Kamaszkorom óta bejöttek a piercingek, főleg a száj- meg az orrkarikák tetszettek, de már bőven felnőtt fejjel lett nekem is sajátom. Jó, még mindig pofátlanul fiatal voltam, éppen elmúltam 25, de az egyetem alatt is végig melóztam, 19 éves koromtól gyakorlatilag saját háztartást vittem, ekkorra pedig már a saját vállalkozásomban, szabadúszóként dolgoztam, egész komoly önéletrajzom volt meg saját könyvelőm. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy bőven túl voltam a lázadozós, útkeresős, minden mindegy korszakomon, amiről a legtöbb ember azt gondolja, hogy a piercinglövetés meg tetkóvarratás ideje.

Szóval 25 múltam, éppen egy kávéházban ülve dolgoztam, amikor bejött egy lány, akinek tök rendben volt a stílusa, tetszett a cipője meg a táskája is, és volt egy orrkarikája, ami nagyon illett ehhez az egészhez, erről meg eszembe jutott, hogy én is mindig akartam orrkarikát, úgy 15 éves korom óta, csak az anyukám nem engedte.

margopiercing.jpg

Fotó: Merjas Georgij

A dologhoz hozzátartozik, hogy messze nem egy ír katolikus leányiskola hagyományait követő háztartásban nőttem fel. Anyukámnak az volt az elve, hogy amíg az ellenkezőjére nem adok okot, addig megbízik bennem, egyúttal megbízik önmagában is, mármint hogy sikerült némi értelmet belém nevelnie, és középiskolás koromban meglehetősen nagy szabadságban éltem. Hétvégente sokáig kimaradhattam, koncertekre jártam, aludhattam a barátomnál és lehetett kék a hajam, mert közben igazi stréber módjára tanultam, tudtam, hogy mit akarok kezdeni az életemmel és eszem ágában sem volt semmi olyasmit tenni, amivel elvágom magamtól a lehetőséget, hogy egy nap egyetemre menjek és lelépjek a kisvárosból, ahol éltem.

De piercingem, az nem lehetett.

Fogalmam sincs, miért, anyukám valahol itt húzta meg a határt, az orrkarika egyszerűen nem fért bele neki, pedig több barátnőmnek a sokkal szigorúbb szülei is megengedték ezt. Persze, koleszban laktam, szóval nem lett volna túl nehéz a háta mögött mégis csak lövetni magamnak egyet, de nem voltam olyan hülye, hogy felrúgjam egyezségünket, és elveszítsem minden privilégiumomat egy nyomorult testékszerért.

Szóval ültem 25 évesen a kávézóban, ránéztem erre a lányra, és az jutott eszembe, hogy mindig is tetszettek az orrkarikák, csak nekem nem lehetett, mert anyukám nem engedte.

És abban a pillanatban rájöttem, hogy 25 éves vagyok, saját háztartást viszek, egész komoly önéletrajzom van már, és nem kell többé az anyukámtól engedélyt kérnem, ha orrkarikát akarok lövetni magamnak.

Filmszakadás. Rendszer-újraindulás. Totális megvilágosodás. De hát hiszen én már azt csinálok, amit akarok!

Ránéztem az órámra, úgy döntöttem, hogy tartok fél óra szünetet, lecsuktam a gépemet, átszaladtam a legközelebbi tetoválószalonba, kilövettem az orromat, majd visszamentem a kávézóba, és dolgoztam tovább.

Hát így. Így lett felnőtt fejjel piercingem, és nagyon örülök, hogy ekkor lett, mert azon túl, hogy simán tetszik, már egy sokkal fontosabb üzenete is van a számomra.

Arra emlékeztet, hogy merjem azt csinálni, amire vágyok. Hogy ne felejtsem el, hogy azért dolgoztam egész életemben, hogy ne függjek senkitől, és szabadon hozhassak meg saját döntéseket az életemről. Hogy ne fogadjam el, hogy valamit nem lehet csak azért, mert korábban mindig úgy volt, hogy nem lehet. Hogy olyan mederben tartsam a sorsomat, amit én irányítok, és ne felejtsek el élni is a lehetőségekkel, amiket megteremtek magamnak. Hogy merjek megtenni dolgokat, és ne gondolkodjak azon, hogyan magyarázom majd meg őket másoknak, mert jogom van azt mondani, hogy azért, mert csak.

piercing.jpg

Ez csak egy piercing, de minden alkalommal, mikor meglátom a tükörben, emlékeztet valami sokkal fontosabbra is.

Ami pedig az anyukámat illeti: első dolgom volt felhívni, és elmondani neki, amint a helyén volt a karika. Nem tagadott ki a családból.