Az az igazság, hogy sokszor képes vagyok észrevenni a plus size lét napos oldalát, de van, amikor nekem sem megy. Mitől érezzem jól magam? Ha bekapcsolom a tévét, ahol a plus size a téma, ott általában 200 kilós, ágyhoz kötött, testi-lelki sérültekről szóló realitybe futok bele. Istenien tud hatni a lelkemre, hogy rájuk ugyanazt a jelzőt aggatja a társadalom, mint rám. A ruhaforgalmazók rendszeresen éreztetik: nem érdemlem meg, hogy olyan könnyen jussak jó cucchoz, mint más. Vettem az üzenetet. Vagy attól kéne extra magabiztosságot éreznem, hogy azt hallgatom: „ahhoz képest jól nézel ki?” Ahhoz képest jólesik, amit mondasz, köszi. Ez egy ilyen nap, de ha már elkapott a negatív flow, gondoltam kiírok magamból mindent amitől agyf@szt tudok kapni, hátha nem vagyok vele egyedül.

1. Az emberek nagy része azt feltételezi, hogy a plus size emberek mind lusták.

Tudtad, hogy ha nagyobb konfekcióméretet hordasz az átlagnál, akkor nehezebben kapsz munkát? Bizony, mivel a külsőm alapján azt feltételezik, hogy lusta leszek a  munkámban IS, ha már a magánéletemben tuti az vagyok. Sajnos még mindig él az a tévhit, hogy a ducibb embereknek abban merül ki a kardió, hogy a szájukhoz emelik a fagyis kanalat. 

2. Csinosan öltözni  40-es méret felett? #goodluck

Ha meglátok egy csinos ruhát, és megkérdezem, hogy van-e a méretemben, akkor a legtöbbször az a válasz, hogy elfogyott. Nem az, hogy nincs és sosem volt. Ami azt jelenti, hogy ezeket a darabokat kapkodják el a leghamarabb, tehát nagyobb igény lenne rá. Míg élek, nem fogom megérteni: ha az XL-e méret gyorsan fogy, akkor miért nem töltik fel velük jobban az üzleteket?

3. „Ezeket ne hordd, ha plus size vagy!” Kedves xy, szerintem meg ne te döntsd el, köszi!

Hál’ az égnek, egyre kevesebb olyan listába futok bele, ahol azt tanácsolják, hogy hordjak feketét, kerüljem a színes mintákat, óvakodjak a feszülő daraboktól, a keresztbe csíkosok göncökre meg gondolni se merjek. De attól még tele a net az ehhez hasonló tanácsokkal. Ha hallgatnék rájuk, akkor egy fekete sátorba csavarva vegetálnék (persze nagyon ügyelve rá, nehogy bárhol feszüljön rajtam az anyag).

4. Ha azt mondom, hogy magabiztos vagyok, akkor megvádolnak, hogy a kövérséget támogatom.

Ez is annak köszönhető, hogy sok ember fejében a plus size egy bizonyos embertípust takar. Aki túlsúlyos. Mindegy, hogy tíz kilóval több, mint amennyivel „illene” vagy negyvennel, az mindig is elvárás lesz, hogy azt mondjam, „dolgozom rajta, hogy változtassak” mintsem, hogy „köszi, így jó nekem.”

5. „Vannak palik, akiknek ez jön be”  Áhá, szóval olyan vagyok, mint egy fétis?

Ezt mindig is bántónak találtam. (Még jobb napjaimon is.) Csak arra kell várnom, hogy találjak valakit, akinek „ez” lesz a dilije, és akkor milyen szerencsés leszek, hogy elkelhettem. Bár elsőre talán felhúzom magam ezen, elég, ha a férjemre gondolok, vagy akár visszatekintek a házasság előtti éveimre, és rájövök, hogy ez a vélemény egy ordas nagy baromság.

6. „Ártasz magadnak.”

Ezzel még egyet is értenék. Ellenben aki plus size, az nem feltétlenül dugja homokba a fejét, ha az egészségéről van szó. Tudom, hogy azért kell mozognom, hogy ne hízzak. Továbbá jót tesz az ízületeimnek, szívemnek, közérzetemnek. Csakhogy a sztori nem mindig ilyen egyszerű. Általában a súlyfeleslegnek lelki okai is vannak, amin nem segítenek a "figyelmes" megjegyzések.

7. A rossz érzés, amikor mások előtt eszel.

Oké, ez talán nem mindenkinek ismerős. De attól még létező jelenség. Hogy vannak emberek az életedben, akik előtt nem tudsz jóízűen enni egyet, mert megjegyzéseket tesznek, vagy tettek korábban, amitől már paranoid módon azt is behallucinálod, hogy „úgy” néznek rád, ha enni mersz előttük egy falatot. Ez lehet akár férj, jóakaró barátnő, szülő, nagymama, a kis tüske attól még mindig benned lesz, ha közös eszem-iszomra kerül a sor.