Helen Fernandes egy brazil tetoválóművész, aki azzal tűnik ki a többiek közül, hogy béna rajzokat üt bele a kliensei bőrébe. Persze ezeket a műveket főleg ő nevezi bénáknak, valójában mindegyik tele van ötlettel és humorral, vélhetően ez tette sikeressé.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Malfeitona (@malfeitona) által megosztott bejegyzés,

A lány elmondása szerint már gyerekkorától imádott rajzolni, ám ahhoz nem volt elég tehetséges, hogy művészi pályára menjen.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Malfeitona (@malfeitona) által megosztott bejegyzés,

Így végül mérnöknek tanult, de a vonzalma a művészet iránt nem kopott meg, így mindig is jellemző volt rá, hogy ilyen stílusú kis rajzokat firkálgasson:

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Malfeitona (@malfeitona) által megosztott bejegyzés,

Először a barátai látták meg a műveiben a potenciált és kezdetben csak bögrékre, pólókra rajzolgatott nekik, majd az egyik haverja megkérte, hogy tetoválja rá az egyik rajzot. Ez persze házilag készült - a lány elmondása szerint minden egészségügyi szabályt betartásával - , de mégis elindította a tetoválókarrierjét.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Malfeitona (@malfeitona) által megosztott bejegyzés,

Persze kezdetben Fernandes ingyen készített rajzokat a haverjainak, kisebb összegeket akkor kezdett el beszedni, mikor már idegenek is felkeresték.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Malfeitona (@malfeitona) által megosztott bejegyzés,

Az Instagram oldalát - amin keresztül mi is felfigyeltünk rá - 2017-ben indította, malfeitona néven, ami nagyjából azt jelenti, hogy: bénán elkészített.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Malfeitona (@malfeitona) által megosztott bejegyzés,

A profilnak pedig már közel 90 ezer követője van, szóval elég sokan kíváncsiak a lány vicces munkáira, amik tényleg egytől-egyig mosolyt csalnak az ember arcára, még akkor is, ha nem pont ilyen tetoválást szeretne magának csináltatni.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Malfeitona (@malfeitona) által megosztott bejegyzés,

Ha még szélesebbre húznád a vigyort az arcodon és tovább nézegetnéd Fernandes munkáit, akkor katt az Instagram oldalára!