Tényleg megmenti a kirepedezett sarkat az aszpirin? Kipróbáltam.

Biztosan nem én vagyok az egyetlen, akit a házi lábápolás problémája foglalkoztat: rengeteg praktikát találtam a neten, amelyek mind pihe-puha lábakat ígértek. A sok-sok találat közül végül egy több helyen is visszatérő aszpirines-citromos kombóra esett a választásom. Ennek főleg az a praktikus oka volt, hogy volt otthon citrom és egy doboz gyógyszer, ami amúgy is közel járt a lejárathoz. A különböző oldalakon és fórumokon pedig azt ígérték, hogy az aszpirin gyönyörűen leszedi majd a bőrkeményedést, úgyhogy adtam neki egy esélyt.

A feladat egyszerű volt: a leírás szerint 20 percet kellett pihentetni a lábamat meleg vízben, majd az aszpirines pakolásban, fólia alatt még két órát. Ehhez először is kellett volna egy nagyobb edény, amibe a lábamat beáztatom, de ilyenem nem volt, maximum a nagymamámtól örökölt húsleveses fazékban tapicskolhattam volna, de arra nem vitt rá a lélek. Egy fokkal jobb megoldásnak tűnt a gyerek egyik műanyag tároló dobozát kölcsönvennem, ebbe lógattam a lábaimat. Áztatás után elkészítettem az ápoló pasztát: ehhez addig kellett keverni egy pici citromlében 6-8 szem aszpirint, míg masszát nem kaptam. Itt már küzdöttem, mint malac a jégen, mivel a tabletták marhára nem akartak feloldódni, hiába kevertem-kavartam őket.

Végül egy élesebb késsel kezdtem el szurkálni őket, hogy könnyebben törjenek, de paszta állagúnak csak nagy jóindulattal lehetett nevezni a keveréket.

Mindenesetre a feladatot késznek nyilvánítottam, jöhetett a műanyag fólia. Ebből két akkora darabot kellett vágni, amire rá tudok lépni, ráfér a lábfejem és körbe tudom majd tekerni rajta, miután rákenem a gyógyszeres löttyöt. Mivel az volt a tervem, hogy a két órán át tartó tekercselés alatt megnézek egy filmet, minden hozzávalót kikészítettem a tévé elé. A fürdőszobai szőnyegemet leterítettem a földre, utána ráöntöttem a fóliára a keveréket és gyorsan rátekertem a lábamra. Ez szuperül ment, alig folyt ki valamennyi a szőnyegre, viszont ezután mozdulatlanul kellett ülnöm, hogy ne csússzon el a folpack.

És ekkor jött el a mélypont: rájöttem, hogy elfelejtettem magamhoz venni a távirányítót. Próbáltam félig ledőlni a kanapéra, de egy perc után majdnem beállt a derekam, úgyhogy végül felváltva bambultam magam elé és ínhüvelygyulladás-közeli állapotig buzeráltam a telefonom. Így telt el két szörnyen hosszú óra. Azzal nyugtattam magam, hogy cserébe egészen őszig finom és puha sarkaim lesznek. Tévedtem. A fóliát leszedve rohadtul semmi nem történt. Na jó, ez nem igaz, mert mint egy elefántnak, olyan ráncos volt a talpam. Miután megszáradtak a felázott végtagjaim, sem éreztem jobbnak a helyzetet. Fasza, gondoltam, két óra az életemből, és mehetek patikába és pedikűröshöz is.