Nem biztos, hogy létezett még egy, annyira a szépségre kihegyezett kultúra, mint az ókori görögöké: ha izmos, helyes férfi voltál, nem lehetett nagy bajod az életben. De ha szép nő voltál, az már komplikáltabb volt - legalábbis ez derült ki a történésznő soraiból. 

Egy vastag ajkú, helyes mosolyú ókori görög férfi két dolgot biztosan tudott: azt, hogy az előnyös külseje egy áldás (amit az istenektől kapott), és hogy a legtöbben úgy gondolják, hogy a vonzó külső vonzó belsőt is takar. 

Akkoriban ugyanis ezt hitték az emberek: a tökéleteshez hasonlító testet bizonyítéknak vélték arra, hogy az illetőnek az elméje, és a lelke is makulátlan. Erre egy külön szavuk is volt, a kaloskagathos, melynek jelentése nagyjából annyit tesz, hogy "jólesik ránézni, és egyben jó ember". Ha megnézzük az ókori szobrokat, akkor joggal gondolhatnánk, hogy eszerint mindenki jó ember volt...

Történészek sokáig azt hitték, a görög szobrok hangyányit idealizálva jelenítették meg az emberi testet – pedig nem. A cikk szerint ugyanis kifejezetten sok, az időszámításunk előtti ötödik, negyedik, és harmadik századból származó alkotásról derült ki, hogy egy élő ember testére öntött gipszlenyomatból készült. Tehát tény: az ókori görög birodalom tele volt jóképű, elképesztően izmos pasikkal. De mégis hogyan? 

Úgy, hogy éjjel-nappal kondiztak. Viccen kívül. Bettany Hughes szerint egy görög, vagy spártai férfi napi körülbelül 8 órát foglalkozott a testével. Valahol ez  is volt a munkájuk: izmosnak lenni, fittnek lenni, hiszen sokuk volt katona, a háborúk is gyakoriak voltak akkoriban, és a hadseregeket erős emberekkel kellett megtölteni. De mi volt a helyzet a nőkkel? Nos, az már kicsit más sztori... 

Őket  - már akkor is - máshogy kezelték: ha egy nő volt szemrevaló, már egyáltalán senki sem gondolta róla, hogy jó ember. Sőt, szinte mindig társítottak hozzá valami ördögit, valami eredendően rosszat. Ezt hívták kalon-kakonnak, ami valami olyasmit jelentett, hogy "szép, mert ördög, és ördögi, mert szép".

A kettős mérce mindenhol jelen volt: míg az olimpiai versenyeken (amiken nők kapásból részt sem vehettek) a pasik izmoztak és kitüntetéseket kaptak a gyönyörű bicepszükért, addig a nők maximum fenék-szépségversenyen indulhattak. A leghíresebb ilyen szépségversenyt Szicíliában tartották, és nem kisebb jelentőségű dolgot döntöttek el vele, mint hogy hol legyen Aphrodite temploma – végül azt a helyet választották, ahol kerekebb, és nagyobb fenekű lányok voltak az indulók között.  

Ebből két dolog is kiderül: egyrészt az, hogy a nőket és férfiakat már akkoriban sem tartották egyenrangúnak, másrészt, hogy a húsosabb testalkat volt a nyerő. Meg a fehér bőr: sokszor különböző bőrfehérítő szereket, praktikákat alkalmaztak (például ólmot, ami rákkeltő volt), hogy még előkelőbbnek tűnjenek. Szénnel festették a szemüket, és a hajukat kígyóalakban fogták hátra.

A hajszínükön viszont nem igazán tudtak változtatni (bár csomószor direkt csak a hajukat napoztatták), pedig úgy tűnik, az mindennél fontosabbnak számított. 

A mai Santorini szigetén talált falfestmények legalábbis ezt támasztják alá. A festmények az időszámításunk előtt 1600 környékén történt vulkánkitörést ábrázolják, és egy csapat gyönyörű nőt. De közülük csak egyetlen érhet fel az istenekhez: a vörös hajú.

Mondjuk a szőkéket sem kellett félteni, vagy talán mégis: abban a kultúrában, ahol az arany óriási becsben volt tartva, gondolhatod, milyen tekinteteket kapott egy aranyosan fénylő hajú nő... De valahogy mégsem amiatt, ahogy kinézett, sokkal inkább amiatt, mert a férfiak féltek tőle. Mindenki emlékszik még Trójai Helénára, aki a szépségével elvette a férfiak eszét, ugye? Nos, a monda szerint ő is szőke volt...

Mindezeket végiggondolva nyugodtan kimondhatjuk, hogy az ókori görögök nagy részét félelemmel töltötték el az erős, hatalommal és szépséggel rendelkező nők - valószínűleg ezért is próbálták meg őket mindenhol negatív színben feltüntetni, ahol csak tudták.

Ugyanakkor a 2500-3000 éves sírokban talált rengeteg tükör is azt sugallja, hogy a szépség igenis kiemelten fontos volt az antik görög kultúrában. Ha pedig átgondoljuk, hogy egy nőt leginkább a fenékmérete és a hajszíne határozott meg, akkor az is kiderül, hogy tulajdonképpen jobban hasonlított az akkori világ a mostanira, mint gondolnánk...