Basszus, pedig olyan jól indult az egész. Még január elején sikerült elkapnom a fonalat, megtaláltam álmaim diétáját, amivel szenvedés nélkül látványos (na jó, még csak nagyító alatt látványos) eredményeket kezdtem elérni. Akkor még, legalábbis nálunk, híre hamva nem volt a vírusnak. Azóta annyi mindent történt. Családilag itthonról dolgozunk, a lányomnak ábrás napirendet ragasztottam a hűtőre, hogy ne gondolja, hogy egy hetekig tartó vasárnapi pizsamás mesenézés elé nézünk, az anyukámékkal pedig kamerán keresztül látjuk egymást. Nem is folytatom, a legtöbben már így toljuk.

Én pedig, próbálva alkalmazkodni az új rendhez, miközben a kelleténél gyakrabban frissítgetem a feedemet, egyszer csak azon kaptam magam, hogy a Facebook görgetés közben itt-ott befigyel egy kis kanál Nutella, egy túró rudi vagy csak egy unaloműző szendó. A kis 'kurvulással' (én ezt így hívom) kezdődő önámítás nevű játékot pedig minden gyakorlott diétázó ismeri.

Tudod, amikor egy különleges helyzetre való tekintettel, te ezt a kocka csokit megengedheted magadnak. De, ha már egy kockát megettél, és most TÉNYLEG feszült vagy, akkor még egy kockától, fél táblától nem dől össze a világ. Majd holnap visszaáll a rend. Ám ha ezt a napot már úgyis buktad, mindegy, jöhet a tejfölös bundás kenyér és a gyerek maradék kakaója, mindezeket úgy betömve, mintha nem lenne holnap.

Állítom, hogy a diétám sikere részben azon múlt, hogy egyszerűen nem tartottunk itthon olyan kajákat, amikre feleslegesen rájártam volna. Na, hát gondolhatod, hogy ehhez képest most hogy néz ki a hűtő meg a spejz.

És bár fejben tudom, hogy ezeket a cuccokat nem azért vásároltam, hogy egy hét alatt feléljük őket, elég csak elolvasnom a legfrissebb híreket és szorongásomban már nyitom is a hűtőt vagy a müzliszeletes zacsit. Hiszen észrevetted már, hogy aki idegességében eszik, sosem a répagerezdekre és a zsírszegény túróra nyúl rá?

Ráadásul a lányommal imádunk együtt sütni, ezért pár naponta az a program, hogy nekiállunk egy tepsi csokis keksznek, palacsintának vagy meggyes piskótának. És tippelj, ki eszi meg darabonként letördelve ennek a nagy részét! Az, aki egy hete (eskü, mintha más világ lett volna!) még csuklóból tudta, hány órakor eheti meg a spenót adagját.

Úgyhogy a jelenlegi helyzetben azt tettem, ami egy zugkajásnak a legnagyobb félelme: szembesítettem magam és felírtam, hogy egy nap mit eszem. Kalóriában nagyjából a duplája lehet annak, mint egy hete, mindezt úgy, hogy szinte egyszer sem ültem le normálisan enni.

Ezzel pedig tudod, hogy mi a legnagyobb baj? Az, hogy amellett, hogy nem tudod elenni a problémát, még szarabbul fogod érezni magad egy eleve szar helyzetben.

Ha pedig már a körülötted lévő eseményeket nem tudod befolyásolni (azon kívül, hogy otthon ülsz) legalább azon dolgozz, hogy amikor kijövünk ebből az egészből, egy kicsit jobban érezd magad a bőrödben! Én legalábbis most ezt mantrázom magamnak.

Őszintén, hazudnék ha azt mondanám, hogy azóta tartok mindent, mint régen, de alkalmazkodva a helyzethez, igyekszem. Az eredeti diétám időintervallumait, hogy mettől-meddig ehetek újra tartom, ha unalmamban ennék, akkor inkább vizet iszom (az esetek nagy részében), ha pedig nagyon elfog a szorongás, akkor FELÍROM, hogy milyen édességet ettem és aznapra lehúzom a nasi rolót. Azt pedig most egy kicsit elengedtem, hogy mindennap nap pont azt egyem, amit kéne, ez az időszak most szerintem nem tud arról szólni és nem is kell, hogy bioboltokban bulgurt kutassak fel, és friss csirkemellért járjak a henteshez. Látva, hogy mi zajlik éppen a világban, nem is menne. De valami arany középutat jó lenne találni.