Nem sok ember létezhet a földön, akinek az agya kevésbé tudná befogadni a matekot, mint az enyém. A Facebookon keringő „okosabb vagy, mint egy ötödikes” jellegű teszteknek neki sem állok. Sejtheted, hogy ez a fajta anti-érzékem és az egész életemet meghatározó „mától diétázom” hangulat hogy nézhet ki a mindennapokban. Igen, ha a közértben a polcok között hallasz egy lányt az apukájával telefonon értekezni, hogy segítsen kiszámolni fél zacskó mandula kalóriatartalmát, akkor az én vagyok.

Ennek ellenére tökre értem, hogy néhány diákot miért érintett rosszul a kalóriaszámlálgatós feladat. Az eset Angliában történt, a 16 éves diákok éppen a záróvizsgájukat tették le. Maga a feladat így szólt: „100 gramm banánban 84 kalória van. 100 gramm joghurtban pedig 87. Ha Priti 60 gramm banánt és 150 gramm joghurtot evett, akkor összesen hány kalória volt a reggelijében?”

Elmondom, hogy szerintem hol itt a probléma.

Ha van korosztály, aki extrán érzékeny a megjelenésére, akkor azok a befolyásolható, kamuzó nem a valóságot mutató influenszereken szocializálódott , 16 éves lányok. Ezt az a nálunk végzett tanulmány is alátámasztja, ami szerint „egyes tünetek (például időnként előforduló túlevések, koplalások, önhánytatások) leginkább a diákság körében gyakoriak, nők között akár a 60%-ot is elérhetik.” (A kutatást a Semmelweis Egyetem végezte.)

Hogy ne csak statisztikákkal és ismeretlen diákok véleményével dobálózzak: én például nem vagyok hajlandó otthon mérleget tartani, és ha olyan helyre utazom, ahol van a szobában, az első dolgom eldugni. És ez nem tinédzser hisztike. Sok rossz emlék van a hátam mögött az elmúlt évekből, úgyhogy még felnőtt fejjel is összeugrik a gyomrom a gondolattól, hogy esetleg mérlegre kell állnom.

Egy, a vizsgán résztvevő 16 éves lány jelezte is, hogy a kérdés annyira felzaklatta, hogy el kellett hagynia a termet.

A kérdést olvasva előtörtek belőlem a kalóriaszámlálgatós emlékek. Kértem, hogy hadd menjek ki a teremből, és miután meggnyugodtam, visszamentem és befejeztem a tesztet. Viszont, mint a kalóriák miatt korábban sokat szorongó anorexiás, sokáig nem tudtam kiverni a fejemből a dolgot.

Egy másik, étkezési zavarokkal küzdő diák így kommentelte a hírt:

Olvasva a feladatot, tuti előjött volna az anorexiával küzdő énem, és a megoldás helyett azon kattogtam volna, hogy mikor tudok tornázni egyet, vagy hogy hogyan tudnám megint kihagyni az aznapi vacsit.

Mint említettem, nem vagyok jó matekból, de visszakanyarodva a kutatásra, tízből hatan, vagyis a többség így érezhetett.

Miután többen jelezték, hogy ez a feladat nemcsak érzéketlen, de a diákok egy jó részét meg is zavarta, az iskola Twitteren kért elnézést és jelezte, hogy az érintett diákok újra vizsgázhatnak.

Igen, fontos lenne az iskolákban olyan dolgokat is megtanulni, amik a mindennapi életre készítenek fel minket. A kalóriaszámlálás mellett például az empátiát és egy kis figyelmességet.