Elmesélem, nálunk miként zajlik egy péntek esti barátnős összeülés első negyedórája. Leülünk, megvitatjuk, hogy ki mit kér enni-inni, és akkor elindul a lavina. Kati azért csak vizet kér, mert ebédre úgy bekajált, hogy a kalóriaszámlálós applikáció szerint már semmit sem ehet. Emi csak akkor eszik, ha más is, mert egyedül az „olyan ciki”. Nóri kér egy sört, mert ma futni volt és belefér. Én pedig, bár szívesen tolnék valami közös csipegetést, inkább szintén azt mondom, hogy mára már megvan a napi kalóriabevitelem, és rendelek egy teát.

Mondhatnád, hogy: mi ezzel a gond, tök jó, hogy próbálnak egészségesen élni, nehogy már az zavarjon, hogy nem akarnak túlsúlyosak lenni! Igazad is lenne, ha a sztori erről szólna. A valóságban viszont szerinted hány nő szájából hangzik el, hogy „köszi, nem kérek sütit, féltem az ízületeimet?”

Ugyanis, ahogy én látom, sokkal többen iszogatják az uborkás vizüket a közelgő #beachbody szezon miatt, mintsem azért, mert egészséges. De hogy egy másik érzékletes példát mondjak: tegye fel a kezét, aki hallotta már azt a dohányzás melletti érvet, hogy valaki azért nem szokik le, mert fél, hogy hízni fog!

És engem ez miért zavar? Azért, mert azok a nők, akik nem magukért és az egészségükért fogyóznak, hanem valamilyen kívülről érkező elvárás miatt, frusztráltak lesznek. Engem pedig nap mint nap ilyen nők vesznek körül, akiken csak azt látom, hogy nem tudnak annyi salátát enni és léböjtözni, hogy ne akarjanak filtert rakni a nyaralós fotóikra. Hallva és látva őket az én messziről sem tökéletesnek nevezhető alakommal pedig befeszülök, és még szarabbul érzem magam a bőrömben.

Erre még szintén mondhatnád: nem az ő bajuk, ha rosszul érzem magam a bőrömben, ha nekik így jó, nem kérhetem, hogy előttem ne lehessen a kajáról beszélni. Egy tanulmány szerint viszont nekik sem jó, sőt, kifejezetten káros ez a fajta kommunikáció. Hogy pontosan miért, arról szakembert kérdeztem.

Jávorszky Eszter pszichológus így vélekedik a jelenségről: „Hihetetlen, hogy még mindig itt tartunk, de egy nemrég megjelent tanulmány szerint a regények női szereplőit és főhőseit még mindig a megjelenésük, míg a férfi karaktereket a teljesítményük alapján ítélik meg. Ezt a nyomást, hogy a nőnek jól KELL kinéznie az Instagramtól kezdve még a mosószert reklámozó plakát is tolja a mai napig.”

Eszter szerint, akiben van a külsejével kapcsolatos bizonytalanság (kiben nincs?) és szeretne része lenni, belepasszolni egy közösségbe (ki nem?) az, ha azt látja, hogy a nála szebb alakú nők is folyton fogyókúráznak, úgy fogja gondolni, hogy: „ha ő, aki nálam szebb, így csinálja, akkor basszus, nekem százszor jobban kell figyelnem.”

A szakértő szerint ez viszont egy olyan külső motiváció, ami hamar át tud csapni önvádló állapotba, és simán okozhat a zugevéstől kezdve rengeteg étkezéssel kapcsolatos szorongást.

De akkor mi a megoldás? Kérjem meg minden nőismerősömet, hogy ne előttem siránkozzon a tegnap esti 'véletlenül úgy alakult' krémesezés miatt?

Névtelen terv (22).png

Bizonyos szinten igen. Ám a pszichológus szerint sok múlik a tálaláson. Van különbség aközött, hogy a semmiből odaszól neked valaki, hogy „képzeld, én most ezzel a módszerrel két hónap alatt belefogytam a skinny farmerembe, te is kipróbálhatnád” vagy, „hogy képzeld, mióta figyelem, hogy minden étkezésnél egyek zöldséget is, sokkal energetikusabb vagyok!”

Ennél a példánál tök jól látszik, mi a különbség a külső és belső motiváció között. Míg az első esetben úgy is reagálhatsz, hogy „ezek szerint nekem is fogynom kell, hogy én is szép legyek”, addig a másodiknál elgondolkodhatsz azon, hogy „de jó lenne, ha nekem is több energiám lenne!” Utóbbi esetben még meg is kérnélek, hogy mesélj, milyen pozitív változásokat hozott az új életmódod, hátha én is kedvet kapok.

Azonban ha egész nap a reggeli palacsinta miatt ostorozod magad, az nem érdekel. Attól te is, én is csak feleslegesen szarul érezzük magunkat. Hidd el, rajtad kívül rengetegen küzdünk a kajához való viszonyunkkal, tök jó lenne, ha ebben a harcban inkább erősítenénk egymás önbizalmát nem pedig lerombolnánk!