Legkorábban a minoszi civilizáció hölgyei viselhettek mell formálására alkalmas ruhadarabot, bár egyes feltételezések szerint már Mezopotámiában is tekerhettek valamit a keblük köré a nők. Krétán leltek rá a kígyós istennő szobrára, ezen tökéletesen megfigyelhető az a kabátkaszerűség, mely a mellnél teljesen nyitott volt, viszont mivel oldalról megnyomta azokat, így push-up melltartóként funkcionált.

Az ókori Görögországban készült a női szobrokon is látható kebleken átvetett keresztpánt, és a rómaiak is használhatták már, legalábbis a szicíliai Piazza Armerina városkában található villa padlóján lévő mozaikon a nők sportolás közben viseltek egy pánt nélküli változatot. Mellbevágó történet, hogy a görög amazonok állítólag jobb mellüket levágták, vagy égetéssel gátolták meg a növekedésben, hogy az ne akadályozza őket az íj használatban vagy a dárdavetésben.

Már az 1400-as években ismerhették a maihoz hasonló melltartót

A középkori Európában - legalábbis a román korban - a melleket többnyire rejtegették, leszorították, mert a fedetlen kebel az egyház szemében a bűn és a paráználkodás szimbóluma volt. 

A középkor hatalmas időszakot ölel fel, melynek jó részét teljes homály fedi. Nemrég régészek az Ausztriában található Lemberg kastély felújítása során rábukkantak egy darabra, mely kifejezetten hasonlít a mai melltartókra, és bizonyíthatóan az 1400-as évekből származik. Ez is alátámasztja, hogy azok a felvetések, hogy a 20. század nagy találmánya a melltartó, nem helytállóak, már sokkal korábban is ismerhették - mondta dr. Szatmári Judit Anna, a Kiscelli Múzeum gyűjteményvezetője, muzeológusa.

A barokkban a minél feltűnőbb dekoltázs dívott a francia előkelőségek körében, az ide tartozó hölgyek annyira ügyeltek, hogy szép és formás maradjon a mellük, hogy még kisbabáikat is dajkákkal szoptattatták. „A legkorábbi fennmaradt darabok közt vannak vasból, fémből készültek, tudomásom szerint a legkorábbi textil fűző 16. század végi. A spanyol reneszánsz divat tette igazán elterjedtté az abroncsszoknyával együtt a 16. század második felében” - mondta a muzeológus.

Szörnyű kínokat élhettek át a fűzőkben

A 19. századi nők elképesztő homokóra-alakját a fűző biztosította, aminek a le- és felvételhez legalább egy öltöztetőnő kellett. A munkavégzést gátolta, viszont garantálta a gyakori ájulást, de úgy tűnik akkoriban a légzés másodlagos volt a szépséggel szemben. A felsőtest torzulását, a belső szervek károsodását is okozhatta ez a divat-kínzóeszköz, aminek a viselése szinte állandó fájdalomérzettel járhatott, de az emancipációig a fűzők egyet jelentettek a nőiességgel. 

Egy úrinőnek egyébként nem csak egy fűző lógott a szekrényében a 19. század második felében, akadt ott egy például reggelre, egy nappalra, estére, utazáshoz, alváshoz, tengeri fürdőzéshez, estélyekhez és terhesség idejére is.

A politika, művészet, emancipáció és a háború is hatással volt a divatra

A 19. század második fele a melltartó-szabadalmak időszaka, akadt olyan tervező is, aki valószínűleg életében nem látott mellet, ugyanis műve inkább egy vértezetre hasonlított. Többen  Caresse Crosbyt, eredeti nevén, Mary Phelps Jacobot tekintik a melltartó feltalálójának. Egy filmbe illő történet is társul a nevéhez: a 19 éves lány a debütáns (bemutató) báljára készült, de ruhája esését teljesen hazavágta a fűzője. Gyorsan elküldte szobalányát két zsebkendőért és szalagokért, majd ezekből varrta meg az 'első igazi melltartót'. 

A muzeológus nem állítja, hogy a történet nem igaz, de az biztos, hogy nem egy ember miatt változott meg egy több száz éves divat.

Még a leghíresebb divattervezők is azt mondják, nem ők teremtik a divatot, hanem az utca. A divatra rengeteg minden hatással van, például ebben az időben a nagyvárosok, a közlekedés fejlődött, elkezdtek utazni az úrinők, trendi lett nyaralni, telelni járni, több szabadidős tevékenységük lett, sportoltak. A fűző akadályozni kezdte a nőket a mozgásban és a hétköznapi cselekvésekben.

Rengeteg más dolog is hozzájárult, hogy a hölgyek szép lassan elhagyják a fűzőt. Egy részük ugyanis kezdte megelégelni, hogy nem bír dolgozni, és emiatt a férfiaknak kiszolgáltatva kell élnie. A művészek is elkezdtek fűző nélküli ruhákat hordani, és az orvosok is hangoztatták azok egészségre káros hatásait. A legtöbb témában megjelent cikk elmesélte azt a történetet, hogy a 20. század elején még a hadiipar is a fűzők ellen lépett fel. Ugyanis amikor Amerika belépett az I. világháborúba, arra szólították fel a nőket, ne vegyenek többet, mert így 28 ezer tonna fémet megspórolhatnak, amiből két hadihajó is kijön. 

Bullet-bra, push-up, intelligens melltartó

Az 1920-as évekre már nagyon megritkult a fűzőhasználat, de ekkor nagyjából a mellek is 'eltűntek', ugyanis a kamaszfiús alkat volt a menő, így a kor melltartói laposítottak. A 30-as években aztán megint a domborulatok hódítottak, és ekkor rájöttek, nem annyira frankó, hogy csak egy méretben lehet kapni melltartót, így megalkották a ma is használatos kosárméreteket.

Az 50-es évek női már kedvükre válogathattak a fazonok között, ekkor hódított a bullet-bra, ez a fagyitölcsérre emlékeztető forma, de hívhatjuk rakétamellnek is. Marilyn Monroe előszeretettel hordta, de több filmben, például A törvényenkívüliben is találkozhatunk vele. Jean-Paul Gaultier Madonnának is tervezett egy ilyet.

A melltartó egyszer került veszélybe, méghozzá a 60-as években, a szexuális forradalom és hippimozgalmak idején, ők ugyanis a természetességet hirdették. Csatlakoztak hozzájuk a feministák is, akik a nők tárgyiasítása ellen tüntettek, és a Miss America döntőjén a kukába dobálták a műszempillákat, magas sarkú cipőket, melltartókat. A Woodstock-nemzedék szabad szerelmet hirdető stílusa azonban hamar kiment a divatból a HIV megjelenésével -  a cicifix pedig újra menő lett. Olyannyira, hogy a 80-as években ez volt a legnagyobb számban eladott női ruhadarab, aminek a gyártása sok milliárd dolláros iparággá vált.

A 90-es évek nagy találmánya a wonderbra, amitől látványosan nagyobbnak, és kerekebbnek látszanak a mellek - ezt Eva Herzigova szupermodell népszerűsítette. Innentől kezdve pedig nagyjából már lehetetlen nyomon követni, hányféle cicifix létezik az intelligens melltartótól, a push-upon, a sport és szoptatós melltartón át a pánt nélküliig. Egy biztos: mi már kedvünkre válogathatunk, de a nap végén mindannyian csak arra vágyunk, hogy végre ledobjuk magunkról a sajátunkat.
 

 

Felhasznált irodalom:
F. Dózsa Katalin: Letűnt idők, eltűnt divatok