Szlávik Juli: „Az emberek jobban érdekelnek, mint a ruhák”

Hogy lett belőled jelmeztervező?

Mikor eljött a pályaválasztás ideje, kicsit el voltam bizonytalanodva, hogy mi legyek, mert valahogy mindig is volt bennem valami fura szellemi túlhúzottság, de aztán végiggondoltam, hogy mi érdekel úgy igazán, mit szeretek, és az leginkább ebben a szakmában volt meg. De először írtam is divat témában, sőt, stylist munkákat is csináltam, aztán hamar kiderült, hogy a szimpla esztétikumnál jobban érdekelnek a jellemek. Ez általában igaz, az emberek jobban érdekelnek, mint a ruhák. Évekig sokat dolgoztam ingyen, sőt, sok ráfordítással vizsgafilmekben, vizsgarendezésekben, asszisztensként más tervező mellett, stb. Aztán a sok munka és áldozat meghozta a gyümölcsét, jöttek a professzionálisabb munkák.

A munkád nemcsak szellemileg, de fizikailag is bőven rejt magában kihívásokat. Mit látsz a legnagyobb megpróbáltatásnak ebben a szakmában?

A filmes műfajban minden perc számít, ha nem vagy a képesség, állóképesség és tapasztalat birtokában, hogy akár egy óra alatt egy általad jól összerakott és végiggondolt ruhaanyagból több száz fő korabeli statisztériát felöltöztess, akkor akár már az első forgatási napon elvérzel szakmailag egy kosztümös film forgatásánál. Még mindehhez azt is szem előtt kell tartanod, hogy mit szeret a kamera, mi a rendező víziója, és hogy ezen belül hogyan valósítsd meg a saját elképzeléseidet is. Aztán azzal is kell tudni tovább élni, ha mindent megtettél, minden sikerül, és ebből mégsem marad semmi a vágóasztalon. A színházban sem csak az számít, hogy hogyan talál ki egy-egy figurát az ember, hanem mindennek működnie kell technikailag, akár gyorsöltözésben is.

Kitalálni bármit ki lehet, az az igazi truváj, hogy megtaláld azokat a munkatársakat, akikkel létre tudod hozni azt, amit szeretnél.

Több szabásszal, varrónővel is dolgozol együtt, viszont meglehetősen kevés köztük a fiatal - szerinted ez miért van?

Nehéz munka, de a jelmezkészítéssel jól is lehet keresni. Sajnos több a tervező, mint a jó szabász, ez a kortárs tendencia, pedig nem elég álmodni, kell, aki megvalósítja azt. Remélem, lesznek újra cipészek, kalaposok, kesztyűsök, művirágkészítők, gyöngyözők, hímzőnők, mert nélkülük nincsenek korhű jelmezek sem. Most még élnek az utolsó mesterek, az utolsó utáni pillanat van, hogy lenne kitől mesterséget tanulni.

Mennyire női szakma a jelmeztervezőé? Milyen tulajdonságok elengedhetetlenek hozzá?

A világ vezető jelmeztervezői között is találunk férfiakat. Sőt, a 20. század divatjának első forradalmára épp egy férfi jelmeztervező, Leon Bakst volt, aki olyan kosztümöket tervezett Gyagilev balettelőadásaihoz, hogy a párizsi vendégjátékuk az egész szecessziós, így később a modern divat kezdő referenciapontjává lett. Az biztos, hogy jó adag empátiás készség kell ezen a pályán, de ezt akármennyire női tulajdonságnak bélyegzik, éppannyira meglehet egy férfiban is. De jócskán kellenek hozzá férfiasnak aposztrofált képességek is, például jó vezetői készség.

A raktár, a varrodák, a próbatermek és a forgatási helyszínek közt ingázol, míg más napokat kutatással, ötleteléssel töltesz. Időbeosztás tetkintetében is nagy rugalmasságot igényel a hivatásod - van olyan rész a magánéletedben, amihez mindig próbálsz igazodni?

Amikor csak lehet, én fektetem le este aludni a gyerekeimet.De ez nem jelenti azt, hogy utána még nem megyek vissza az aktuális filmem forgatására megnézni, hogy néz ki a monitoron egy először forgató szereplő ruhája, ahogy ez például tegnap este is történt.

A gyerekeken 'kiéled' a munkád?

A gyerekeim sok régi, családi örökségből származó ruhadarabot hordanak, ez nálam világnézeti kérdés is: nekik is próbálom átadni a meggyőződésemet, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít, és legfőképp az, hogy érzelmi, intellektuális síkon is számítson nekik, hogy mit viselnek.

Manapság az öltözködés egyszerre önkifejezés és felelősség. A divat a világ második legkörnyezetszennyezőbb iparága! Minden ebbéli döntésünk morális döntés is.

Egyébként Manci kislányom a maga három és fél évével már nem enged abba beleszólást, hogy mit vesz fel. Nagyon különös, mindig változó elképzelései vannak arról, hogy ő mit miért visel. Engedem kibontakozni. Jancsi fiamat pedig egyelőre nem érdekli az öltözködés. Mindkét nézőpontot nagyon élvezem. 

