Őszintén? Agyalok és aggódom én éppen eleget. Nőként, hogy miért vagyok hajlamos a lustulásra és időnként közel sem kihozni magamból a 100 %-ot. Feleségként, hogy bár a férjem sosem panaszkodott (sőt), hogy plus size vagyok, mégis mi van, ha egyszer fényt kap és rájön, hogy már nem én vagyok a zsánere. Anyaként, hogy milyen értékeket adok át a lányomnak. A strandon, hogy vajon vadidegenek mit szólnak a narancsbőrömhöz. Ha anno, mikor voltam akkora szerencsés, hogy rátaláltam a férjemre (és ő akkora mázlista, hogy én igent mondjak neki LOL) azon aggódtam volna, hogy vajon a külvilág is áldását adja -e ránk, szerintem még mindig egyedül ülnék a kastély legfelső tornyában.

A változatosság kedvéért ebben a „a nő ne legyen nagyobb, mint a párja” történetben ráadásul nemcsak a nők, de a férfiak is szenvedő alanyok. Egy barátnőm, aki történetesen 20 évig lovagolt és olyan combokkal rendelkezik, amiket Schwarzenegger is megirigyelhetne, ezt mesélte:

Volt egyszer egy nagyon magas, de nagyon vékony pasim. Komolyan, a combjai olyan vékonykák voltak, mint az én bokám. A haverjai pedig állandóan szívatták, hogy időben érjen haza, nehogy az asszony lenyomja, és hogy nálunk tuti én vagyok a főnök. (Apró megjegyzés minden, ezzel viccelődő primitívnek: nemtől függetlenül, a fizikai előny ne legyen már előny.)

Ennek a barátnőmnek, köszönhetően a sportmúltjának, szinte esélyese sincs olyan pasit találni, akivel alkatilag arányosan passzolnának. Csak úgy, mint a nagyon magas lányoknak, a széles vállú lányoknak, vagy a plus size csajoknak. Most akkor mihez kezdjünk velünk? Üljenek le, a társkeresésből jár az egyes, vagy csináljanak úgy, mintha meg sem hallanák a viccelődések mögé rejtett megjegyzéseket, abban bízva, hogy a pasijuk van olyan magabiztos, hogy ő sem veszi magára a kritikát?

Ha pedig már ennyire őszintén beszélünk: nem egyszer hallottam, hogy egy vékony pasinak azt mondták, hogy biztos azért jár nála nagyobb csajjal, mert ez a fétise. Mert ugye a legtöbbször nem is az érdekli az embereket, hogy ezek a fura párok mikről beszélgetnek, mit csinálnak a hétvégén, vagy éppen milyen támaszai egymásnak, hanem, hogy mi van a szexszel. 

Ennek a viccelődésnek egyébként isteni táptalaja minden olyan B kategóriás amerikai film, melyben a szegény havert kezelésbe vette a buli „fat girl”-je. 

Tudom, hogy lerágott csont, de nem lehet elégszer elmondani: a külvilágnak semmi köze hozzá, hogy mit mutat a mérleg, milyen magas vagy, hányas cipőt hordasz vagy mennyire izmosak a karjaid. Ahhoz pedig pláne senkinek semmi köze, hogy ezek a testi paraméterek mit jelentenek a ti kettőtök kapcsolatában. 

Nem szeretek észt osztani, párkapcsolati témában meg pláne nem, de egyet higgy el nekem: ha találsz valakit, aki nem a testi adottságait ellenére, hanem azokért is szeret, ne engedd el. Még akkor sem, ha a Közértes Marika és a Karácsonykor Mindig Viccelődő Isti másképp látják.