Amikor azt írom, hogy „utánajártam a kérdésnek” azt nem úgy értem, hogy na majd én most jól megfejtem, miért csinálna bárki is ilyet. Mármint, hogy túl (jelentsen ez bármit is) fiatalon szülni. Ha jól értem a helyzetet, ez szinte ugyanakkora bűnnek számít, mint túl későn szülni. (Senki ne aggódjon, ott is vannak ám olyan fincsi beszólások, mint „járókerettel mész az érettségiére” vagy „nem zavar, hogy nem fogod megélni, hogy unokáid születnek?”˝)

Szóval a helyzet az, hogyha nem pont abban a szűk kis idősávban, abban a mindenki által jónak ítélt néhány évecskében hozod össze a családalapítást, akkor cseszheted, nem tudod megúszni, hogy valakinek (mindenkinek) ne legyen véleménye.

Ez a 'mikor kell szülni' kérdés egy kicsit olyan, mint az autóvezetés: ha valaki lassabban halad mint te, akkor az egy lajhár, aki csak tököl és útban van, ha viszont gyorsabban vezet, akkor egy barom, aki veszélyezteti a forgalmat. Magyarul a legtöbb ember szerint mindenki hülye, aki más tempóban halad, mint ő.

A "közvéleménykutatásom" egyébként abból állt, hogy az egyik legnagyobb anyukafórumon megkértem a fiatal anyukákat, hogy meséljék el, milyen megjegyzéseket kaptak. A sok komment mellett rengeteg privát üzenet is érkezett. Én pedig ahelyett, hogy elszámoltatva őket olyanokat kérdeztem volna, hogy biztos, hogy tervezték a gyereket, vagy hogy véletlenül alakult-e így, inkább csak hallgattam őket és jegyzeteltem. Íme néhány hozzászólás:

Én 21 voltam, a párom 22. Gimi eleje óta együtt voltunk, akartuk a gyereket. A faluban nem egyszer hallottam vissza, hogy én csak a párom pénzéért csináltattam fel magam.”

„Még te is gyerek vagy! Ezért nem látod, hogy a legszebb éveidet pazarolod el!”

„22 éves voltam, amikor megszületett a fiam. A kórházban alig akartak velem foglalkozni, mert tuti csak 'becsúszott.'

„18 évesen szültem az elsőt, rá 14 hónappal a másodikat. Anyám kitett otthonról, lekurvázott, és közölte, hogy tönkreteszem az életem. Soha nem bántam meg, hogy fiatalon szültem, imádom a gyerekeimet és azt is, hogy sokszor a nővérüknek néznek!”

„21 évesen szültem. 50 évesen már nagymama lettem. Szerintem szuper, én imádom.”

„19 évesen, majd 21 évesen szültem. Imádom, hogy fiatalos család vagyunk, ráadásul sokkal jobban bírom a tempót, mint a később szülő barátaim. És ezzel nem azt mondom, hogy ők rosszul csinálták, csupán, hogy nekünk így jó!”

„Ha én nem szólok be a 40 felett anyukáknak, akkor ők mi jogon nevetnek rajtam, hogy szerintük elszúrtam a fiatalságomat?”

„Becsúszott?

Észrevetted, hogy egyik kérdés vagy komment sem építő jellegű? Nekem sajnos feltűnt, hogy olyan üzeneteket nem is nagyon kaptam, ami arról szólt volna, hogy a család vagy a barátok (vagy a szomszéd, okoskodó nagynéni, közértes Mari) inkább támogatni szeretnék a nőt. Egy biztos: azok, akik ítélkeznek, nem voltak ott, amikor ezek a fiatal nők döntöttek. Nem voltak ott, mikor esetleg még el is bizonytalanodtak, hogy jól döntenek -e. És most sincsenek ott a mindennapjaikban, amikor ránéznek a gyerekükre és nem tudják, és nem is akarják másképp elképzelni az életüket.

Engem csak egy kérdés foglalkoztatott: mit mondanának, ha az ő gyerekeik eléjük állna, hogy fiatal szülő szeretne lenni?

Nem kertelnék, elmondanám neki, hogy milyen nehézségekkel jár, de bárhogy is dönt, megígérném, hogy nem engedem el a kezét és segíteném, ahol tudnám. 

Bárcsak minden, játszótéren beszólogató vadidegen is ilyen elfogadó lenne.