Persze azt nem állítom, hogy egyikben sincs semmi hasznos információ, mert nyilván van. De a minap fellapoztam az egyiket, ami a polcomon porosodik (azt, ami arról szól, hogy hogyan, milyen időközönként és mennyi ideig kéne enni), és elborzasztott, amit benne találtam: önsanyargató kis cetliket, amiknek a segítségével próbáltam betarthatatlan fogadalmakat tenni, olyanokat, amiket a könyv előírt.

'Érdemeld meg a kaját', '30%-kal kisebb adagok', 'evés csak az asztalnál, az ételre figyelve', és társaik. 

Fájdalmas volt a jó pár évvel ezelőtti önmagam betűit olvasni. Szívem szerint visszamentem volna az időben, hogy egy jó nagyot lekeverjek magamnak, elküldjem magamat futni vagy tudja Isten, jógázni. Aztán rendeltem volna egy pizzát, vagy sütöttem volna egy sütit, és elmondtam volna, hogy nem, nem kell mindig kiérdemelni a kaját, mert az alanyi jogon jár, és nem, nem kell skálán mérni, hogy mennyire vagyok tele. Meg azt sem kell kiszámolni, hogy hány perc telt el két étkezés között, meg arra sem kell odafigyelni, hogy hat után véletlenül se érje egy falat se a számat. És ha lehet, ne érezzem magam szarul, ha vendégségbe megyek este hétre, és egyek már egyet jóízűen végre.

Ezeken az emlékeken úgy felhúztam magam, hogy úgy döntöttem, megírom, szerintem miért inkább regényekkel, vagy bármilyen más művel, mondjuk kis zsebkönyvekkel a szatyrodban távozz a könyvesboltból.

1. Mert egy ilyen könyv SOHA nem fed le mindent.

Gondolj csak bele: a ketogén diéta a zsírt élteti. A GI az ételek glikémiás indexét emeli ki. A paleo vissza akar térni ahhoz az időhöz, amikor még csak húshoz és növényi eredetű táplálékokhoz jutottunk hozzá. A búzamentes étrendet hirdető könyvek kikiáltották az összes gabonafélét gyilkos ellenségnek. Az Atkins letilt a szénhidrátokról. Érted? Hiába változnak a trendek szinte hónapról hónapra, az egészséges táplálkozás legnagyobb titka mindig ugyanaz lesz: mindenből egy kicsi. Én például azért gyógyultam rá annyira ezekre a könyvekre, mert mindig azt éreztem, hogy végre, végre: valaki elmondja a titkot. Csak az a baj, hogy nincs titok.

2. Mert a statisztikák sokszor félrevezethetnek.

Az előző érvemre a régi énem azt válaszolta volna, hogy "oké, de akkor miért van tele ez a könyv kutatásokkal, amik alátámasztják, hogy a csupa zsírból álló étrend igenis jót tesz?" Azért, mert kutatásokat lehet csinálni, szinte bármit alá tudsz támasztani számokkal, ha nagyon szeretnéd. Nem véletlen, hogy amíg az egyik könyv azt állítja, hogy a gabonafélék összeköthetők számos betegséggel, a másik inkább azt, hogy a gabonában található rengeteg rost az alapja a belek egészségének. Mindkettőben lehet igazság: ha mostantól csak búzaliszten élsz, lehet, hogy beteg leszel. De ha néha rendelsz egy pizzát, az azért nem egyenértékű ezzel... 

3. Mert a könyv nem tudja, hogy te ki vagy.

Talán ez a legfontosabb dolog, amit a diétáskönyv-függőségem alatt megtanultam: a könyv szerzője kitalált egy rendszert, ami neki tökéletesen működik, passzol az életviteléhez, szereti is csinálni, és most azt mondja, hogy kövessem az úton, mert az tuti. De mi van, ha én szeretek este 7-8-kor vacsorázni, és kicsit sem gondolom, hogy ettől rosszabb, vagy gyenge ember vagyok? Mi van, ha egyik nap bőven beérem egy finom  levessel, de a másik nap megennék egy fél disznót? Mert ilyenek vagyunk, én is ilyen vagyok. Vannak napok, amikor érzem, hogy kell a szénhidrát, kell, hogy energiát nyerjek valamiből. És igen, régen elkezdtem magamat büntetni ezeken a napokon, nem értettem, hogy ha tegnap ment a zöldségevés, ma miért nem bírom visszafogni magam. Mindig voltak és mindig lesznek ilyen napok. Oké, ilyenkor azért igyekszem nem csokit enni sült krumplival, de fogom magam, és szedek még egyszer a rakott karfiolból, vagy eszem valami nasit. Ez bűn? Kétlem.

4. Mert belehülyülsz az állandó számolgatásba.

Ha én lehetnék a nem is tudom, Diétaegyház feje, valószínűleg örökre betiltanám ezeket a mértékegységeket. Az említett fellapozott könyvem is állandóan kcal-kat meg kJ-okat lebegtet, de mi értelme ennek? Egyrészt nem akarom, hogy az életem egy állandó matek legyen, és attól függjön, hogy megeszem-e azt az isteni chilis marhahúslevest, hogy belefér-e az előre kiszámolt napi mennyiségembe. Másrészt, képtelenség mindent mérni. Hiszen, ha a kalóriákat mérjük, akkor a mozgást is kell. Persze vannak erre tök jó kütyük, de nincs a világon olyan készülék, ami tudja, mi zajlik benned pontosan akkor és ott, abban a pillanatban. Lehet, hogy a tegnapi futásoddal elégettél 300 kalóriát, de ha ma mész el, mondjuk délután, nem reggel, és sokkal hidegebb vagy melegebb van, simán lehet, hogy 400-at fogsz elégetni, mert máshogy reagál a szervezeted a körülményekre. Van akkor így, ilyen formában értelme a méricskélésnek? Hát, nem sok. 

5. Mert egy író nem tudja megmondani, miért eszel.

Azért azt elég könnyű leírni, hogy cukros étel = szeretethiány, zsíros-sós fogások = szorongás. Vannak nyilván kémiai alapjai ezeknek az állításoknak, hiszen ha boldogsághormonra vágysz, akkor valószínűleg csokihoz fogsz nyúlni, de egy szakképzett terapeután kívül a büdös életben senki nem tudja majd megmondani neked, hogy miért eszel. Ha azt érzed, hogy a túlkajálás szinte mindig érzelmi eredetű az életedben, akkor kérj segítséget! Egy baráttól, egy szakembertől, egy coach-tól, bárkitől, csak ne egy könyvtől, mert csak keretek közé szorít, és nem fogod érteni, miért nem működik a titkos, "mindenkinek bevált" módszer. Hidd el, tudom miről beszélek, átmentem rajta. 

Szóval edd meg nyugodtan azt a chilis marhahúslevest, ha kívánod! Utána pedig tolj be egy szelet sütit, ha úgy érzed, az esne jól! Aztán vedd fel a futócipőd, és mozogj addig, amíg kedved tartja! És ne addig, amíg a könyvek, a weboldalak, meg az appok diktálják. Legközelebb meg inkább vegyél egy jó regényt, az is tud táplálni, csak kicsit máshogyan.