A Huffington Post alapos összeállítása világított rá arra, hogy 2019 fontos év volt a szexjátékok történetében. Bár minden bizonnyal már eddig is léteztek olyan ékszerek, amelyeket ilyen funkcióval is elláttak, a lap megfigyelései szerint a tavalyi év volt az, mikor igazán elkezdtek fejlődni és sikkesedni ezek a különleges darabok. Egyre több az olyan cég is, amelyik ilyen ékszereket gyárt, és egy-egy igazán szép darab az Insatgramon is nagyot ment. Úgy vélik, ezek a díszes örömfokozók végre áttörést jelenthetnek a szexjátékok körüli előítéletek ledöntésében. De mégis, hogy kell ezeket az erotikus kiegészítőket elképzelni? Mutatunk néhányat!

A vibrátorgyűrű

A Palma által megálmodott darab első ránézésre egy baromi menő statement-gyűrű, amit gondolkodás nélkül hordanánk. Amellett pedig, hogy milyen jól néz ki, egy háromsebességes és két különböző funkciójú vibrátor is egyben. Az elkészítése két évbe telt, az alkotók pedig nagyon elégedettek az eredménnyel. Az ára nagyjából 38 ezer forint.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Unbound (@unboundbabes) által megosztott bejegyzés,

A mellbimbó- és csiklócsipesz nyaklánc

Nézd csak meg ezt a gyönyörű, elegáns nyakláncot, amit simán bármilyen puccos eseményen is felvehetnél! És miközben bezsebelnéd érte a dicséreteket magadban kuncoghatnál azon, hogy te tudod, mikor nem éppen az est fényét emeled vele, akkor az éjszakát teszed vadabbá a segítségével, hiszen amellett, hogy ez dísz, mellbimbó- és csiklócsipesz is.

bimbocsipesz.jpg

Unbound

A bilincskarkötő

Akik szeretik a szép és különleges ékszereket, valamint a kikötözős játékokat se vetik meg az ágyban, azoknak tökéletes kiegészítő lehet az Unbound láncos arany karkötője, amit ha olyan kedved van simán csak az egyik csuklódra húzol és már mész is vele dolgozni, bulizni, vacsorázni, ha pedig úgy adja a helyzet, a partnereddel megbilincselitek vele egymást.

bilincs.jpg

Unbound

A vibrátornyaklánc

Bár már az alakja igen szuggesztív, azért elsőre nem az jutna erről a nyakláncról eszedbe, hogy ez egy vibrátor. Pedig az. Anyaga rozsdamentes acél, van rajta egy apró USB bemenet, amin keresztül tölteni lehet, és négy különböző fokozata van. Ezért pedig nagyjából 23 ezer forintot kell fizetned.

vibrator nyaklanc.jpg

Amazon

A csiklóizgató gyémánt

Ebben az esetben ugyan nem klasszikus értelemben vett ékszerről van szó, hiszen nem tudod az ujjadra húzni ezt a különleges gyémántot, mégis olyan szép ez a szexjáték is, hogy simán a nappalid dísze lehet. Mikor épp nem a hét csiklóizgató módból és három fokozatból valamelyikkel használod.

vibratorgyemant.jpg

Bijoux Indiscrets

A nyakláncostor

A végére pedig íme még egy csini nyaklánc, ami kis, játékos ostorként funkcionálhat, mikor nem a napi outfited kiegészítőjeként viseled.

ostornyaklanc.jpg

Bijoux Indiscrets