„Ha a lányom lehet Hook kapitány, a te fiad miért nem lehet Elza?”

„Attól, hogy egy kisfiú felvesz egy hercegnő ruhát, ugyanúgy nem fog lánnyá változni, mint ahogy attól sem lesz valaki Tini Nindzsa, hogy felteszi a páncélt” –állítja a Boys Can Be Princesses Too fotósorozat megálmodója és alapítója, Kitty.  A projektnek, ahogy a címe is sugallja, az a célja, hogy felhívja az emberek figyelmét arra a kettős mércére, ami szerint a kislányok beöltözhetnek Elzától kezdve asztronautáig, de a fiúktól még mindig elvárjuk, hogy válasszanak a nemükhöz passzoló (?) jelmezt.

Lányos anyukaként könnyű helyzetben vagyok. Ha a lányom flitteres szárnyú tündérnek öltözik (ami gyakran elő is fordul) mindenki elolvad tőle, és ugyanez a helyzet, ha éppen Hook kapitányként megyünk ikeázni (ez is elő szokott fordulni).

Szerintem tök rendben van, ráadásul teljesen ártalmatlan, ha egy gyerek - nemtől függetlenül - beleképzeli magát az általa ismert mesék világába. Viszont az a helyzet, hogy még mindig nem olyan világban élünk, ahol az elfogadás a mindennapok természetes része. Egyre többet és egyre hangosabban teszünk érte, de még nem tartunk OTT.

Ezért nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy az Elzának öltözött kisfiamat is bátran vinném a bútoráruházba húsgolyót ebédelni.

Egyszerűen úgy érzem, hogy még nem jutott el oda a világunk. Erre pedig most mondhatnád, hogy „jó, de ha így állsz hozzá, sosem lesz jobb a helyzet” - és igazad lenne.

Viszont azt is tudom, hogy mit tehet egy gyerek lelkével egy bántó szó, egy „nem bántásból mondom, csak jót akarok…” megjegyzés. És, legyünk őszinték, ennél durvább dolgokat is megkapnánk én és a gyerekem a fent vázolt esetben.

Jó példa erre, hogy elég volt csak beütnöm a Google keresőbe a fotósorozat nevét és a harmadik találat egy olyan, felnőtt férfi tollából született gyűlölködő cikk volt, ami tudom, hogy nem kevés ember véleményét tükrözi.

Az olyan megjegyzések, mint 'gyakorlatilag fogod a fiadat, beöltözteted egy ilyen ruhába, lefotózod, és úgy teszel, mintha ez az egész szarság nem megalázó, hanem normális lenne', és a 'nem értem miért kell kis puhányokat nevelni belőlük', lássuk be, nem egyedi nézetek. 

Elfogult anyaként pedig, akit az sem érdekelne, ha a gyereke törött lábú sámlinak öltözne, kíváncsi voltam, hogy mit gondol a férjem a témáról és Kitty fotóiról. A válaszát imádtam.

„Miért zavarna? Annak öltözne, aminek akarna, úgysem ezen múlik, hogy milyen felnőtt lesz belőle. Mármint, hogy jó vagy rossz ember. A nemi identitását pedig úgysem ez dönti el, legfeljebb annyit érzékelne a helyzetből, hogy mi mindenhogy elfogadjuk.”

Kitty, a fotósorozat megálmodója szintén felemás, indulatokkal túlfűtött reakciókról számolt be. A rengeteg privát üzenet között sok olyan akadt, ami szerint ez az „öncélú bohóckodás” csak megzavarja a gyereket, míg sokan (állítása szerint hetero apák is) megköszönték neki, hogy megmutatta, bárki válhat hercegnővé. Az olyan kommentekre pedig, hogy „most erre miért van szükség ?" én válaszolnék: 

azért, hogy egy picivel közelebb kerüljünk ahhoz, hogy a gyerekem őszintén tudja és vállalja: anyu és apu engem úgy fogad el, ahogy vagyok. 

Nyitókép forrása: ITT