Magadnak hogy vásárolsz ruhát?

Inkább olyan ruhákhoz, kiegészítőkhöz, ékszerekhez vonzódom mostanság, amiknek története és jelentése van a számomra. Tudom kié volt előttem, kitől kaptam, milyen emlék kötődik hozzá. Ezeket részesítem előnyben akár a pillanatnyi divattal szemben, ugyanis ezektől a jelentésektől leszek én én a ruhámban.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban? 

A folyamatos tanulást nagyon élvezem a munkámban, van bennem egyfajta folyamatos szellemi éhség, ami csak így tud csillapodni. Leginkább az életből és az emberekből merítek ötleteket, figyelő vagyok. De sokat olvasok, most már nem csak szépirodalmat, hanem mindenféle tudományos munkákat az élettanitól a történelmi témákig. A képzőművészet is mindig nagy hatással volt rám, és a szabászat, a couture azon szintje is, ami már iparművészeti magaslat. És bármilyen különösen hangzik, Instagramon is sokféle kortárs furcsaságot figyelek. A filmek mellett a klipek, videók vizualitása is hat rám.

Juli munka közben, a Guerilla című film forgatásán. Kárpáti György Mór filmje március 7-től lesz látható a hazai mozikban.

Fotó: Skublics Gergely
 

Sokszor egy-egy film évekkel később jelenik meg, mint ahogy forgatjátok. Ha nem kosztümös filmről van szó, hanem mai témáról, hogy 'látsz a jövőbe'? Honnan tudod, mi lesz a divat?

A legtöbb ma játszódó filmes munkám olyan, hogy arra is gondolnom kell, hogy minden ruhadarabnak értelmezhetőnek kell lennie, akkor is, amikor kijön a film, vagyis akár a forgatástól számított 2 év múlva. De nekem az is fontos, hogy 4-6-8, vagy akármennyi év múlva is érvényes maradjon. Ezért próbálok a mából időtállónak tűnő eszközökkel, jelekkel dolgozni, ezek általában egy pontos értelmezésből fakadnak.

Ha tudom, hogy ki az az ember, akit öltöztetek, ha sikerül egy személyiséget pontosan leképeznem a ruháiban, úgy az értelmezhető marad később is, hiszen az emberi vonások, gyarlóságok nem változnak a korszellemmel, így a divattal sem.

Egy interjúban úgy fogalmaztál, a munkád ízlésvesztéssel is jár. Mit értesz ez alatt?

Nemcsak szép embereket kell szépnek öltöztetni, hanem az élet és az emberek sokszínűségének, a viszonyoknak is meg kell fogalmazódnia. Ha egy rossz ízlésű, rosszul öltözködő embert kreálok a maga esendőségében, akkor éreznem kell milyen ő: a ruháiban benne van az élete, a története, a döntései, és ebbe bele kell élnem magam.

Ezt csak szeretettel, nyitottsággal és értékítélet-mentesen lehet, figyelemmel és odafordulással, nem úgy, hogy az ember a saját ízlését, és világnézetét tolja az előtérbe.

Édesanyádtól szoktál tanácsot kérni? 

Szakmai és öltözködési tanácsot is kérek tőle olykor, de legalább annyiszor ő is tőlem. Sosem elméleti, inkább gyakorlati eszmecseréink vannak. Ehhez ezt az anyagot inkább itt vagy ott vegyem meg? Szerinted ki varrja meg szebben? Ilyesmik a témáink. Egyébként anyukámmal mániás gyűjtők vagyunk, a múlt kis szeleteit próbáljuk konzerválni kesztyűk, kalapok, csipkék és sok kis egyebek formájában. Ez egy abszolút szélmalomharc, de van valami különös szépsége.

Tényleg, te mióta nem hagyod, hogy öltöztessenek?

Nem emlékszem mióta öltöztetem magam, de van egy emlékem oviból: anyukám szuperdivatos fekete bársonynadrágos ünneplőruhát adott rám, amit Párizsban vásárolt nekem. De én szörnyen szenvedtem, mert én is rózsaszín habos-babos műszálasat szerettem volna, mint a többieknek volt… Ma már simán elfogadnám azt az ünneplőt a mostani méretemben.

Van valami háklid?

Van egy pár. Például nem szeretem, ha az öltöztetők felveszik a jelmeznek, öltözékkiegészítőnek szánt darabokat. Ez szentségtörés!

Mit tanácsolsz annak, aki erre a pályára készül?

Elsősorban azt, hogy legyen nagyon kitartó és elszánt, de legalább ennyire alázatos is. Ez egy hivatás, ami sok lemondással is jár. Egy stabil és sokrétű műveltségi alap nagyon jó kezdet, de sok mindent csak a gyakorlatban lehet elsajátítani.Szerencse is kell természetesen, de a tehetség az alapvető.