Így néz ki a kedvenc nadrágom 5 különböző próbafülke tükrében

Talán te is megtapasztaltad már azt az érzést, amikor elmész vásárolni, és az egyik boltban még ki vagy békülve az alakoddal, viszont 5 perc múlva, a következőben már úgy nézel ki, mintha híztál volna legalább 5 kilót. Nem véletlen, hogy egy korábbi cikkemben kifejezetten az önbizalomromboló helyek közé soroltam a próbafülkéket. Hogy hogy nézek ki 5 különböző fast fashion-üzletlánc fülkéjének tükrében, ugyanabban a gatyában? A válasz: jól. Meg nagyon rosszul is. Meg borzalmasan is.

Az üzletek neveit nem fogom leírni, mert a lejáratás ugyanúgy nem célom, mint a reklám. Csak meg szeretném mutatni, milyen hülye kis apróságok okozhatnak igen súlyos önértékelési zavarokat. Mert ha valaki sírva megy haza a vásárlás után, az már ez utóbbi kategória. 

1. A "na, ez reális" 

Az első fülke, amibe betévedtem, igazából tetszett. A nadrágom ugyanolyan volt, mint otthon, a fények természetesnek hatottak, a környezet világos volt. Kellemesen éreztem magam bent, ráadásul fel is próbáltam egy-két cuccot, és igen, még vásároltam is. Nem éreztem magamat vékonyabbnak, mint bármikor, de amikor belenéztem a tükörbe, azt éreztem, hogy "igen, így nézek ki". Eddig pipa, ezt vehetjük viszonyítási alapnak is. 

2. A "wow, ez egész jó"

A második próbafülke hajszálnyival ugyan, de jobban tetszett az elsőnél. A fények kifejezetten előnyösek voltak, még szelfit is csináltam bent, mert úgy éreztem, tök szépen éri az arcomat és az egész testemet a kellemes, szórt fény. Ami szintén jó pont, hogy tágas és tiszta volt, és még egy plusz tükröt is betettek, hogy hátulról is megnézhessem, hogy áll az adott ruha. Kifejezetten kellemes élmény volt, szerintem a körülmények egy icipicit még segítettek is a csíkos nadrágomnak, hogy "jól végezze a dolgát" (ami a lábaim optikai tuningját jelenti). "Nem lesz itt baj" - gondolta a főhős, és naivan kisétált a pláza folyosójára.

3. A "juj, kösz, nem"

Lehet, hogy a képen annyira nem látszik a különbség, mint amennyire én éreztem, de a harmadik próbafülke eléggé lelombozott az előző kettőhöz képest. Sem a fényviszonyok, sem a tükör elhelyezkedése nem tetszett, szerintem ez a két tényező sokat vastagított a lábamon. Mondanom sem kell: itt nem vettem semmit. Bevittem ugyan egy inget felpróbálni, de nem mutatott jól rajtam. Hozzáteszem, ebben a fast fashion-üzletben szinte soha nem veszek meg semmit, nem véletlenül. 

4. A "na jó, ugye nem így nézek ki?"

Megráztam magam, és mentem tovább, mit sem sejtve róla, hogy mi vár rám. Amikor besétáltam a negyedik fülkébe, nem volt őszinte az arcomon a mosoly: azt éreztem, hogy semmi sem jó. Sem a közérzetem (a fényviszonyok rettentően zavaróak voltak), sem a látvány, amit a tükörben láttam. Kicsit horrorfilmes félhomály volt bent, szűk térrel, narancsbőr-kiemelős megvilágítással. Itt sem vettem semmit, de még a kedvenc nadrágomat is majdnem inkább otthagytam... 

5. A "sírva megyek haza" 

Az ötödik próbafülkénél jött el a mélyrepülés. Hozzáteszem, ez egy nagyon is népszerű márka üzlete volt. Azóta is azon gondolkozom, hogy hogyan engedheti meg magának egy brand, hogy ilyen szörnyű körülményeket teremtsen a vásárlóknak? Irtózatosan vastagította a combomat a tükör, a fényviszonyok szörnyűek voltak, ráadásul bevittem egy nadrágot felpróbálni, és amikor levettem a sajátomat, elrettentem a narancsbőr-rengetegtől, amivel találkoztam. Mindezt úgy, hogy alig van narancsbőröm. Ha itt kezdtem volna, valószínűleg az egész kísérlettől elment volna a kedvem. Fú. Hagyjuk. 

+1. A "kell egy kis megerősítés"

Miután magamhoz tértem az előző, "tömjetek egy almát a számba és süssetek meg nyárson"-élmény után, úgy éreztem, hogy kell egy tükör, amivel kompenzálom ezt az egészet. Úgyhogy bementem egy fehérneműboltba, és megcsináltam ott is a kísérletet. Szerencsémre kicsit helyrebillent a világ egyensúlya. És még egy melltartót is sikerült beújítanom. Megmenekült a napom, meg a csíkos nadrágom is attól, hogy hazaérve azonnal kidobjam. 

Az a durva ebben az egészben, hogy alapvetően én rendben vagyok a testemmel. Simán kimegyek a strandra fürdőruhában, sokat sportolok,  tudom mi áll jól nekem, szóval nincs nagy baj. Egy ötpróbafülkés vásárlókörút mégis képes volt kihozni a sodromból, és ez ijesztő. Hiába jöttem ki a ráadásfülkéből elégedetten, mikor hazamentem, így is eljátszottam a gondolattal, hogy most akkor mit egyek vacsorára, lehet semmit sem kéne... És egy kicsit bizonytalanul nézegettem magam a saját tükrömben, hogy rájöjjek, hol az igazság. 

Szomorú. Mert egy ilyen önjutalmazó túrának nem a 'csalódottságcsokival', meg nem az egyhetes léböjtkúráról való fantáziálgatással kéne véget érnie, hanem a "szeretem magam", "szeretem a testem", "de jól néz ki rajtam ez a cucc" konklúzióval. Remélem, hogy legközelebb, amikor vásárolni mész, eszedbe jut majd ez a kísérlet, és nem esel többé kétségbe még a legrosszabb próbafülkékben sem. A tükör ugyanis néha tényleg hazudik.