Már biztos: 2020 lesz az az év, ami gyökeresen megváltoztatja az életünket, és ami szinte mindent átír, amihez eddig hozzá voltunk szokva. Ez pedig nagyon sok szempontból szörnyű és kiborító, de meg lehet találni a szépségeket is a jelenlegi helyzetben, például olyan emlékek kreálásra van most lehetőségünk, amilyenek talán sose jutottak volna eszünkbe korábban. Ilyen például az is, hogy most olyan anyák napját csinálhatsz neki, amilyenben még soha nem volt részetek!

Videózz!

Önmagában különleges helyzet, ha most videón kell kapcsolatot tartanod édesanyáddal. Talán mostanra már megszoktátok, hogy így találkoztok, szervezzetek valamilyen csetes közös programot a szimpla beszélgetés helyett! Tarthattok például egy spa napot, ki-ki előkészíti az előre megbeszélt DIY arckezelés hozzávalóit és a kamera előtt együtt felpakoljátok ezeket. De kevésbé vad gondolatként akár rendezhettek egy vacsit. Mindenki főz valamit magának otthon (akár készíthetitek ugyanazt) és együtt elfogyasztjátok. Vagy simán csak tervezzetek be egy teázós-borozós csetelést!

De az élő beszélgetésen kívül akár egy köszöntővideót is felvehetsz neki előre, amit aztán a nagy napon elküldesz neki. Biztos, hogy nagy és megható meglepetés lenne számára.

Rendelj!

Szintén igazi meglepetés okozhatsz azzal is, ha rendelsz neki valamit. A jelenlegi helyzetben némi kellemetlenség, hogy muszáj utánatelefonálni, biztos megérkezik-e akkor a rendelésed, amikorra kéred, cserébe viszont sokkal többféle dolgot tudsz most rendelni és házhoz szállíttatni, mint eddig. Kezdd el már most szervezni a dolgot, hogy minél biztosabban éppen anyák napján érkezzen meg hozzá a virág, az ajándék vagy éppen a kedvenc étterméből a kedvenc fogása!

adult-birthday-birthday-gift-box-360624 (1).jpg

Kreatívkodj!

Jó eséllyel az óvoda óta nem adtál kreatív, saját készítésű ajándékot anyák napjára. Nos, itt a nagy lehetőséged, hogy az ovis rajzod mellé, most valami új dolgot készíts! Rajzolj, fess, dekupázsolj, menj fel a Pinterestre és meríts ihletet!

Egyrészt neked is szuper meditáció lesz, ha valami totálisan mással foglalod el magad, mint a hírek olvasása, másrészt ez igazán váratlan és nagybecsű ajándék lehet.

Ráadásul kétszer is adhatod neki, a jelen helyzetben ugyanis, mikor semmiképp nem tanácsos találkozni, választhatod azt, hogy ahelyett, hogy futárral elküldenéd, vagy te magad hagynád a lábtörlőjén, első körben csak egy fotót (sőt, ha nagyon vadak akarunk lenni: unboxing videót) készítesz az alkotásodról, amit aztán, majd ha véget érnek a kijárási korlátozások, személyesen is átadsz.

Tekints a jövőbe!

Habár azt senki nem tudja, hogy meddig tart a járvány és mi lesz utána, de azért néha megengedhetünk magunknak olyan luxust, hogy a távoli jövőbe mégis betervezünk valamit. A remény és jövőbetekintés jegyében, szervezz magatoknak valami közös programot mondjuk decemberre! De ne csak elméletben, hanem valóban egy kész tervvel állj elő, és ami lépést már most meg tudsz tenni a megvalósításért, tedd is meg, hogy fixáld. Hatalmas ajándék lesz mindkettőtöknek, ha megint lesz valami, amit várhattok, pláne ha közösen.