Az elképesztően tehetséges, fiatal tervező még 2011-ben adott interjút a FashionFave magazinnak, akkor volt végzős a Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában, de ruháira már nagyon sokat felfigyeltek és több díjat is bezsebelt. Ebben azt mondta, ha voltak is kisebb kitérők, de egész életében erre a pályára készült.

„Amióta csak az eszemet tudom, ezzel szeretnék foglalkozni. Emlékszem ,hogy ovis koromban, a napköziben az óvónéniknek terveztem ruhákat!”

Fábián azóta végzett a London College of Fashion-ön, provokatív, merész, mégis ultranőies ruháit pedig remélhetőleg most még többen megismerik Xtina posztjának köszönhetően. Én a szerkesztőség nevében innen is gratulálok neki, ehhez is, az eddigiekhez is, és alig várom, hogy lássam, mi lesz a következő nagy dobása!

 

#Liberation

Christina Aguilera (@xtina) által megosztott bejegyzés,

Ha szeretnéd még nézegetni Kis-Juhász Fábián munkáit (én erősen ajánlom), itt találod az Insta-oldalát.