Számtalanszor előfordult már, hogy miközben a fodrászomnál vagy a körmösömnél vártam, lapozgatva az asztalon fekvő magazinokat, a mellettem ülő hölgyvendég odaszólt: „Na, erre mondják, hogy szép? Hogy néz már ki?” Mivel a szépség relatív, amin vitatkozni tényleg teljesen felesleges, direkt kerülöm, hogy azt kérdezzem, mitől számít szépnek egy modell és inkább úgy fogalmazok, hogy mitől számít sikeresnek? Feltételezem, ahhoz, hogy valaki a Dior arca legyen, vagy hogy végigvonulhasson a Victoria’s Secret kifutóján, a fizikai adottságok mellett kellhet talpraesettség, idegen nyelv ismerete és egy megbízható modellügynökség. Vagy esetleg több százezer Insta követő? 

Egy modell a személyisége, a belső értékei, a szépsége, az érdekes külseje miatt lesz értékes. Most, 2019-ben fontos szerepet játszik az Instagram is ebben a szakmában. Nagy előnyt élvezhet egy olyan modell, akinek sok százezres vagy milliós követőtábora van, hiszen az adott márka, amit a modell képvisel, általa jóval nagyobb célközönséghez jut el, mint olyasvalaki által, akinek "csak" pár ezres követőbázisa van. De azt hiszem, ha valaki modellnek született, és minden adottsága megvan ahhoz, hogy topmodell lehessen, azt a szakmában dolgozó, fontos emberek is látják - el lehet érni bármit az Instagram nélkül is. Valamint szintén fontos tudni különbséget tenni az Insta modellek és a profi modellek között - mondja Méhész Balázs.

A közösségi média egy másik oldala is szóba került, hiszen miközben a képmegosztókon sokan ugyanabban a pózban iszogatják a kávéjukat, rengeteget lehet arról is olvasni, hogy „fogadd el magad és légy egyedi”. De vajon ez a felfogás tényleg megvetette már a lábát a divatvilágban?

Abszolút pozitív változásnak tartom azt, hogy sok márka nyit a formásabb, kicsit teltebb vagy akár a plus size modellek felé. Úgy érzem, ez már egy régóta várt kezdeményezés volt sokak számára, akik a divatszakmában dolgoznak. Az egyik legismertebb plus size modellnek, Ashley Grahamnek sikerült az adottságaival magasabb szinten sikereket elérnie a divatszakmán belül, a médiát is beleértve - mondja Balázs és hozzáteszi: szerencsére már nem Graham az egyetlen húzónév a szakmában.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A S H L E Y G R A H A M (@ashleygraham) által megosztott bejegyzés,

Ha pedig a már a plus size modellek voltak a téma, és az Icon Model Management fedezte fel Palvin Barbit, nem tudtam megállni, hogy feltegyem a kérdést: mit szólnak ahhoz, hogy amellett, mennyire fantasztikus teljesítmény, hogy Barbi a Victoria’s Secret egyik angyala lett, a hírt sokan kötötték össze azzal, hogy az „első plus size angyal, aki szárnyakat kapott”?

Balázs szerint hiába szeretnek az emberek mindenkit, főleg a hírességeket bekategorizálni, Barbi határozottan nem számít plus sizenak.

Ha már szeretnénk definiálni, ő egy egészséges női alkatot képvisel, amit a Victoria’s Secret is előszeretettel részesít előnyben. A szakmában érezhető változások egyike  pont az, hogy a régen betegesen vékony testalkattal ellentétben, az egészséges-sportos-természetes alkat kerül előtérbe.

"Amellett pedig, hogy Barbi vitathatatlanul gyönyörű, még népszerű is. Ráadásul több, mint 11 millió Insta követővel még a korábban említett kritériumnak is megfelel, azaz annak, hogy manapság már sokat számít az, hogy a közösségi oldalakon mennyien kíváncsiak az adott modellre" - kanyarodik vissza korábbi gondolatához az ügynökség vezetője.

Azt pedig, hogy valóban mennyire számít ma már a követőszám, Kendall Jenner példája is jól mutatja. A Kardashian-klán tagjának sikere ugyanis sokszor vitákat gerjeszt, hiszen gyakran támadják azzal, hogy a családja körüli botrányoknak köszönheti a népszerűségét, és a több, mint 100 milliós Instagram követőinek a felkéréseket. 

Ezt én nem nyilván tudom felmérni, annak viszont örülök, hogy már nem kell bekapcsolnom a Fashion Plust, ha modelleket szeretnék látni, hanem elég csak felmennem az Instagramra. Ahogy az is jó érzéssel tölt el, hogy egyre többször látni már olyan lányokat is, akiknek az alkata jobban közelít az átlaghoz, mégis elérhetetlennek tűnnek. Ez pedig valahol is része a varázsnak, nem?

Borítókép: Palvin Barbara a Victoria's Secret bemutatón. (Forrás: Palvin Barbara hivatalos Instagramja)