Persze kezdhetném azzal, hogy a kor teljesen relatív, hiszen rengeteg tizen-és huszonéves lányból lesz nagyon hamar sikeres üzletasszony, blogger vagy családanya, míg ugyanannyi harmincas nő ül kétségbeesetten egy munkahelyen, amit tiszta szívéből gyűlöl. Mégsem ez az általános kép, legalábbis az én és a barátnőim esetében biztosan nem. Mi még ott tartunk, hogy a pattanásainkkal szenvedve próbálunk minden erőnkkel karriert építeni és rájönni, hogy egyáltalán mit akarunk az élettől. Mondjuk szeretem ezt a fajta szenvedést, de azért... Csak jobb lesz később.

Szóval jó lenne már 30 évesnek lenni, és nemcsak amiatt, mert addigra talán letisztul, hogy kivel, mikor és hogyan szeretnék családot alapítani, de még a karrier miatt sem - valahol mélyen a kinézet, a karizma, a nőiség miatt érzem ezt.

A harmincas-negyvenes nők ugyanis szerintem nagyon-nagyon dögösek. Annál pedig nincs szebb és tiszteletreméltóbb, mint amikor egy nő képes felvállalni, sőt szeretni azt, hogy öregszik. Minden kornak megvan a maga bája, nyilván az enyémnek is, mégis, az igazán karizmatikus, erős és gyönyörű nők szinte mind elmúltak 30 évesek. És látszik a szépségükön a rengeteg élettapasztalat.

Persze a karrieremben is előny lenne idősebbnek lenni: sokszor előfordult már velem, hogy hiába volt meg minden kvalitásom az adott tevékenységhez, hátrányt szenvedtem a korom miatt. Volt olyan, hogy megkaptam egy munkát, ahol csak idősebb kollégáim voltak a projektben, 30-40 év körüliek. És persze imádtam velük dolgozni, szerintem ők is velem, de mégis ott lebegett a fejem felett a “te még kis hamvas vagy, nincs ebben tapasztalatod”-gondolat.

Idővel bebizonyítottam, hogy képes vagyok ugyanolyan színvonalon elvégezni az adott feladatot, mint az egyik 33 éves kollégám, de azért bosszankodtam, hogy mégis miért kell nekem ehhez erőmön felül küzdenem, és bebizonyítanom, hogy a korom nem jelent hátrányt?

Aztán volt egy másik eset, amikor meg sem kaptam az adott állást, mondván “tú fiatal vagyok a feladathoz”. Később vettem észre, hogy a cég a próbamunkáimat használta élesben. Ennyire jött be az idősebb és tapasztaltabb jelölt, aki végül 'betöltötte a pozíciót’. Mégis ő kapta meg, mert “ne kerüljön már jelentőségteljes pozícióba egy huszonéves lány”. Hát ja, az bizony botrányos lenne.

24 éves vagyok, és még egy csomó minden új nekem. Nincs annyi tapasztalatom se pasik, se munka, se szépségápolás, se önismeret terén, mint egy harmincas nőnek, ez tény. De küzdő típus vagyok, odafigyelek magamra, és tudatosan építem az életem. Nekem is kijárna annyi bizalom és pozitív hozzáállás, mint amennyit a nálam idősebbek kapnak, pusztán azért, mert érettebbnek tűnnek, vagy mert több sztorijuk van az életről. Pár embert mondjuk már sikerült “becsapnom” (köztük a barátomat is, akivel már lassan 3 éve vagyunk együtt, és jóval idősebb nálam), hiszen általában idősebbnek tippelnek, mint amennyi vagyok. Állítólag nem azért, mert öregebbnek nézek ki, hanem az élethez való hozzáállásom miatt.

Nem tudom, szerintem ez embertípus, nem kor kérdése. Ha valami biztos, akkor az az, hogy nem én vagyok az egyedüli 24 éves lány, aki tudja, mit akar, képes tanulni és megszerzi, ha kell neki valami. Miért kell a sikerekhez ‘becsapnom’ az embereket? Mert nem múltam el 30. Folyton felfelé kerekítem a koromat, pedig azt hittem, ez ennyi idősen már nem lesz téma.

Szerintem egy harmincas-negyvenes nőnek olyan kisugárzása, olyan megjelenése és olyan szimpatikus nevetőráncai vannak, amelyektől megnyílnak a kapuk. Jobban, mint a szende arcú, kedves huszonéves lányoknak. Mert az erő és a karizma ott van bennük. Ők tudják, mit akarnak, és ember legyen a talpán, aki meg akarja őket akadályozni. Míg, ha én és a kortársaim erőlködünk, törtető ‘kicsicsírák’ vagyunk. Na, ezért irigylem -és tisztelem- a 30 feletti nőket. Nem baj, egyszer eljön az én időm is.