Rugalmas derekú nadrágok

Aki kitalálta, hogy a terhességet áldott állapotnak nevezze, az valószínűleg nem ájult még el a kisboltban a tejes pult előtt, az viszont valóban égi áldás, hogy éppen most jöttek divatba a bő fazonú, gumis derekú nadrágok, amikből egy már eleve volt, két másikat pedig gyorsan még beszereztem. Olyan kényelmes, hogy ha rajtam múlna, soha többé le sem venném, a fodrozott szegélyeknek pedig megvan az az előnye is, hogy egy kisebb pocakot el is lehet takarni velük, ha az ember olyan helyre megy, ahol nem akar egyből outolni. Az első trimeszterben, amikor még főleg a puffadás miatt válnak marha kényelmetlenné a farmerek, életmentő lehet, de a normál méretednél egy számmal nagyobban még a második trimeszter jelentős részében is el lehet lenni szerintem.

 

Claudia Conaglen (@claudiaconaglen) által megosztott bejegyzés,

Ceruzaszoknyák

Lehet, hogy ez nagyon furán hangzik, mert ugye éppen olyasmiről van szó, ami az ember egész hasát befedi, ráadásul szorosan rásimul. A trükk az, hogy az olcsóbb ceruzaszoknyák között kell szétnézni. A fast fashion boltokban egy-két ezer forintért az ember után dobják ezeket a cipzár nélküli, elasztikus anyagból készült darabokat, amikhez aztán már csak egy lazább felső kell, amit mell alatt meg lehet csomózni – így egyébként még sokáig lehet hordani azokat a pólókat is, amik a hasadra egyébként már nem lennének jók. Na ez a szett viszont rendesen kihangsúlyozza, hogy nem vagy egyedül, de én például – hacsak tényleg nem indokolt, hogy takargassam – kifejezetten szeretem mutogatni a világnak, hogy kerekedik a hasam, mert hát ilyen ez a kismama-agy, egyelőre csak az ujját szopja, de én már büszke vagyok a gyerekre.

 

LULAROE LAUREN KING (@lularoelaurenking) által megosztott bejegyzés,

Elasztikus ruhák

Megint csak az a jó hír, hogy a létező legolcsóbb darabok lesznek azok, amik beválhatnak. Kell föléjük egy cuki dzseki vagy egy ing, esetleg egy lenge anyagú kacagány vagy kimonó, és arra kell figyelni, hogy ne a mini szekcióból válassz. Mert oké, hogy a nyúlékony anyag szépen elterül a hasadon, de azért egy nagyobb gömböc már jó sokat felvesz az anyagból, szóval eleve rövidebb lesz rajtad a ruha. Nekem az összes ilyen meglévő ruhám mini, amiket most még éppen hogy tudok hordani, de a jövőben mindenképpen olyanok kellenek majd, amik az eredeti fazon szerint legalább térd fölé érnek, hacsak nem akarom a terhesbugyimat is közszemlére tenni.

 

SARAH GOOD (@sarah.the.good) által megosztott bejegyzés,

Leggingsek

Ahhhh. Leggings. Ha nem gumis derekú nadrág van rajtam mostanában, akkor ez. Egyelőre nem látom értelmét, hogy miért kellene a kismama-szekcióból beszereznem, a meglévőek is szuper kényelmesek, ráadásul egy lazább pólóval, esetleg egy elasztikus, hosszabb derekú atlétával meg egy sportcipővel még jól is néznek ki.

 

Blog Personal (@malered27) által megosztott bejegyzés,

Oversized pólók

Tuddddddtam én, hogy megéri 15 éven keresztül őrizgetnem az óriási méretű Linkin Park felsőmet! Mivel ezek a pólók jellemzően minden irányban túl nagyok az emberre, azaz bőven a dereka alá lógnak, ezért nem gond az sem, ha a pocak felvesz belőlük valamennyit. Jó, nyilván egy kilenc hónapos terhességet nem feltétlenül bírnak már el, de középidőben még bőven hordhatóak. Szerintem érdemes hozzájuk leggingst vagy más, szűkebb fazonú – de nyilván derékban rugalmas – alsót venni, mert nem az a cél, hogy az egész testedet krumplis zsákba bújtasd. Pro tipp: vedd fel hozzá a flanel ingedet, amit már nem tudsz elől begombolni, de szerencsére ehhez a szetthez nem is kell. Egy bokacsizmával mindenképpen nagyon jól néz ki, az más kérdés, hogy én ekkora hassal már biztosan nem tudnék magas sarkút hordani, de talán vannak nálam ügyesebbek. Egy kényelmes és gerinckímélő sportcipő valószínűleg ugyanúgy megteszi.