A kisfiunk programcsászárral született farfekvés miatt, mégis életem legszebb élménye volt. Az intenzív osztályon - amikor elköszöntem a nővérektől - azt mondták útravalónak, hogy: anyuka, szoptasson sokat! És ott éreztem, hogy elfog a rettegés

- kezdi a történetét a 34 éves Orsi. Az, hogy ez a téma mennyire számít tabunak abból is sejthető, hogy Orsinak nem is ez a valódi neve, de kifejezetten kérte, hogy változtassam meg. Csak úgy, mint az összes anyuka, akikkel a témáról beszéltem. (Mivel éreztem, hogy nem fogok olyat találni, aki nyíltan merné vállalni ezt a döntését, így mikor az egyik anyuka fórumon megkérdeztem, hogy ki mesélne nekem a szoptatás elleni érzéseiről, kizárólag privát üzeneteket kaptam.)

Orsi története így folytatódik: „minden porcikám tiltakozott a szoptatás ellen. A kórházban, majd otthon is megpróbáltuk, de a kisfiam mindig csak ordított.

És éreztem, hogy nem megy, nem akarom, egyszerűen nekem ez teljesen idegen volt, borzalmasan rosszul éreztem magam tőle, és nem csak a lelkemben. Folyamatosan éreztem az anyatej szagát magamon, hiába tusoltam le, mintha a bőrömből jött volna, és én undorodtam ettől. Úgy éreztem nem vagyok önmagam, nem tudok örülni annak a csodának ami velünk történt.


„Amikor elmondtam a férjemnek, azt mondta, hogy nem ettől függ, milyen anyukája leszek a kisfiunknak és onnantól csak tápszert használtunk. Azt éreztem, hogy feloldozott. Azóta, ha valaki szóba hozza a szoptatás témáját, mélyen hallgatok.”

Az, hogy az anyukák idegenek előtt titokban tartják az efféle gondolataikat teljesen érthető (és most nem arra gondolok, hogy azért mert szégyellniük kell magukat, hanem mert a társadalom olyan kegyetlenül ítélkezne felettük), azon viszont már jobban meglepődtem, hogy sokan még a családjuk és az orvosuk előtt sem mernek őszinték lenni.

A szintén neve megváltoztatását kérő Nórin akkora volt a családja felőli nyomás, hogy szoptassa a kisbabáját, hogy inkább azt hazudta, hiába tesz meg mindent, nincs elég teje. „Már azért is megvető szemmel néztek rám, mikor még csak megemlítettem, hogy ez nekem nem jó és ahányszor szoptatnom kell, ideges leszek.

Annyira féltem, hogy az orvosom is biztos elítél, hogy titokban kerestem tejapasztó gyógyszereket.

Nálam ez odáig fajult, hogy már a szoptatás gondolatától könnybe lábadt a szemem. Éreztem, ha nem változtatok, depressziós leszek.”

tapszeresbabam.jpg

Olyan anyukával is beszélgettem, akinek szoptatással kapcsolatos kudarcélménye sem volt, hiszen ő az első perctől tudta, hogy ez neki nem fog menni. „Sajnos hatalmas melleim vannak (G kosár) amik emiatt lógnak is” - kezdi Csilla. „El sem tudtam képzelni, hogy mi szép lehet a szoptatásban. Próbáltam fejni, de begyulladt a mellem, ettől pedig olyan fájdalmaim lettek, hogy én azt is megértem, aki gyógyszerrel apasztja el a tejét. Volt idő, amikor zavart, hogy ekkora a szoptatás körüli nyomás, ma már inkább csak az bánt, hogy az olyan nőkre, mint én, úgy néznek, mintha gyerekbántalmazók lennénk.”

Mindhárom esetben megkérdezem, hogy szerintük mi okozhatja ezt a belső gátat, ami miatt ennyire elzárkóznak attól, amit a köznyelv is a világ legtermészetesebb dolgának tart. Volt, aki az anyukájával való kapcsolatára vezette vissza, és olyan is, aki még mindig nem tudta helyretenni magában a miérteket. Egy biztos: abban mind egyetértenek, hogy rajtuk is, mint minden anyukán óriási nyomás van. Legtöbbször pedig olyan emberek részéről, akik látatlanban ítélkeznek. Bevallom, titokban meglestem a profiljaikat és egytől-egyig boldog gyerekeket láttam a képeken. Ebben pedig biztosan minden anya egyetért: a nap végén ennél jobban semmi sem számít.

Mit mond a gyerekorvos?

Dr. Aranyos Ágnes gyermekorvost kérdeztem, hogy találkozott-e már hasonló anyukákkal és ha igen, mit gondol, milyen hatással van a döntésük a kisbabára, és nem mellesleg saját lelkiállapotukra. „ Bár a jelenségről már olvastam és hallottam, személyesen még sosem találkoztam ilyen anyukával. Nem meglepő, hiszen, mint Kelet-Európában mindenhol, a szoptatás előnyei nálunk is nagy hangsúlyt kapnak, így ezek az anyukák félnek a megbélyegzéstől.”  A doktornő, bár fontosnak tartja elmondani, hogy a kutatások egyértelműen azt támasztják alá, hogy a kisbabának a legjobb az anyatej, mégis úgy gondolja, hogy ennek a témának a kezelése nagyban szemléletbeli kérdés. „Nyilvánvaló, hogy a baba érdeke, hogy anyatejet kapjon.  Ráadásul itt a kisbaba a kiszolgáltatott,, ugyanis ő nem kérte, hogy a világra jöjjön, nem tud kiállni az érdekeiért, így az anyának kell az baba érdekeit a sajátja elé helyezni.  A másik oldalról viszont fontos, hogy az anyuka az elvárások miatt ne érezze magát rabszolgának és ne tegyen olyat, ami ellen minden porcikája küzd. Nem véletlen, hogy a szülés utáni depressziónak a részjelensége a szoptatás körüli nyomás.  Ahhoz viszont, hogy kiderüljön, mi okozza ezt a gátat az anyákban és hogyan kezeljék, mindenképpen pszichológus bevonását javaslom.”