Biztos mindenkinek megvannak a reneszánsz festmények, illetve a korszakban játszódó kosztümös filmek  - a derékra kötött kardok ekkoriban  színes harisnyaszerűségbe bújtatott férfilábakat verdestek. A leggings ősét ők hordták ugyanis, nők még csak hasonlót sem viseltek egészen az 1950-es évekig. Aztán 1954-ben divattörténeti fordulat következett:  Audrey Hepburn leforgatta a Sabrinát, amiben szűk, fekete kaprinadrágban parádézott, és egyre többen kezdték utánozni. Bár ez a ruhadarab még nem igazán hasonlított arra, amit ma leggingsnek hívunk, szépen törte neki az utat, hiszen igencsak meredek váltásnak számított a ’40-es években divatos, bő szárú nadrágokhoz képest.

1958-ban aztán Joseph Shivers kémikus feltalálta a Lycrát (vagyis a spandex anyagot), és innentől nem volt megállás. Egy évvel később elkészült az első leggings, amit olyan tervezők is kifutóra küldtek, mint Mary Quant, vagy Emilio Pucci.

A többi már történelem: a ’70-es években Olivia Newton-John a Grease zárójelenetében leggingsben rázta formás fenekét, Debbie Harry ebben koncertezett. A  ’80-as években Madonna vitte tovább a hagyományt a Like a Virgin klipjében, és persze Jane Fonda, és aerobic-mániás követői is sokat tettek azért, hogy a feszes, neon cicanadrágok egy pillanatra se kopjanak ki a köztudatból.

A ’90-es években kicsit elült a leggings-láz, hogy aztán a 2000-es évek elején kapri, azaz térdig érő fazonú verziója újra hódítani kezdjen, ruhák és szoknyák alatt viselve, ahogy például Paris Hilton, Lindsay Lohan, vagy az Olsen-ikrek is tették. 2015-re pedig a cicanadrág igazi alapdarab lett, amit már a legkevésbé sem csak edzéshez, hanem utcai viseletként is bátran hordanak nem csak a hírességek, de a magamfajta albertfalvai földi halandók is.

A leggings népszerűségét mutatja, hogy a Jezebel.com nemrégiben  arról cikkezett, hogy ez a ruhadarab lassan leradírozza a hagyományos nadrágokat a divattérképről. Na jó, ha ez kissé túlzás is, az egészen bizonyos, hogy az Y-generációs fiatalok körében elképesztő népszerűségnek örvend. Az ASOS.com-on, ami a világ egyik legjobban pörgő internetes ruhaboltja, egy év alatt 95 (!) százalékkal nőtt meg az eladott leggingsek száma. Valószínűleg ennek köze van ahhoz, hogy az ezredforduló környékén születettek világában kifejezetten trendi az aktív életmód, amibe remekül passzol ez a darab. És persze ahhoz is, hogy egyre több cég gyárt már a street style irányzat jegyében kifejezetten csinos, színes, remekül kombinálható leggingseket.

Edzéshez, kiránduláshoz, kanapén fetrengéshez,  rohangálós-ügyintézős napokra tökéletes, sőt, még buliba sem ciki menni benne, gyakorlatilag már minden alkalomra létezik megfelelő darab. Nem véletlen, hogy a Saturday Night Live-ban külön reklámparódiában zengtek ódát róla.

Persze nem lenne kerek a világ, ha nem lennének benne megszállott leggingsgyűlölők. A nagymamám korosztályában például sok néni vonja fel rosszallóan a szemöldökét, ha meglátja valakin, és persze a fiatalabbak között is vannak, akik szerint ennyire alakot követő öltözékben nem nagyon kellene emberek közé menni.

Közülük is a legnagyobb kedvencem az a Maryann White nevű katolikus anyuka, aki négy fiúgyermeke erkölcseit féltve kiáltványt tett közzé a témával kapcsolatban a katolikus Notre Dame University egyetemi lapjában. Szerinte ugyanis a divatipar eme istentelen szüleménye miatt „teszik közszemlére nők önként az alfelüket”.

A 'The Legging Problem' (nem viccelek) című irományban Maryann kifejti, hogy szégyenkezve nézte a misén a fiatal nőket, miközben arra gondolt, hogy micsoda kínokat élhettek át a mögöttük álló fiúk és férfiak,  miközben próbálták nem megbámulni a feneküket, de aztán mégis megtették. Én nem járok templomba, és furán hangzik, hogy valaki, aki igen, az leggingsben teszi, de a lényeg nem is ez, hanem az, hogy White felszólította az egyetemista lányokat, és nőket:  legyenek kedvesek felhagyni a ruhadarab viselésével. 

A diákok egy része válaszul megszervezte a „Leggings Pride Day” – t, és mindenkit arra biztattak, hogy hordjon büszkén cicanacit, ha abban érzi jól magát. Az Observer néhány hímnemű tanulót is megkérdezett az esettel kapcsolatban. Egyikük azt mondta, úgy nevelték, hogy tisztelje a nőket, attól függetlenül, hogy mi van rajtuk, szóval hordjanak csak, amit akarnak, egy másik szerint pedig mindenkinek a személyes döntése, hogyan öltözik, és neki esze ágában sincs ebbe beleszólni.

Ez pedig szerintem zárszónak is tökéletes – mindenki járjon abban, amiben jól érzi magát. Én biztosan nem mondok le a kedvenc leggingsemről!