Nem a magassarkútól leszek nőies - ezért nem érzem magam rosszul, hogy folyton sportcipőt hordok

Ha valaki ismer, tudja, mekkora sportcipőrajongó vagyok: kábé minden márka minden híresebb modellje megvan, de ha nincs is meg, akkor is rögtön rávágom, melyikről van szó. Nekem ez a fétisem, szerintem egy jó szettet nem a fülbevaló vagy a táska dob fel igazán, hanem a kényelmes, nagyon menő és nagyon is nőies sneaker. Ha meglátok egy extra darabot valakin, azonnal muszáj megkérdeznem, hogy honnan van, és ez szerintem - legalábbis a tendencia ezt mutatja - soha nem is fog változni. Még akkor se, ha az anyukám kér, mert a nőies megjelenést simán elérem a legmenőbb surranómban is. Elmondom, miért gondolom így! 

A mindent megérő kényelem 

Az első ok, amiért elutasítom a magassarkút, az a kényelem: könyörgöm, attól még, hogy nő vagyok, nem kell egész nap szenvednem, és tízcentis sarkakon rónom a köröket... Persze van, aki meg a fordítottját nem tudja elképzelni (anyukám például 14 éves korától a mai napig szinte magassarkúban alszik), és ezzel sincs is semmi baj. De hogy leszakadó derékkal és bütykös lábakkal menjek haza minden nap, na azt nem, köszi. 

A kisugárzás dönt el mindent 

Tudom, közhely, de tényleg így van: lehetnék akármilyen szép ruhában és cipőben, ha botladozva, fájdalommal és fintorral az arcomon jelennék meg egy eseményen. Nekem az adja a magabiztosságot, ha úgy járok és úgy mozgok, ahogy a legkényelmesebbnek érzem, és nem úgy, ahogy két teljesen kifacsart lábbal tenném. Arról nem is beszélve, hogy – tapasztalatom szerint - a pasik imádják a sportcipős csajokat. Vagy csak mindig ezt a típust vonzottam be, hála Istennek. 

Én kábé így érzem magam magassarkúban

Tényleg mindenhez passzol

Most kövezz meg, ha hazudok, de szerintem egy pár fehér sportcipő mindennel rohadt jól néz ki: kosztümmel (úristen, de menő irodista az, aki tornacipőben jár), koktélruhával, farmerral, blúzzal, inggel, Columbo-kabáttal, cicanadrággal, harisnyával, óriászoknival és még sorolhatnám. Nem egyszerűbb és örömtelibb beszerezni egy pár menő cipőt, mint minden szetthez megvenni a hozzá passzoló, kínzó platformost? 

Nekem ez áll jól

Engem egész életemben azzal hitegettek, hogy a magassarkú tök jó dolog; hosszítja a lábakat, szebbé és elegánsabbá tesz, tekintélyt parancsol – azt kell hogy mondjam, nekem ezek közül egyik se jött be. Egy: nem tudok benne menni, úgyhogy nehezen parancsolnék bárhol is tekintélyt. Kettő: akárhogy is néztem, nekem nem hosszítja a lábaimat, sőt pont kiemeli, hogy gladiátorvádlim van. Három: magas vagyok, úgyhogy maximum egy kosármeccsen pasizhatnék benne. Négy: magassarkú! Maradok inkább a jól bejáratott, kedvenc cipőimnél meg az újabbnál újabb, különleges csukáknál.

Attól még, hogy sneakert hordok, nem lesz több a tesztoszteronom

Sokan még mindig azt a sztereotípiát dédelgetik a fejükben, hogy a sportcipős csajok legbelül férfiak - elég szomorú ez a gondolat, hiszen nem attól nő a nő, hogy mi van rajta, hanem attól, hogy nőnek érzi-e a magát. Ha valakiben az a kép él, hogy az igazi "feleség-alapanyag" (jáj, ezt leírni is fájt) piros sarkakon járkál, és mosogat egész nap, azt csak sajnálni tudom... Szerintem a jófej nők többsége pont azért jófej és magabiztos, mert nem skatulyázza be magát, nem akar senkinek megfelelni magán kívül. Se a sportcipős tábornak, se a magassarkúsnak.

Persze nem mondom, hogy ne hordd többet ezt a cipőt, inkább csak arra biztatnálak, hogy véletlenül se járj tizenötcentis sarkakon, ha majd' elepedsz a sportbolt kirakatáért és legszívesebben az esküvődön is kényelmesben, de mégis nőiesben nyomnád, csak nem mered - nyugi, már most nem vagy egyedül, mert én is így csinálom, az esküvőktől az diplomaosztókon át a keresztelőkig, mindenhol. És kicsit sem érzem magam bunkónak miatta.