Liza Minnelli 1946. március 12-én született Los Angelesben. Édesapja Vincente Minnelli Oscar-díjas rendező, édesanyja pedig a világhírű – szintén Oscar-díjas - Judy Garland. Ő a világ első és egyetlen olyan Oscar-díjasa, akinek a szülei is megkapták a szobrocskát. Keresztszülei Ira Gershwin író, dalszövegíró és Kay Thompson író, énekesnő, színésznő. Nevét Gershwin Liza című számáról kapta, sőt, Liza ihlette keresztanyja leghíresebb gyermekkönyvét, az Eloise-t is. Egy ilyen belépővel az élete igazi hollywoodi álom is lehetett volna, de másképp alakult: szüleitől ugyanis nem csak tehetséget örökölt.

Hogy kicsit belelássunk a Kabaré sztárjának életébe, nem árt tudni egyet s mást az édesanyjáról, Judy Garlandról. Judy és Liza  sok szempontból rendkívül hasonló életutat járt be. Garland 47 évet élt, ebből 45-öt rivaldafényben töltött - ő volt Dorothy az Óz, a csodák csodájából. Hiába csapkodta össze piros cipőit, a valóságban sosem lelt igazi szerető otthonra, és az élete egyáltalán nem volt mesés. Már kétévesen szerepelt, tizenévesen pedig szerződtette az akkori legnagyobb filmvállalat, a híres Metro-Goldwyn-Mayer. 

A munkájában sikert sikerre halmozott, a magánéletében, és anyaként viszont sokszor vallott kudarcot - legalábbis ő így érezte. Ötször házasodott, többször került szanatóriumba, és öngyilkosságot is megkísérelt. Hízásra hajlamos volt, ezért étvágycsökkentőket szedett, azoktól viszont nem tudott aludni, így az altatókat is sorra kapkodta - azoktól meg felkelni nem tudott időben, amit serkentőkkel „orvosolt”.

Liza már úgy született, hogy anyja gyógyszer- és drogfüggő volt a hajtástól és a sok csalódástól. Többször cukorkára cserélte anyja gyógyszereit, mert attól félt, hogy túladagolja magát, és egy gyomorpumpát is beszerzett vész esetére.

Egyszer, mikor Liza egy barátnőjével tévézett, anyja közölte, hogy öngyilkos lesz, és bevonult a fürdőszobába. Ekkor még sikerült megmenteni, de a világklasszis színésznő, aki általában szomorú és magányos volt, végül túladagolta magát. Nem találta meg a boldogságot sem 5 férje, sem 3 gyermeke, sem szeretői mellett. Állítólag leszbikus kapcsolata is volt, és Frank Sinatrához is gyengéd szálak fűzték. Több idegösszeomlása is volt, depresszióba esett válásai miatt, emiatt egyre kevesebb szerepet kapott, többen perelték, a közönség is ellene fordult, teljes anyagi csődbe jutott - ez pedig a lánya életén is örökre nyomot hagyott. Liza egész gyerekkorát különböző szállodai szobákban töltötte, hol az ünnepelt sztáranya lányaként, hol kifejezetten rossz körülmények között. Amellett, hogy sokszor ő gondoskodott az anyjáról, már gyerekként rá hárult a testvéreinek nevelése is.

A törtélem ismételte önmagát: Liza is totyogós babaként kezdte a szereplést. Még írni és olvasni sem tudott, de már a New York-i Palace Theatre tagja lett, tizenévesen éjszakai bárokban énekelt, 19 évesen pedig a Broadway-en játszott, és megkapta az első Tony-díját. Ilyen fiatalon előtte senki sem vehette át az amerikai színházi szakma legrangosabb kitüntetését. 

A párizsi Sorbonne-on tanult, és képes volt kilépni híres szülei árnyékából. 22 éves korában veszítette el édesanyját, akiről egyébként mindig szeretettel beszélt, annak ellenére, hogy anyja például egy közös fellépéskor lelökte a színpadról, csak mert megtapsolták. Liza karrierje Garlandéhoz hasonlóan szépen ívelt felfelé, ’65-től kabarékban játszott, ’68-tól filmezett. A csúcsot 1972-ben a Kabaré című musical Sallyjeként érte el, ezért kapott Oscar-díjat. 

Később felejthető filmekben szerepelt, de annál nagyobb sikere volt énekesnőként, sőt a tévében is. Liza with Z című show-műsora Emmy-díjat nyert, lemezei milliós példányszámban fogytak.

1990-ben Grammy Legend Award-ot is kapott, így a kivételes EGOT (Emmy-, Grammy-, Oscar- és Tony-díj tulajdonosok) csapat tagja lett, ami keveseknek sikerült rajta kívül. Apró szépséghiba, hogy egyszer viszont az Arany Málna-díjat is megszavazták neki.

„Ide nekem minden drogot”

Bármennyi szörnyűséget élt át gyermekként függő anyja mellett, az sem tántorította el a drogoktól, így Garlandhoz hasonlóan volt, hogy ő is csak a drog, alkohol, és gyógyszerek ördögi háromszögében tudott létezni. Andy Warhol írt arról, hogy amikor Liza megérkezett Roy Halston divattervező otthonába, csak annyit mondott: „Ide nekem minden drogot, ami csak van itthon!”

