Enyhe kifejezés azt mondani, hogy nem így terveztem az első terhességem. Gyakoroló szorongóként én aztán minden katasztrófára fel voltam készülve a terhességgel kapcsolatban. Hónapokig feszültem azon, hogy ha valaki, én biztos nem fogok könnyen teherbe esni (egyből sikerült), minden orvosi vizsgálat előtt már tudtam, milyen szörnyű diagnózissal jövünk majd ki (eddig soha semmi mást nem hallottam, mint hogy milyen szépen fejlődik ez a baba), és persze afelől sem volt kétségem, hogy biztosan terhességi cukrom lesz és különben is jól meg fogok hízni (a cukrom tökéletes, és hízni is pont annyit hízom, mint azt a nagykönyv előírja). Szóval, én igazán mindenre felkészültem, csak arra az apróságra nem, hogy mi van, ha egy világjárvány csap le, ami alapjaiban változtatja meg az eleve parazós, izgulós, bizonytalan életet.

Hogy milyen terhesnek lenni koronavírus-járvány közepén? Ha nagyon enyhén és röviden szeretnék fogalmazni: felfoghatatlanul szar.

Nem tudom, könnyebb lenne-e, ha már lenne gyerekem és legalább tudnám, milyen ez az egész terhesség, szülés, csecsemőgondozás, és úgy egyáltalán lenne rá bizonyítékom, hogy egészséges, boldog babát tudok világra hozni. Első terhesként viszont alapból is csak a bizonytalanság van. Ha ehhez még hozzáadsz egy koronavírust, akkor a szorongás felfoghatatlan fokát kapod, ami, ha önmagában nem lenne elég, még azon is stresszelhetsz tőle, mennyit ártasz a babának a sok aggódással.

terhesbent.jpg

És, akkor még nem szorongtál azon, hogy mi van, ha elkapod. Mert bár ma még a nagyon kevés rendelkezésre álló adat alapján nem úgy tűnik, mintha a váradós nők kiemelten veszélyeztetettek lennének, sőt egyelőre inkább azt mondják, hogy ha meg is betegszenek, az enyhe lefolyású és nem adják át a magzatnak, de basszus, az ember rohadtul nem szeretne semmilyen betegséget összeszedni ha terhes.

Nem akar gyógyszert szedni, nem akar azon feszülni, hogy ennek mégis, milyen hatása lehet a babára, és úgy egyáltalán baromira nem akar egy még tök ismeretlen vírussal megfertőződni és kórházba kerülni járvány idején.

És, mikor a több hetes bezártságod alatt, szikrázó napsütésben is cérnakesztyűben kimerészkedsz a kocsiig a férjeddel, hogy valami messzi erdőbe azért mégis elmenjetek levegőzni (mert a testmozgás és a friss levegő ugye jót tesz a babának, nem is beszélve az anya megtépázott mentális egészségéről), akkor még nem szorongtál azon: de hogy fogsz szülni?

A fentebb kifejtett parázási faktorom miatt, gondolom nem meglepő, hogy magánba járok terhesgondozásra. Ami pedig eddig egy megnyugtató, jó érzést adó dolog volt, most napi 24 órás szorongási góccá vált. Hiszen van az a pont, mikor leesik az ember lányának, hogy semmi nem garantálja, hogy az orvosa végig tudja vinni a terhességét. Hiszen, ha itt lesz a tetőzés (amit persze, hogy pontosan akkorra jósolnak, mikor én a terhességem végén járok majd és szülök), ki tudja, hova kerül majd az orvosom az egészségügyben, és egyáltalán én hova kerülök akkor? (Mert nyilván lakhely szerint nem ahhoz a kórházhoz tartozom, ahova az orvosom.) Ennél még ijesztőbb az, mennyi külföldi várandós fórumon indult már el a beszélgetés arról, hogy bizony, ilyen helyzetben az otthonszülés lehet az ideális megoldás. Ennek pedig már csak a gondolatára is jeges rémület fog el és látom magam előtt, ahogy Youtube tutorial videóra szülök a nappali közepén. 

És, akkor ezt a kört is lefutottad, a gyereked rugdos a hasadban, neked pedig lelkiismeret-furdalásod van, hogy nem azért mocorog-e ennyire, mert már utálja a sok stresszt, amit az anyjától kap (hiszen nem lehet elég korán elkezdeni, hogy szar anyának érezd magad), akkor még arra nem is gondoltál, hogy milyen hosszútávú következményei lesznek a járványnak.

Mert az ember, a gyereke születése előtt megpróbál egy lehetőleg biztonságos egzisztenciát megteremteni és egy biztonságos környezetet kialakítani, ahova megérkezhet a baba. Én is ezen dolgoztam az elmúlt években, most azonban elképzelésem sincs, milyen világba és környezetbe fog megérkezni a gyerekem. Milyen lesz az a gazdasági válság, ami jön? Elég lesz-e abban a világban a férjem fizetése? Megmarad-e a munkája? Nekem lesz-e még munkahelyem, mikor vissza akarok menni a szülésből? Mennyire kell majd újra a nulláról kezdenünk?

Mindezekre a kérdésekre pedig nincs válasz, még halovány se, csak a fojtogató bizonytalanság van abban a helyzetben, amikor a leginkább szükséged lenne a biztonságra. Így az egyetlen dolog, amivel nyugtatni tudom magam az, hogy szerencsére a terhesség azért mégsem egy betegség, hanem a világ legtermészetesebb dolga, teljesen egészséges, boldog gyerekek születnek még ennél is mostohább körülmények között. Ezt jó időről időre tudatosítani magamban. De azért akkor is, a francba már; nem így terveztem, nagyon nem így.