Sárga, a prostituáltak színe

Ha a kezembe kerül egy sárga filctoll, az első dolog, amit lerajzolok vele, az a Nap. Legtöbbünknek a sárgáról talán az arany, egy csillag, vagy szintén a Nap jut eszébe, pedig számos kellemetlen kép, tárgy, dolog is kapcsolódik hozzá, ha belegondolunk. Például a vizelet, egyes betegségek, mint a sárgaság, gennyes sebek és az epe színe is. Régen elsősorban ezekkel a betegségekkel, valamint az irigységgel, bűnnel, hitszegéssel, magányossággal kötötték össze a sárgát. Ugyanakkor az ókorban a sáfrány vöröses-sárgás színe a mámorral és az erotikával kapcsolódott össze. 

A pogány Róma tavaszünnepén, a Floralián felvonultak a prostituáltak, akik Florát saját istennőjüknek tekintették. Az ünnepi látványban dominált a virágdísz, a színes öltözetek, általában a sárga szín, mindehhez hozzátartozott a méz és erjesztett mézes italok fogyasztása is. Freskókon is megfigyelhető, hogy a lenge öltözetű táncosok, örömlányok sárga anyagokat viseltek, sőt, az ókori komédiák gyakori szereplője, Dionüszosz vagy Bacchus, a mámor istene is rendszerint sárga ruhában jelent meg.

Talán pont ezeknek az előzményeknek köszönhetően később, a középkori Európában a prostituáltak kötelesek voltak valamilyen sárga ruhadarabot viselni - persze a megjelölés, megszégyenítés mellett ez egyúttal kitűnő reklám is volt számukra.

Megkülönböztető szín volt a vörös is, nem véletlenül alakult ki például a vörös lámpás negyed elnevezés sem. Carpaccio velencei kurtizánokról készült festményén is sárga és vörös ruhában vannak a hölgyek, Vermeer A kerítőnő című képén egy sárga ruhás nő mellén pihenteti egy férfi a kezét, de említhetünk 19. századi francia posztereket is utcanőkről, akik szintén sárga-vörös ruhában kolbászolnak a Moulin Rouge környékén.

A középkori Európában sárga festékkel mázolták le az adósok és árulók házát, nagy járványok idején pedig a fertőzött városrészekben sárga zászlót tűztek ki – írja Pastoureau L'uomo e il colore című könyvében.

A sárga jelképezte a cselszövést, irigységet, alantasságot és jogfosztottságot is. A büntetések része volt a megszégyenítés is, a vétkest sárga-zöld ruhába öltöztették. Az eretnekeket sárga köpenyben küldték a máglyára, vagy ha csak vezeklésre ítélték őket, akkor sárga keresztet kellett viselniük a ruhájukon. Sárga színt kellett hordaniuk más jogfosztottaknak is, a különféle betegségben szenvedőknek, az elmebetegeknek - a 'sárga ház' ma is az elmegyógyintézetet jelenti. A sárga az ellenségeskedés színe is volt, ilyen ruhában mutatkozni kihívást jelentett, és feljogosította a környezetet a gúnyolódásra, durva tréfákra – tudtam meg a Színkommunikáció oldalról.

Zöld, a romlás és gyalázat jelképe

A zöld csak pár évtizede forrt egybe a természetvédelemmel és az egészséges életmóddal. Egészen a 20. század elejéig nem szerették különösebben ezt a színt. Ennek egyik oka, hogy sokáig nehéz volt szép zöldre festeni a kelméket, a másik, hogy általában hüllőkkel, mérgekkel társították.

Lever Korona és csörgősipka című könyvében azt írja, zöld sapka járt a csődbe jutott adósnak, a visszaeső gályarabnak és az udvari bolondok ruháján is a sárga-zöld színek domináltak a vörös mellett. A bolondruha viselője kívül került a közösségen, gúny tárgyává vált. Ma hasonló ruhákat a bohócok viselnek. A hóhérsegédek szintén sárgát vagy zöldet hordtak. Ráth-Végh István Hatalom és pénz című könyvében kitér még a vörösre is, mely a vér színe és megkülönböztető színként viselték a hóhérok feketével, a halál színével párosítva.

A sárgától és zöldtől való irtózás nyomot hagyott a nyelvekben is, a fehér kék, vörös színekhez jóval kevesebb negatív jelzőt tudunk társítani, mint a sárgához és zöldhöz. Gondoljunk csak a hányászöld, libafoszöld, penészzöld, varangyzöld, hernyózöld, epezöld, illetve gennysárga, kígyósárga, pisisárga, kolerasárga stb. szavainkra. De ezek csak szavak, manapság már szerencsére a cikkem témájául szolgáló, néhol igencsak túlzó képzettársítások kikoptak a köztudatból - megnyugtató, hogy a huszonegyedik században már legalább ruhánk színe alapján nem ítélnek meg minket.

 

Felhasznált irodalom:
Földvári Melinda: Szín+kommunikáció