1984-ben Liz Taylor, akivel szoros barátságot ápolt, rábeszélte az elvonóra. „Láttam a tükörben, hogy milyen formátlan és felpuffadt vagyok. Hirtelen világossá vált előttem, hogy pontosan olyan vagyok, mint a mama" – nyilatkozta egy interjúban. Bár a klinikán talpra állították, szenvedélybetegsége továbbra is élete állandó kísérője maradt, 2015-ben újabb elvonókúra következett. 

Magánélete is anyjához hasonlóan alakult, 4 férjet fogyasztott - köztük volt ifj. Jack Haley is, akinek apja a bádogembert játszotta az Óz, a csodák csodájában. Első férje, Peter Allen AIDS-ben halt meg, ő is biszexuális volt, akárcsak Liza édesapja. Állítólag addig nem sejtett semmit, míg rá nem nyitott, amint épp egy férfival volt. 22 évvel fiatalabb férfival is élt együtt, negyedik házassága pedig mindössze 16 hónapig tartott.

David Gest producerhez egy fényűző ceremónián ment hozzá 2002-ben. 1500 vendéget hívtak az esküvőre, köztük Diana Rosst, Mia Farrow-t és Gina Lollobrigidát. Minelli tanúja Elizabeth Taylor volt, a vőlegényé pedig Michael Jackson. A válás is elég fényűzőre sikerült, már ami az összegeket illeti, Gest ugyanis beperelte Lizát, és 10 millió dollárt követelt azokért a testi és lelki sérülésekért, amit a színésznő okozott neki. Állítólag volt köztük 8 napon túl gyógyuló is. 

Nem született gyereke, négyszer vetélt el. Betegségek is gyötörték, gerinc-, és csípőműtéten esett át, térdprotézise is van, valamint egy vírusos agyhártyagyulladás következtében egy ideig nem tudott járni és beszélni sem. Orvosai már nem is kecsegtették semmi jóval, de ő ebből is felállt - újra énekelt és táncolt. Ez volt ugyanis számára a gyógyír: naponta járt beszéd- és táncórákra, és végül legyűrte a betegségét. 

"Mindenki korosodik, de nem mindenki öregszik meg. Soha nem veszítettem el a kíváncsiságomat, szerintem ezért maradtam fiatal"

Minnellit soha nem tartották lenyűgöző szépségnek, mégis emberek milliói utánozták. Védjegyévé vált fekete rövid frizurája, amivel divatot teremtett a 60-as években, és erős, szemhangsúlyos, hosszú pillás sminkje is, ami nélkül általában nem tette ki otthonról a lábát.

A 2014-es Oscar gála után sokan arról cikkeztek, hogy melltartó nélkül jelent meg az eseményen, és hogy annyira szétplasztikáztatta az arcát, hogy már mimikája sincs.

Akárcsak édesanyja, ő is hízásra hajlamos, ráadásul nem is túl magas, mindössze 163 cm. Állítólag sokáig nem volt szüksége semmilyen diétára, de betegségei után felszedett 15 kilót, kemény diétába kezdett, és két éven át számolta a kalóriákat. Alkoholt nem lett volna szabad fogyasztani, de ezt valószínűleg nem tartotta be, amit a bőre is megsínylett.

A súlyára egyébként elég érzékeny lehet: a Vogue írt még 2002-ben a New York Postra hivatkozva arról, hogy Minnelli épp egy ABC sztárshow-ra volt hivatalos, de nem volt mit felvennie, ezért szólt Michael Korsnak, hogy vigyen neki egy 10-es méretű nadrágkosztümöt. A Kors csapat viszont tudta, hogy a színésznő mérete 14-es, ezért belevarrtak egy 10-es címkét a rá passzoló ruhába.

Roy Halston divattervezőt egyébként gyakorlatilag ő indította el a pályán - cserébe a dizájner álmodta meg Liza jellegzetes stílusát, illetve a hozzá passzoló ruhadarabokat. Eleinte leginkább vállban hangsúlyos szetteket kapott tőle, amik formás lábait hangsúlyozták, majd idővel, mikor már a kor kezdett kissé nyomot hagyni az alakján, hosszú, nagyon bő szárú nadrágokat is tervezett neki. Na, nem mintha olyan hatalmas szüksége lett volna rá: a 2010-ben megjelent Szex és New York 2. mozifilmben vállalt cameo szerepében (Beyonce All The Single Ladies című számát adta elő egy meleg esküvőn) az egész világ láthatta, hogy milyen kitűnő formában volt az akkor már 64 (!) esztendős díva. 

2006-ban Magyarországon is járt, a Papp László Sportarénában lépett fel. Utoljára Az ítélet: család című sorozatban vállalt mellékszerepet. Egész életében jótékonykodott - sok barátját vesztette el az AIDS miatt, így AIDS-kutatásra többször is felajánlotta koncertjeinek bevételét. Liza Minnelli még 70 fölött is igazi jelenség: egy divatikon, legenda, és elképesztően erős nő, aki a lelke mélyén még mindig huszonéves.  

 

Forrás: Itt és Itt és itt