Igaz, ma már nem ugyanabban a riszálok a bulikban, mint szülés után, mint említettem azt rongyosra hordtam, ráadásul az kifejezetten hasleszorításra lett kitalálva. Viszont miután ráéreztem a varázsára, és felmértem az alakformálók piacát, egy új világ nyílt meg előttem: a combjaimtól kezdve a derekamon át a hasamig bármit leszoríthatok velük. Ami pedig ennél is fontosabb, hogy azokat a ruhákat, amikben alapjáraton csak feszengtem volna, már bátrabban viselem - önfeledten, nem egyfolytában igazgatva az outiftemet.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

🔻The Red Closet Diary🔻 (@jalynnschroeder) által megosztott bejegyzés,

Egy júniusi lagzi estéjén, az esküvőszezon kellős közepén egy fiúbarátom panaszkodott, hogy akkora a hasa az ingében, mint egy hordó, én pedig kuncogva bevallottam, hogy hasonlóan vélekedem a saját pocakomról, csak az alakformálónak köszönhetően ebből semmi sem látszik. Az élet huncut kis fintora, hogy az alakformálóknak akkor van leginkább szezonjuk, mikor az ember lánya izzad, mint egy ló, és már ahhoz elkel a karizom, hogy pisilésnél le-fel tudja magáról ráncigálni a testére tapadt gumit.

Ja, hogy te csalsz. Így könnyű -mondta. Nyilván az első gondolatom az volt, hogy ezt én most jól kikérem magamnak, de ott ülve a deréktól térdkalácsig érő spandexemben be kellett vallanom, hogy igaza van.

Viszont szerintem semmivel sem nagyobb csalás egy alakformáló, mint mondjuk egy smink. Tele a net olyan mémekkel, amik arról szólnak, hogy a pasi az első együtt töltött éjszaka után nem ismeri meg a mellette fekvő csajt, miután lekerült a vakolat és az éjjeli lámpáról lóg le a 20 centis műszempilla. Pár bátor nőtársammal ellentétben mégsem lennék elég bátor hozzá, hogy smink nélkül első randizzak. Meg aztán legyünk egy picit reálisak. Nem Harry Potter mindent elfedő varázsköpenyéről beszélünk.

Attól még, mert kicsit lefogja az oldaladon lévő „szerelemfogantyúkat” még mindenki látni fogja, hogy alak-ügyileg mi a helyzet. Mégis, amikor abban a korban élünk, hogy a csapból is a homokóra és a körte formájú csajok folynak, és már a közértes néni is tudja, Kimkárdáshiján melyik testrészének köszönheti a hírnevét, kevesen vagyunk, akik ne éreznék a nyomást. Legalábbis én néha érzem. Ez a fajta nyomás pedig lassan annyira belemászott a tudatalattimba, hogy elsősorban nem azért cibálom magamra a kis alakformálómat, hogy másnak tetsszek, hanem mert ÉN így érzem magabiztosabbnak magam.

Ha viszont ennyire szuper ez a cucc, akkor mégis miért érzem úgy a lelkem mélyén, hogy tartozik hozzá egy apró betűs rész is, ami felett átsiklottam?

Mert Hamupipőke óta tudom, hogy egyszer minden mese véget ér, és amint éjfélt üt az óra nekem is le kell magamról ráncigálnom a jelmezemet és szembesülni a valósággal. Ami, nocsak, ismét egy huncut fintor, egyszerre felszabadító, mivel újra kapok levegőt, és egyszerre lelombozó, mert valami alattomos optikai illúziónak köszönhetően úgy érzem, hogy még jobban szétfolyok. Amitől persze az önbizalmam a béka segge alá kerül.

Épp ezért sosem javasolnám, hogy a ruha alatt nyakig alakformálóban fusson neki bárki is egy olyan randinak, aminek szex lehet a vége. Kinek kell az, hogy a nagy összetalálkozás közben azon agyaljon, hogy nem kellett volna megenni az unokaöccse elől a húsvéti csokikat, miközben próbálja magán tartani a mindent fedő takarót?

Az alakformálót tudni kell a helyén kezelni. Szuper ruhadarab, ha egy este szeretnénk a rutinná vált ruhahúzogató mozdulatok helyett önfeledten szórakozni. Viszont se nem instant-életmódváltás, se nem hosszútávú megoldás. Csak egy ruhadarab, amivel sem magadat, sem mást nem szabad becsapni. És aminek alkalmanként örülök, hogy az én szekrényemben is ott lapul. A push-up melltartó és a sminkes táskám mellett.