Vannak pillanatok, amikor a világ összes pénzét elszórnám biopamutból készült cuccokra, vintage darabokra és különleges, turikban összeszedett táskákra. Gondolom, ezzel nem vagyok egyedül, ahogy azzal sem, hogy időszakos a shoppingmániám: előfordul, hogy tudom, szükségem lenne egy új farmerra, de semmi kedvem elindulni otthonról, és olyan is van, hogy nem hiányzik semmi sem, aztán mégis két nagy szatyorral érek haza. Valamint az is előfordul, hogy menstruálok. Na, ilyenkor meg sírva mennék haza minden próbafülkéből.

Arról azonban mindeddig fogalmam sem volt, hogy nemcsak a nehéz napokon (és az érzelmi vásárlós pillanatokban) érdemes inkább otthon maradnom, hanem akkor is, amikor ovulálok, vagyis peteérésem van. Bebizonyították ugyanis, hogy igencsak megterheli a pénztárcát (és a döntési készséget), ha akkor indul el az ember lánya kis feketét és magassarkút venni, mikor a legtermékenyebb. 

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Izabela Goździk (@heartisabelle) által megosztott bejegyzés,

Ha belegondolsz, az egész tök logikus: amikor ovulálsz (tehát a legnagyobb az esélyed a teherbeesésre), bekapcsol az a biológiai ‘funkciód’, hogy jobban akarsz kinézni. Több férfinak szeretnél tetszeni, hiszen a tested azt diktálja, hogy legyél szexi, és minél inkább kívánatos. Így vagyunk összerakva, ezt el kell fogadnunk. De van egy pozitívuma is a dolognak: ilyenkor nagy valószínűséggel szebbnek is látjuk magunkat a tükörben. 

Pont ezt a hatást vizsgálta Kristina Durante, Vladas Griskevicius, Sarah Hill, Carin Perilloux, és Norman Li. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy milyen hatás éri a nőket nap mint nap, és ezek közül melyik annyira erős, hogy vásárlásra is késztesse őket és azt is megvizsgálták, mire költ a nő, amikor költ. 

Az eredmény pedig nem meglepő: szinte mindegyik, ruha -és szépségápolási cuccok vásárlására ösztönző hatás erősebb az ovuláció időszakában.

A kísérlet úgy nézett ki, hogy a tudósok két részre osztották a résztvevőket: az egyik csoport ovulált, a másik nem. Ezután képeket mutattak nekik, vonzó és kevésbé vonzó nőkről, valamint vonzó, és kevésbé vonzó férfiakról. Végezetül arra kérték őket, hogy egy webshopban kezdjenek el kedvükre vásárolgatni (na, ebben a kísérletben azért szívesen részt vettem volna). 

A kutatók arra jutottak, hogy azok a nők, akik a ciklusuk legtermékenyebb szakaszában jártak, határozottan többet költöttek, mint a másik csoport. 

De itt még nincs vége: azok, akik az ovuláló csoportban voltak, és vonzó nőkről is kaptak képeket, sokkal szexibb, határozottan kivágottabb cuccokat vásároltak, mint azok, akik például vonzó pasikat nézegettek vásárlás előtt, vagy mint azok, akik a ciklusuk másik szakaszában jártak. Ebből arra (is) következtettek a kutatók, hogy alapvetően sokkal erősebb hatásnak számít egy versenytárs, mint egy szexi pasi.

Jó tudni, hogy mi, nők, többek között, azért is szeretjük magassarkúban és szűk szoknyákban kínozni magunkat, mert szexibbek akarunk lenni, mint a többi, körülöttünk lévő nő.  

shoppingmania.png

Várj egy pár napot, mielőtt beleveted magad a leárazásokba!

Megfigyelted már, hogy épp emiatt a férfiaknak egészen máshogy szoktak reklámozni? Gondolj csak bele: míg a pasiknak szóló parfüm -és dezodorpromóciók sok esetben azt közvetítik, hogy a termék megvételével egy hatalmas női rajongótáboruk lesz, addig a nőknek hogyan adnak el fürdőruhát, parfümöt, sminket, kozmetikumokat? Rohadt szép nőkkel. Okos. Ez az egész persze nem azt jelenti, hogy akkor is mélyen dekoltált, csipkés miniruhával fogsz hazatérni a vásárlásból, ha éppen mom jeans-ért indultál (hiszen az ízlésed ugyanolyan marad a ciklusod minden napján), de abban azért segíthet, hogy kiismerd magad, és a legjobbkor vágj bele a gardróbfrissítésbe. 

De nyugi, ezentúl sem kell ovulációs teszttel kezdened minden vásárlást! Egyszerűbb, ha a ciklusod 14. napja környékére (amikor egyébként erősebb, átlátszóbb folyásod van) nem időzítesz shoppingolást.

Persze az sem gond, ha abban a néhány napban indulsz el plázázni, amikor a legtermékenyebb vagy, maximum több, és szexibb, merészebb cuccot fogsz vásárolni. Aztán ezt később vagy megbánod, vagy nem. Én mindenesetre szóltam!