Idén ősszel lettem 25 éves, és nem, annyira nem örültem neki. Egyrészt azért, mert pár éve még tök más elképzeléseim voltak arról, hol fogok most tartani (nem maradtam le semmiről, inkább csak irreális elvárásaim voltak magammal szemben), másrészt most már hivatalos: 

eljött az az idő, amikor elkezdhetek ráncmegelőzéssel foglalkozni. 

Ez pedig kicsit ijesztő. Mintha tegnap lett volna, hogy életemben először megpróbáltam (elképesztően béna módon) csókot kapni a szülőházam bejárati ajtajánál, amiből aztán csak homlokpuszi lett, miközben anya a kaputelefonban szólongatott, hogy “halló, te vagy az?”. És ennek már 11 éve. Jesszus, telik az idő! Annyira, hogy újra divatba jött a farmer, amit akkor hordtam... Na, de nosztalgia ide vagy oda, azért még nincs minden veszve – a gyertyáim elfújása közben ugyanis eszembe jutott hét olyan dolog is, aminek marhára örülök magammal és a külsőmmel kapcsolatban. És ez nem lenne így, ha még csak 19 lennék. 

25-kitti.png

1. A tökéletlen test a legtökéletesebb 

Méghozzá azért, mert egyedi. Pár éve még éltem-haltam azért, hogy Victoria’s Secret modelleket megszégyenítő alakom legyen (szerettem reális célokat kitűzni magam elé, ez azért látszik), ma meg tükörbe nézek, és azt érzem, hogy tök rendben van, amit látok.  

Sőt: szeretem. Még azt a kis csípőhájat is, ami két éve tűnt fel először, és azóta semmi áron nem mozdul el onnan. 

Pedig edzek, zömmel egészségesen étkezem, hidratálok. Szóval próbálok mindent megtenni azért, hogy jó alakom legyen. De már egyáltalán nem szeretném, hogy tökéletes legyek, és ennél kevés felszabadítóbb dolog van a világon. 

2. A haj visszanő 

Eléggé egyszerű képlet: pár éve meg mindig tragédiaként éltem meg, ha levágtak pár centit a hajamból. Pedig az csak haj. Oké, bevallom hogy még mindig bánkódnék, ha megszaladna a fodrászom keze, de maximum öt percig, aztán megpróbálnék egy élhető, az eddigieknél izgalmasabb frizurát kihozni belőle. Mert ez tényleg csak haj. 

3. Ha az elmúlt fél évben nem hordtam, már nem is fogom 

És pont. Még akkor sem, ha azzal áltatom magam, hogy a jövő nyári fesztiválon majd leszek olyan merész, hogy felvegyem. Sőt, még akkor sem, ha egy tökéletes alkalomra vettem, ami befuccsolt – a következő tökéletes alkalom úgyis annyira messze van, hogy addig vagy elfelejtem az adott darab létezését, vagy valami mást akarok majd viselni. 25 vagyok, ennyire ismerem már magam... Hú, mi lesz majd 35 évesen!

4. Attól még, hogy bírom, nem muszáj 

Ez vonatkozik minden rossz és jó dologra, amit a testemmel teszek. Attól még, hogy kibírom azt a rettentően durva edzést, nem feltétlenül kell végigcsinálnom azon az erősségen és intenzitáson, amit elsőre - nulla kondival - elvártam magamtól. Attól még, hogy fenn tudok maradni hajnalig azért, mert túl sok melót vállaltam magamra, nem biztos, hogy mindig így kell tennem. Attól még, hogy ki tudok hagyni két étkezést is, nem kell kihagynom. Attól még, hogy le tudok futni 10 kilométert, nem MINDIG kell lefutnom annyit. És ezen van a hangsúly: nem kell. A testem többet érdemel. 

5. Ami nekem nem tetszik, másnak szexepil lehet 

Mint például a pici orrom. Mindig hosszabbat, vékonyabbat, “elegánsabbat” szerettem volna. Egészen addig, amíg egy számomra különleges személy el nem kezdte mondogatni, mennyire szereti. Az elején még nem értettem, aztán elfogadtam, most meg már én is szeretem. Honnan tudhatod, hogy az anyajegyed, amit úgy utálsz, nem lesz másnak az egyik kedvenc része rajtad? Szeresd te is, hátha rájössz, milyen szép! 

6. Nem kell mindenhová sminket viselni 

Sőt! Az elmúlt két-három évben jutottam el odáig, hogy sokkal jobban érzem magam, ha nincs rajtam egy kiló smink, csak éppen annyi, amennyi kiemeli a szemem, vagy eltakarja egy-egy bőrhibám. Mert bőrhibáim is vannak. De már nem akarok erőltetetten küzdeni ellenük, semmi értelme két kilónyi póruseltömítő alapozóval lefedni őket. Vannak. Na bumm, kit érdekel? A pattanásaim miatt sokáig annyira gátlásos voltam, hogy azonnal vakoltam, ha elhagytam a lakást. 

Amióta viszont elengedtem ezt a kérdést, és csak BB-krémet használok (azt sem mindig), még a bőröm is sokkal szebb lett. Hát, ennyi. 

7. A szépségnek ára van 

De már nem úgy értem ezt, mint 18 évesen. Akkor még drága cuccokkal akartam kitűnni a tömegből, és azt gondoltam, ha kikönyörgök anyáéktól egy időpontot valami puccos fodrászatban, akkor szebb leszek. Ma már tudom, hogy ez a duma nem erről szól. Legalábbis nekem. Inkább arról, hogy igenis teszek a bőrömért, a hajamért, küzdök a körömrágás ellen, és mindent megteszek, hogy belül legyek egészséges, mert akkor – tudom, közhely, de így van - kívülről is annak tűnök majd. 

És te hányadán állsz a testeddel?