Az egyébként anyai ágon magyar származású színésznőt már 11 hónaposan elragadta a sóbiznisz világa: ekkor ugyan még csak egy kutyaeledel reklámfilmjében "játszott", a komolyabb szerepekre sem kellett sokat várnia. 7 évesen már az egész világ megismerte a nevét a Steven Spielberg rendezte E.T. -a földönkívüli című film miatt, 9 évesen pedig Golden Globe-ra jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriájában a Kibékíthetetlen ellentétek (Irreconcilable Differences) című filmben nyújtott alakításáért. 1993-ban is jelölték, akkor a Fegyvermánia miatt.  

A nagy számok törvénye alapján persze sejteni lehetett, hogy ennyi jelölés után díj is jön: Drew végül 2010-ben nyerte el a Golden Globe-ot a Két nő - egy ház (Grey Gardens) című tévéfilmjéért.  

A korai sikerek persze korai nehézségeket is hordoztak: Drew mindössze 9 éves volt, amikor alkoholt kezdett fogyasztani, 10 évesen pedig már kipróbálta a marihuánát. Míg mások 12 évesen valahol az általánosban küzdöttek a geometriával, Drew ekkorra már masszív kokainfüggő volt. 15 éves korában került rehabra, a középiskolát nem végezte el. Nemrég így emlékezett vissza a függőségére Norm Macdonald showjában

A katasztrófa receptje ilyen fiatalon híresnek lenni. De tudod mit? Legalább átmentem mindenen. 15 évesen letudtam a függőséget, az életközépi válságot, a fekete listára kerülést, mindent. 

Persze az sem véletlen, hogy Drew-nak ilyen nehéz volt megküzdenie a korai sikerekkel - a szüleivel ugyanis sokáig nem ápolt túl jó kapcsolatot. John Drew Barrymore és a Németországban született Makó Ildikó még 9 éves korában elváltak, Drewnak pedig semmilyen kapcsolata sem volt ezután az apjával. De ami az anyja és közte volt, az sem nevezhető igazán egészséges anya-lánya viszonynak. 

Anya inkább a legjobb barátnőm volt, mint az anyukám. Mikor mondtam, hogy nincs kedvem suliba menni, elvitt a Studio54-be... 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Proud. Me and my mom. On Mother's Day!

Drew Barrymore (@drewbarrymore) által megosztott bejegyzés,

Persze ma már jobb a kapcsolatuk, de ez az, amit állítása szerint sosem csinálna meg a saját két lányával, Olive-val és Frankie-vel, akiket a harmadik férjének, Will Kopelmannak szült. Sajnos ugyanúgy, mint az előző két házassága (Jeremy Thomas-szal és Tom Greennel), ez sem tartott sokáig, 2016-ban, 4 év házasság után váltak el. Egy évvel később így nyilatkozott a válásról Ellen DeGeneres talkshowjában:

A legrosszabb rémálmom volt. Nem állok készen a randizásra, még mindig a történtek hatása alatt vagyok. Igazából az a legfontosabb most, hogy a lányaim ne sérüljenek emiatt. 

De azért a két lányán és a rengeteg emléken kívül van itt még egy fontos dolog, amit Barrymore az utolsó házasságának köszönhet: az apósától, Arie Kopelmantól, a Chanel egykori ügyvezető igazgatójától szerzett tudását. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy Drew 2013-ban megalapította a Flower Beauty-t, a saját kozmetikai márkáját, ami –tekintve, hogy óriási, és rettentően telített piacról van szó- hatalmas eredményeket ért el, és a mai napig Drew első számú projektje. A sminkmánia mindig is jelen volt a színésznő életében, ezért is volt egyértelmű, hogy saját vállalkozásba kezd:

6 éves koromtól kezdve egy sminkszékben ültem. Mindent megtanultam a pigmentekről, a termékekről, a márkákról, a szakma nagy neveiről. Éreztem, hogy ezt a tudást fel kell használnom valahogy.

Drew persze nemcsak a sminkjeit reklámozza, hanem a pozitív önképet is, és minden nőt arra bátorít, hogy törődjenek magukkal. 

Ez az egész arról szól, hogy maradj önmagad, csak közben teremts  lehetőséget arra, hogy te a legjobb TE lehess. Egy mosoly persze mindig többet ér egy szájfénynél, de miért ne emelhetnéd ki vele?

Persze mindig akadnak nehézségek, még akkor is, ha az ember maga Drew Barrymore. A Business Insidernek adott interjújában például elmondta, hogy 2013-ban 180 termékkel indultak el (ami nem volt kis meló), és minden évben legalább 30-50 új terméket kell letenniük az asztalra, hogy a márka megőrizze a piacon kivívott helyét, és fejlődni tudjon.  

Drew február 22-én lett 43 éves, de az Insta-videóit elnézegetve egy tízest simán letagadhatna. Mikor a Vogue megkérdezte a bőrápolási rutinjáról, azt mondta: 

Egy dél-koreai márka, a Jayjun maszkját használom. Sajnos sehol máshol nem lehet kapni, csak ott... Pedig esküszöm, ez a legjobb bőrápolási termék, amit valaha használtam. Egyébként pedig egy kulcsszavam van: hidratálás, éjjel-nappal. 

Emellett persze a saját sminkmárkáját is lelkesen használja és népszerűsíti, ráadásul nagyon szimpatikus és emberközeli módon: világsztár létére nem derogál neki netes influencerekkel (például Jamie Genevieve YouTube sminkguruval) közös videókban tesztelni a portékáját. De ami a legjobb: a sminktelen arcát is bátran vállalja bárhol, bármikor, amitől simán elhiszem neki, hogy a cuccait tényleg valódi nőknek gyártja.

A drogfüggő, önmagát kereső, balhés kislányból magabiztos, önazonos, sikeres, és elképesztően szimpatikus középkorú jócsaj lett, aki a szerencsén kívül azért nagyrészt saját magának is köszönheti, hogy több más, a hírnévvel túl hamar szembesülő gyereksztárral ellentétben nem a süllyesztőben, és nem is a temetőben kötött ki. Elérte azt, ami az egyik legfontosabb dolog a számára: olyan példa lehet a lányai előtt, akire tényleg felnézhetnek.

A nyitókép forrása: https://www.instagram.com/drewbarrymore/