Így engedtem el végül mások véleményét

Ismerős a szitu? Meglátsz egy felháborító cipőt, egy brutálisan extravagáns frizurát, vagy egy kicsit sem átlagos ruhát, és teljesen bezsongsz - úgy érzed, kell. Most azonnal. Te is az akarsz lenni, amit a cipő képvisel: különleges, extrém és kicsit sem átlagos. Aztán, amikor engedsz a csábításnak, a kezdeti lelkesedés után valamiért elkezdesz olyan félénken járni-kelni az utcákon, hogy véletlenül se vegye észre senki, hogy ott vagy... Ha meg valaki teljesen indokolatlanul rád pillant, majd’ elsírod magad, és azt hiszed, hiba volt megvenni az adott cuccot, és úgy tenni, mintha bevállalós és igazán magabiztos lennél.

Ez velem is többször előfordult már a kelleténél...

Tavaly például vettem egy hatalmas vintage farmerdzsekit, amiben úgy éreztem magam (persze még a próbafülkében), mint valami messze földön híres modell, aki főállásban diktálja a divatot. Aztán felvettem, találkoztam másokkal, és egészen döbbenten konstatáltam, hogy senki sem akarta azonnal lerángatni rólam a szerzeményemet. Ami még rosszabb: a pillantásaiktól és az óvatoskodó dicséreteiktől azt éreztem, hogy nincs rendben így a szettem. Egyszer még felvettem pár nap múlva – persze közben végig a föld alá akartam süllyedni -, de aztán soha többé. Most is úgy néz rám a szekrényből, mint valami pasi, akit azért dobtam, mert nem jött be a barátaimnak. Szomorú, mert amúgy passzoltunk volna. 

Aztán idén, a selejtezéskor (minden félévben nagy szortírozást tartok, nálam ez ilyen évszakváltó rituálé) újra elővettem, és sokkal távolabbról, kicsit terápiás szemmel láttam a tavaly történteket. Rájöttem, hogy igenis illik hozzám még mindig; meg arra is, hogy tök hülye voltam tavaly, hogy két furcsa hangsúly miatt dobtam; meg persze arra is, hogy semmi okom nem volt száműzni egy ilyen király kabátot a szekrény mélyére. Megfogadtam, hogy idén mondhat bárki bármit, hordani fogom. Mert jól áll. És így leszek a többi, kicsit furcsa cuccommal is.

De mi változott? 

Bár csak tavaly volt, iszonyúan sok minden: például az, hogy a mérleg nagyjából ugyanannyit mutat, mégis sokkal jobban érzem magam a rengeteg sportnak és a sokkal egészségesebb étkezésemnek köszönhetően. Meg az is, hogy azóta rájöttem, az aktuális trendek egyszerűen nem fedik le az igényeimet - így elkezdtem alternatív helyeket keresni, ahol megtalálhatom a nekem való darabokat. Tavaly még csak tapogatóztam (ekkor találtam a kabátot is), idén már biztosabb vagyok magamban. Meg persze az is közrejátszik, hogy egy rettentően rosszul sikerült hajvágás után meg kellett tapasztalnom: ami extrém és egyedi, attól nem kell félni, mert mindig kihozhat belőlem valami újat. Még akkor is, ha mások nem dicsérik meg.

Persze az is biztos, hogy még elő fog fordulni velem hasonló: egy furcsa hajszín, egy pár ordító fülbevaló, egy szokványostól eltérő szabású nadrág mind olyan dolgok, amiknek a viselése kritikákat vonhat maga után. De ha első látásra beléjük szeretek, és nem veszem meg őket csak a félelmeim miatt, akkor hoppon maradok a végén, nem? Szerencsére vannak olyan barátaim, akik orvoshoz küldenének, ha egy ízléstelen, műanyag, strasszos-masnis flip-flopban akarnék egész nyáron flangálni, úgyhogy valószínűleg sosem fogok úgy utcára lépni, mint akit szélütés ért... Inkább megpróbálom megragadni azt a lehetőséget és szórakozást, ami a kísérletezgetésben rejlik, legyen szó kék hajról vagy egy teljesen a trendeknek ellentmondó cipőről.

Inkább néhány furcsa pillantás, mint ezer felszínes bók. Szerintem.

Nagyon ajánlom, hogy ha valami felháborító, mások szerint csúnya, túl extrém vagy ízléstelen, de neked valami természetfeletti módon tetszik, akkor vedd meg, lépd meg, vágasd le, próbáld fel, hordd, túrd ki a szekrény mélyéről – ne mások miatt, meg ne is amiatt, hogy bebizonyítsd, megérte, hanem azért, hogy még jobban megismerhesd magad.