Pont tegnap este néztem vissza magamról egy lilulandes Youtube-videót, ahol a férjem szerint tök jól nézek ki. És igen, szerintem is jól festek benne, noha abban a pillanatban nem éreztem magam olyan eszeveszettül dögösnek. Inkább azt mondanám, hogy visszanézve tetszett, amit láttam. Na, de hol van ez a "tetszett" attól az érzéstől, amikor meggyőződésed, hogy jár neked az Oscar, úgy ragyogsz, és emelt fővel sétálsz végig az utcán a nap királynőjeként?

Elkezdtem végigpörgetni a képeket a telefonomban, hogy lássam, melyik fotón tetszem úgy igazából magamnak, és melyiken érezhettem úgy, hogy ez most kimondottan dögösre sikerült. Meglepő módon nem a beállított képek lettek a befutók, amin 'tökéletes" sminkkel parádézok.

 Azokon szimplán szépnek láttam magam, és szívesen kitettem volna őket az Instámra. Ugyanakkor amelyik képen igazán nagyon élvezem, hogy a bőrömben lehetek, az másnak talán nem is különösebben jött volna be. Ilyenek voltak azok a fotók, melyeken valamit épp újítottam a külsőmön: legyen ez egy extrémebb hajszín, akár egy megszokottól eltérő rúzs - ezektől mindig egyedinek és izgalmasnak érzem magam. És lehet, hogy az összhatás nem volt makulátlan egy átlagos sminkkel, egy sima fekete pólóban, tudom, hogy akkor épp imádtam ÉN lenni.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

babszipk (@babszipk) által megosztott bejegyzés,

Ugyanakkor lehet, hogy furcsán hangzik, de meggyőződésem: ritkán gondolom magam annyira vonzónak, mint amikor énekelek. Mindegy, hogy a kocsiban vagy főzés közben, ha énekelek, egyszerűen kivirulok. És itt most tökre nem számít, hogy más is ezt gondolná-e rólam abban a pillanatban. (Spoiler: valószínűleg nem) Ugyanez, ha zumbára megyek. Hiába szakad rólam a víz, miközben csak a tornacuccom van rajtam, szexibbnek érzem magam. Pedig sejtem, hogy a külvilág szerint nem így van. (Spoiler: tuti, hogy nem.) De kit érdekel? Csak úgy, mint sokan mások, én is teszek érte, hogy tetsszek a külvilágnak, sok év házasság után a férjemnek, a valódi és Facebook-barátaimnak vagy a szórakozóhely más vendégeinek.

Amikor megkérdeztem a barátnőimet, hogy árulják el, ők mit csinálnak, amikor (és nem amitől) igazán szépnek látják magukat, egyikük sem mondta, hogy Kim Kardashiant megszégyenítő sminkben és magassarkúban tipeg.

Juli barátnőm (34) például sportolás után érzi magát igazán szépnek. „A sportolás utáni kiegyensúlyozottság és vidámság mindig kiül az arcomra. Pláne, ha egy új edzős szerkót is sikerül felavatnom, akkor tényleg szépnek gondolom magam.”

Szilvi barátnőm (41) akkor érzi magát vonzónak, ha jó kedve van és sokat nevet. „Sokkal több visszajelzést kapok, ha vidám hangulatomban vagyok, és nagyokat nevetek, ezek pedig tökre nem a belőtt hajon és csinos ruhán múlnak”.

Volt, aki a kedvenc, kinyúlt otthoni pólóját említette, más a durván piros rúzst, és volt, aki azt a pillanatot, amikor egy koncerten a kedvenc száma megszólal. Nem akarom elvinni mindezt egy „fontos a belső kisugárzás”-jellegű közhelyparádé felé, de azért az egyértelműen kiderült,  hogy sokan nem kötik össze a dögös kinézetet azzal, hogy dögösnek is érzik-e magukat belül. Tuti vannak olyanok is, akik például olyankor látják, érzik magukat a legszebbnek, amikor másoktól is ez a visszajelzés.

Tulajdonképpen végül is mindegy, hogy te melyik csoportba tartozol. Lényeg, hogy legyen mindig a tarsolyodban valami, amivel el tudod érni, hogy jobban tetsszen, amit mutat a tükör, akármi is az - már csak hab lesz a tortán, hogy ettől más szemében is szebb leszel.