Turcsányi Marcsi stílustanácsadó meggyőződése, hogy nincsenek általánosságban véve tiltólistás ruhadarabok. Szerinte ugyanis nem attól lesz stílusos és ízléses a megjelenésünk, hogy például 40 fölött nem hordunk élénk színeket, elfelejtjük a rövid szoknyákat és sortokat, vagy 60 év fölött kizárólag visszafogott ékszereket viselünk és takargatjuk a karunkat.

Vannak öltözködési „szabályok” és irányelvek, de ezeket mindig a testalkathoz, a színtípushoz, az életmódunkhoz és az élethelyzetünkhöz kell igazítani. Ha egy ügyfelemnek szép, formás lábai vannak, soha nem tanácsolnám azt neki, hogy rejtse el, hiszen a hozzá illő fazon megfelelő ruhadarabokkal, cipővel, kiegészítőkkel kombinálva tökéletes összképet eredményez.

A stylist butaságnak tartja a magazinokban megjelenő listákat arról, hogy bizonyos kor felett mit nem illik hordani, ugyanis szerinte a ruhatárunkat a saját adottságainkhoz kell igazítani, nem a - vélt, vagy valós - általános elvárásokhoz.  Szerinte ha egy nő igazán jól akarja érezni magát a bőrében, fontos, hogy tisztában legyen magával: milyen a testalkata, milyen szabásvonalak és színek állnak neki jól. Ez a tudás magabiztosságot ad, hiszen ha így megy el vásárolni, ezen szempontok alapján válogat ruhákat, a végeredmény harmonikus, ízléses és összeszedett lesz.

Amikor tényleg a divat mondta meg, hogy ki vagy

A különböző viselettörténeti korokban sokszor meghatározták, hogy egy nő mit és milyen színben hordhatott, ami függött az életkorától, a társadalmi hierarchiában elfoglalt helyétől és az adott korszak öltözködési szabályaitól is. 

A 19. században például nagyon szigorúan szabályozták a nők öltözködését. Az 1870-80-as években voltak a legrészletesebbek ezek a szabályok, előfordult, hogy egy újságcikk mélyrehatóbban számolt be egy premieren feltűnő ruhakreációról, mint magáról a darabról. Nem volt mindegy, hogy a színházban, bálokon, lóversenyeken, vagy épp korzózás közben mit viselt egy a divatra és társadalmi elvárásokra adó hölgy. Azt le kell szögezni, a divat a felső tízezer, a gazdagok kiváltsága volt ebben az időben, és egy nő ruhái azt is jelképezték, hogy a férje, vagy az apja hol áll azon a bizonyos társadalmi ranglétrán. 

A fiatal lányok főképp pasztellszínekben pompáztak, maximum egy kis virágmintával fűszerezve, míg a fiatalasszonyok hordhatták a legdíszesebb és legélénkebb színű ruhákat. A 40 felettieknek jutott a sötét összes árnyalata, ráadásul a smink, sőt még az arckrém használata is erkölcstelennek számított. Így ugyan tisztességét megőrizte, és nem nevezhették kitartott, „félvilági” nőnek, de emiatt egy 40-es már igencsak vénasszonynak számított.

A nőmozgalmakkal érkezett a változás

Rengeteg előírás volt, például úrinő nem léphetett az utcára fedetlen fővel és akkor is átöltözött ebéd után, ha nem várt vendéget, mert bármikor betoppanhatott valaki - ez volt az úgynevezett vizitruha. A lóversenyeken a kalapcsodák garmadával villogtak, a színházba járóknak pedig azt is meghatározták a divatlapok, hogy a földszinten a magas nyakú ruhákat hordhatták, még a páholyban a dekoltáltak kaptak helyet. 

A szabályok annyira bonyolultak voltak, ráadásul osztályonként is változtak, hogy képeslapok és illemtankönyvek is foglalkoztak velük, ezekből tájékozódhattak a hölgyek. Ha vétettek, bár törvényt nem sértettek, annál sokkal rosszabb történt: kiközösítették és megszólták őket.

A nőmozgalmakkal párhuzamosan az öltözködésben is jelentős változás állt be. A női divatba sok férfias elem került a XX. század elején. Lekerültek a fűzők is, helyette divatba jött a testmozgás.

Napjainkban már sokkal szabadabban dönthetünk arról, mit, mikor, hogyan viselünk. A társadalmi elvárások tompultak, de persze vannak még olyan szakmák, ahol nem bújhatunk ki a dresszkódok alól. Az üzleti életben, de sok multinál is például kötelező a nőknek a harisnya még 40 fokban is, a férfiaknak az öltöny. Egyes helyeken megszabhatják a szoknya hosszát, vagy kizárhatják például a farmert a munkahelyi viseletből. 

De ha a munkahelyünkön nincs erre külön megkötés, akkor miért ne vállalhatnád az egyéniségedet és a stílusodat? Külföldi barátaim szerint még lehetne hova fejlődnünk elfogadás terén. Például Londonban vagy Amszterdamban élő ismerőseim is azt mondták, vannak olyan ruháik, amelyeket kint simán hordanak, de itthon nem merik felvenni, mert különcnek néznék, megbámulnák őket.

Lassan 2019-et írunk, ideje lenne elengedni, hogy mások szabják meg, hogyan kéne kinéznie egy nőnek bizonyos korban. Miért ne viselhetne rövidet egy 40-es, miért ne lehetne bármilyen frizurája egy 50-esnek, miért ne hordhatnánk egy feltűnőbb ékszert 60 fölött, vagy miért lenne ciki a tetoválás 80 évesen, ha az illik a stílusodhoz, az tetszik magadon, és attól érzed magad jobban a bőrödben?  
  

Felhasznált irodalom:
Orcsik Gézáné: Viselettörténet
A magyar divat 1116 éve – Gombold újra kiadvány, Rubicon