Gyakran hallom, hogy egy friss kapcsolatban a legjobb a „nem tudunk egymás nélkül élni” érzés, és már akkor is záporoznak a hiányzós emojis üzenetek, ha az egyik csak leugrik a közértbe friss kifliért. Lehet, hogy az én gépezetemben van a hiba, de én még a legszerelmesebb időszakaimban is kifejezetten szerettem egyedül lenni. Mivel én itthonról dolgozom, a férjem pedig reggelente bemegy az irodába, így bőven kijut nekem az egyedüllétből (hideglelést kapok az „énidő” kifejezéstől, úgyhogy próbálom kerülni). A karantén alatt viszont én is, ő is, a gyerek is itthon voltunk...

És igen, nálunk is hangzottak el olyan romantikus felkiáltások, mint a „nem hiszem el, hogy egy nyomorult percre nem lehet rólam leszakadni!”

Mivel viszont sem bántani, sem megbántani nem szeretném soha a férjemet, és fontosnak tartom kommunikálni, hogy nem ŐT akarom kerülni, hanem egyszerűen szükségem van rá,hogy néha magam legyek (akár egy kis lakásban is), olyan - tényleg egyszerű -  módszereket kerestem, amivel úgy érem el a célomat, hogy a másikat nem sértem meg.

1. Tisztázd először magadban, hogy pontosan mit is szeretnél!

Van, akinek arra van szüksége, hogy feltett lábbal telefont nyomkodjon, van, aki elvonul főzni, és olyan is akad, aki a tv előtt max hangerőn végigtol egy Rubint Rékát. Van olyan barátnőm, aki negyedévente jógatáboros hétvégére megy, nekem a drogériás üzletekben való céltalan nézelődés az egyik kedvenc semmittevős programom. 

2. Ne arról szóljon a beszélgetés, hogy ő mit csesz el!

Mennyivel jobban hangzik, hogy „elolvasnék pár fejezetet csendben, utána beszélünk, ok?” mint az, hogy „nem igaz, hogy egy oldalt nem tudok úgy elolvasni, hogy ne szólj bele!", ugye?

3. Fogadd el, hogy a párodnak mások az igényei!

Vannak emberek, akik egyszerűen nem szeretnek egyedül lenni és érthetetlennek tartják, hogy két, egy fedél alatt élő ember miért kérne time out-ot egymástól. Ha a te párod is ilyen, akkor könnyen félreértheti és megsértődhet a kéréseden. Nem vagyok elájulva a Zs-kategóriás romantikus filmek elmaradhatatlan mondatától, de ebben az esetben mégis van abban valami, hogy „ez rólam szól, nem benned van a hiba.”

4. A legnehezebb: nem ostorozni magad az igényeid miatt!

Nem egy fun tulajdonság, ha valakinek valamiért mindig lelkiismeretfurdalása van. Mint például nekem. Ezt értsd úgy, hogy nincs nap, hogy ne agyaljak rajta, hogy mit lehetett volna jobban vagy másképp csinálnom, legyen szó akár munkáról, gyereknevelésről, párkapcsolatról, sportolásról, rendrakásról. Gondolhatod, hogy mennyire sikerül néha nem egy szar alaknak érezni magam, miután megkérem a férjemet, hogy a lányommal együtt menjenek el csavarogni, hadd legyek egyedül… Ez egy olyan dolog, amiben van még hova fejlődnöm.

5. Tervezd meg, hogy mivel hozod egyensúlyba a külön töltött időt!

Nekem ez a tanács volt a leghasznosabb. A férjemnek (és a gyereknek) is jobban cseng, ha azt mondom, hogy most egy kicsit elmegyek egyedül csavarogni, de találkozzunk az asztalnál este hétkor egy társasozásra! És nem, ez nem arról szól, hogy bármit is „jóvá kell tenned!”