A strandon 

Lehetek akármennyire elégedett magammal, a strand nekem mindig óriási kihívás: nem egyszerű megmutatni magam bikiniben anélkül, hogy szégyenlősen takargatnám a hasamat egy lángos után (mert azt nyilván nem lehet kihagyni). Viszont egyszer olvastam egy nagyon jó gondolatot ezzel kapcsolatban, és nekem rengeteget segített. 

Legközelebb, ha fürdőbe vagy vízpartra mész, gondolj bele, milyen volt tavaly, 3 éve, 5 éve vagy 10 éve strandra járni. Hogy érezted magad? Hogy néztél ki? Mire emlékszel pontosan ezekből az alkalmakból? Ha megpróbálod ezeket felidézni, valószínűleg nem azt látod majd magad előtt, hogy milyen színű bikini volt rajtad, és hogy hány kilót nyomtál, hanem hogy kikkel és mit csináltál, hogyan érezted magad közben, milyen élményeket gyűjtöttél. Idővel inkább ezek maradnak meg, nem pedig a külsőd - akkor meg miért ne koncentrálnál most is csak arra, hogy élményeket gyűjts? Egyél lángost, csúszdázz, élvezd  a hullámokat, és vedd észre: nem attól lennél békében magaddal, hogy egy számmal kisebb bikinit vehetnél fel.

A próbafülkében 

Szerintem minden próbafülke óriási kihívásokat tartogat a belépő nőknek - előnytelen fények, bénán számozott ruhák, kegyetlen tükrök. Én jó párszor sírva - és egy kicsit összezavarodva - jöttem ki az adott ruhaboltból, aztán persze a kötelező rosszkedv és letargia után egy jó adag gyorskaja volt a vacsim. Kábé két éve viszont találkoztam egy szuper bejegyzéssel, amit egy pszichológusnő írt, miután vásárlókörútra ment. és meghallotta, hogy mások miket mondanak magukra odabent - azóta minden egyes alkalommal eszembe jut ez a tipp, amit ő csak "próbafülke-kihívásnak" nevezett el.

Azt mondja, hogy mindig úgy lépj be a próbafülkébe, hogy elképzeled a kritikus énedet, és őt kint hagyod, mint tinikorodban az anyukádat. Menj be, és akármilyen nehéz, mondj valami jót magadra. Vagy ha ezt esélytelennek érzed, dicsérj meg valaki mást - a pozitív gondolatok ugyanis pozitív gondolatokat szülnek. Attól, hogy jó fejnek érzed magad, máris egy kicsit jobb lesz tükörbe nézni. Minden szavával egyetértek, nekem kifejezetten sokat segített ez a technika. 

Az első alkalom előtt 

Akár az első randira készülsz, akár az első szexre, szinte biztos, hogy parázni fogsz egy kicsit a tested miatt – nyugi, szerintem még a Victoria’s Secret angyalai is elbizonytalanodnak ilyenkor, ez teljesen normális. Viszont ahhoz, hogy ezt az érzést sikerüljön kellemes izgalommá varázsolni, kell egy kis önbizalomtuning. Nekem –nem gondoltam volna, de így alakult - egy netes tipp segített túllépni ezen. 

Egy angol cikk felsorolásában olvastam azt a tanácsot, hogy ha nagyon izgulunk a randi vagy a randi folytatása miatt, akkor érdemes minden egyes körülményt úgy alakítani, hogy nyeregben érezhessük magunkat. Magyarul, ha nagyon izgulsz és rettegsz, hogy a pasi meglát ruha nélkül, alakítsd úgy az egész estét, hogy te a legmagabiztosabb lehess: vedd fel azt a ruhát, amiben jól érzed magad, és ne azt, amiben a barátnőid szerint szexi vagy. Abba az étterembe menjetek, ahol tudod, hogy nem jössz majd zavarba az ötféle villától és kiskanáltól. Beszélgess azokról a témákról, amikben otthon vagy, és végül, de nem utolsósorban: történjen meg nálad az első együttlét. Vagy legalábbis egy olyan helyen, ahol tényleg azt érezheted, hogy több az önbizalmad. Ja, és még valami: nem kell csipkés-hálós fehérneműt felvenni, a bézs melltartód is tökéletes a kedvenc bugyiddal, ha azt érzed, hogy abban kényelmesebben mozogsz, vagy szebb a feneked, vagy kerekebb a cicid. A pasi úgysem azt nézi, hogy miben vagy... De ha igen, az legalább egy intő jel, hogy menekülj.

"Tökéletes" társaságban 

Megvan az az érzés, amikor meghívnak egy eseményre, és azt érzed, hogy esélyed sincs lehengerlően kinézni, mert olyan emberekkel leszel körülvéve, akiket szebbnek tartasz magadnál? Nekem még a gimnáziumban (és kicsivel utána is) volt egy olyan barátnőm, aki sokkal népszerűbb és - szerintem - jobb csaj volt, mint én. Hiába lepleztem, szörnyen éreztem magam, ha vele mutatkoztam. Már akkor utánajártam ennek a témának, és jó néhányszor találkoztam azzal a tippel, ami aztán igazán hatásosnak bizonyult: az, hogy ne mérjem magam másokhoz. De ha mégis - és itt jön a jó rész -, akkor váltsak mértékegységet. 

Magyarul, ha úgy érzed, hogy azok, akikkel mutatkozol, szebbek, mint te, első lépésként agyalj egy kicsit azon, hogy miért érzel így. Jobb ruhák? Szebb cipő? Kidolgozottabb test? Drága sminkek? Aztán abba gondolj bele, hogy ha kívülállóként találkoznál magaddal és a társaságoddal azon az eseményen, kivel kezdenél el beszélgetni: azzal, akinek jobb a sminkje, vagy azzal, aki kedvesebb, humorosabb, érdeklődőbb? Nyilván az utóbbival. Ha akarod, mérd magadat másokhoz nyugodtan - szerintem hülyeség, hogy ezt muszáj elengedni, mert részben így vagyunk kódolva. De abban a dologban mérd, amiben nyerő vagy - jófejségben, segítőkészségben, kisugárzásban, és ne ruhákban, meg hajhosszban.

A konditeremben 

Kevés annál rosszabb érzés van, mint amikor az ember végre ráveszi magát, elmegy kondizni, aztán bestresszel a sok tökéletes test és szexi sportmelltartó láttán. Bár én mindig is utáltam a termeket, azért volt egy időszak, mikor sokat jártam hasonló helyekre. És csak egyetlenegy tanács segített uralkodni a szorongásaimon, mely ugyanakkor nagyon vicces volt. 

Legközelebb, ha elmész kondizni, és felállsz a futópadra, vagy a szobabiciklin rálátsz a többiekre, ne a szokásos "úristen, de kockás hasa van ennek a csajnak, nekem sosem lesz ilyen"-jellegű gondolatokat ereszd be a fejedbe. Inkább nézz rá a kockás hasú csajra, és képzeld el őt sokkal kevésbé bomba testtel. Olyan testtel, amilyennel elkezdhette a kondizást, még egy évvel ezelőtt. Először furcsa lesz, aztán vicces, a végén pedig kifejezetten szórakoztató, nekem elhiheted. Persze - mielőtt félreértenéd - ez nem arról szól, hogy röhögj ki másokat, inkább arról, hogy rájöjj: mindenki elkezdte valahol az edzést. Akkor miért éppen neked kéne szégyenkezned néhány pluszkiló miatt?