Részemről odáig tudok lenni valamiért, ha az az, ami. Tudok rajongani, ezerrel. Le tudok menni gyerekbe olyan dolgok miatt, amiket a Tinderre sose írna be az ember a névjegy rovatba.

„Zsolt vagyok, 35, ikrek, komoly egzisztenciával rendelkezem, és felállva ünnepeltem a gyerekkoromat a Bosszúállók végén. Ordítva. Tömött moziban. Vigyázzba tudok állni, ha nem csak oké a pacal, de kitűnő is, mint pl. a Békésszentandráson a Csücsökben. Ja, és ordítok a könyvekkel, ha alattomos módon belemarnak a szívembe. Kösz Talizmán, kösz Stephen King, és Farkas, a francnak kellett megvédeni a csordát, miközben ja, persze hogy meg kellett, jaj, megint bőgök.”

Szerintem, ha valami önazonos, az már szinte zen. Pláne, ha valaki.  

A szépeskedéssel (szépítkezéssel?) például az égvilágon semmi baj nincsen. Már ez a mondat is milyen hülye, mert mi baj lehetne vele? Az benne a szép, hogy eleve csupa jószándékkal van tele: ugye vagy arról van szó, hogy a.) tetszeni akarnak a csávónak a jányok; b.) egyszerűen jól akarják érezni magukat a bőrükben; c.) tetszés közben jól akarják érezni magukat a bőrükben. 

Vagy nem? Rosszul gondolom? Rosszul gondoljuk, mi férfiak? MIT GONDOLUNK MÁR MEGINT ROSSZUL. Tény pl., hogy én magam hülye pólókban és ócska farmerban érzem magam otthonosan, és akkora szakállal, hogy az bizonyos államokban már büntetési tételként van jelen a törvénykezésben, de van bárkinek joga ezért megróni engem? És vica versa: érdemes-e a túlszépítkezést megjegyzésekkel illetni? (És ki az a Vica?) 

Érdemes vagy sem: azért tesszük. Imádnivalóan röhejes, amikor lányok a szépítkezés oltárán követnek el baromságokat – érdemes csekkolni a Youtube-ot a témában, aki nem kacag egy-egy hajböngyörítővel elkövetett tincsleégetésen, az bocs, de láma. (Persze ez is az én véleményem, hiszen ÍZLÉSEK és POFONOK.) De a hangsúly itt is az 'imádnivalón' van - nem háborús bűnök ezek, könyörgöm, csak pici mellényúlások. Még talán a mellényúlás sem stimmel: túlgondolás. Megfelelési kényszer. Kompenzálása valaminek, ami lehet, hogy nincs is.

A bájnál királyabb smink különben nincs, csak mondom. A bájban meg benne van, hogy az illető szeret önmaga lenni, amihez ugye plusz festék nemigen kell.  Persze felmerül a kérdés, tök jogosan: mi a túl kevés? És mi a túl sok? Ki dönti el: Katy Perry vagy Coco Chanel? Vagy melyik Kardashian? 

Vagy senkinek semmi köze hozzá? Mármint a "túlszépítkezéshez". És ha a csávónak nem tetszik az iskolai zuhanyzó színére kékített, csajos babaarc, akkor szerezzen nőt egy apácazárdából? És az vajon szexizmus-e, ha pörögve röhögjük ki az 1-es villamoson a gálába vágott, láthatóan önértékelési problémákkal küzdő milfet? Ki vagyok én, hogy eldöntsem, kinek mi okoz megnyugvást?  

És akkor most jöhetnék a tipikus kabarématériával, csak én nem vagyok a Sas József. Amikor beüt a jóruha-gate. Az az állapot, amikor a színház MÁR elkezdődött, de mi MÉG el sem indultunk. Illetve én indultam volna, de (a nő szerint) a rúzs kevés, a szoknya rossz. „Nem tetszik, tényleg nem? CSAK MERT ÚGY TŰNIK, hogy nem tetszik, szóval ÁTÖLTÖZÖM.” 

És erről a vonatról nincs leszállás. Persze az ember olykor le se akar szállni, mert ez a vonat tök jó.

Mert gyerekbe lemenni is nyilván túlzás, és – érdekes! - az a csaj sem lett a feleségem, aki mellett ordítva avattam szentté Josh Wheadon nevét az Avengers után a moziban. Gyanúsan gyorsan lépett le utána. És akkor mi van? Joga volt, hogy ne szeresse, hogy én milyen gyerekes vagyok. Na bumm. De basszus, nem az van, hogy akinek ez tetszik, akinek ÉN tetszem, az örül, ha örülni lát? És visszafelé: ha valakit rettenetesen szeretek, az – állítsuk Románásra a közhelygépet - nem csal mosolyt az arcomra azzal, hogy hetvenhatodjára szalad vissza a gardróbba? Ha örül neki, hogy készülődhet, az nem oké? Nem bájosan bosszantó ez a rohadt idegesítő helyzet? 

A szépítkezést talán nem megérteni kell, hanem... Hanem örülni annak, hogy a csajom (csávóm, ponyvaregényem, aranyhörcsögöm) az, ami. Ha ilyen, akkor ilyen: én választottam. Ő választott. Senki se lehet tökéletes, vagyis mindenki az. Vagy izé. 

(Mondjuk az Ultron kora (tény) már nem csapott úgy oda anno.)