A konditerem 

Ahova én jártam, ott minden zug tele volt full sminkben, trendi cuccokban parádézó, tökéletes alakú lányokkal. Aztán amikor menő sportmelltartókat meg méregdrága cipőket kezdtem el nézegetni a neten - csak hogy hátha majd pár menőbb cuccban nem fogok feszengeni - rájöttem, hogy ideje elengedni ezt a fajta megfelelési kényszert... És nem, nem az a sztori vége, hogy ma már a Bolyai-matekversenyes pólómban tolom a futópadon, hanem az, hogy nem járok konditerembe. Ha valami nem tetszik, nem kell erőltetni. Nekem ott van helyette a jógaóra (ahol még szakadt cuccban sem érzem magam gáznak), a futás a szabadban és persze az otthoni torna is.

Az ismerősöd létező legtökéletesebb lakása 

Megvan az az érzés, amikor nézegeted az Ikea-katalógust, és elképzeled, hogy milyen szuper nappalid és király konyhád lesz egyszer (amikor végre lesz időd barkácsolni, meg saját kezűleg dekorálgatni, és persze elmenni az Ikeába)? Aztán ellátogatsz egy ismerősödhöz/barátodhoz, akinek olyan a kéglije, mintha egy lakberendezési magazin egyik oldala lenne. Én ilyenkor nagyon rosszul tudom magam érezni, és nem azért, mert másnak jó, hanem azért, mert már megint szembesülök azzal, hogy mindennel foglalkoztam, csak ezekkel a vágyaimmal, hobbi-ábrándjaimmal nem. Mindig megfogadom, hogy a következő hétvégén inspirálódom, nekiállok a barkácsolgatásnak, vagy beosztom a következő heti ruhatáramat, és nem hagyom elsüllyedni a jó cuccokat - aztán vagy hullafáradt, kanapén kajálós filmnézés lesz a dolog vége. Vagy az, hogy kitakarítok és beérem ennyivel. Priceless. 

A ruhaboltok, amikben az M-es már plus size 

Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem a bevásárlótúráim a kelleténél picit könnyebben tudnak katasztrófába torkollni. Elindulok jókedvűen - kis smink, kedvenc farmer, izgatottság - aztán hazajövök a könnyeimmel küszködve, irtózatosan rossz hangulatban. Persze ez nem mindig van így. De akkor biztosan, amikor bemegyek egy olyan boltba, ahol a megszokott méreteim helyett legalább egy számmal nagyobbat kell keresnem... És itt még nincs vége a bolondériának, azt az egy-két számmal nagyobb cuccot fel is kell próbálni abban a próbafülkében, amiben négyszer vastagabbnak tűnik a combom, mint az otthoni tükörben. Mostanában, ha véletlenül egy ilyen üzletbe tévedek be, már próbálok nem annyira kétségbeesni, de azért eléggé tud fájni, amikor tök másnak látom magam, mint otthon. Melyik a valós tükörkép?

Fodrászatok

Félreértés ne essék, a fodrászomat imádom, meg azt a szalont is, ahol dolgozik, de mielőtt rátaláltam erre a helyre, egyszerűen gyűlöltem fodrászhoz járni. Vagy olyan szakemberek(?) voltak mindig körülöttem, akik fennhangon fikázták a korábbi vendégeket (és akkor elképzeltem, hogy ha kilépek az ajtón, rólam mit mondanak majd), vagy - rosszabb esetben - szimplán kiborultam a tükörben látottaktól. Ez az érzés jó sokáig kimondatlanul lappangott bennem egészen addig a napig, amíg a legjobb barátnőmmel véletlenül el nem kezdtünk erről beszélgetni. Elmondta, hogy ő is gyűlöli ezeket a fodrásztükröket, főleg amikor a hajfestéktől teljesen lenyalt feje néz vissza benne. Azt hiszem, ez ellen nem lehet mit tenni, egyerűen meg kell szokni.

Elegáns vacsorák 

Ha valaki, akkor én aztán tiszta szívemből gyűlölök meghívást kapni egy elegáns eseményre: mindig vagy túl- vagy alulöltözöm, vagy éhesen megyek és nincs kaja, vagy eszem valamit előtte és van kaja, vagy kínosan viselkedek, mint Bridget Jones, vagy beüt a pezsgő, és akkor még kínosabban viselkedek, mint Bridget Jones. Persze ezen valahol tudok nevetni (nem az én társaságom az ilyen, ezt el kell engedni). De egyében esetben, amikor belépek, rögtön elkap a szorongás a rengeteg drága és gyönyörű ruha, tökéletes frizura és smink láttán. Istenem, de jó lenne, ha pár éven belül az összes hasonló eseményt le tudnám cserélni egy jó kis tornacipős pizzázásra! 

Uszoda/strand 

Azt hiszem, ezt nem kell sokat magyaráznom: a hely, ahol több az egy főre jutó fedetlen bőr-négyzetcenti, mint bárhol máshol. Bár szeretek strandolni (főleg azokon a helyeken, ahol annyian vannak, hogy mindenkit hidegen hagy a másik kinézete), azért bizonyos helyzetekben elég kínosan tudom magam érezni. Főleg, ha elsétál mellettem egy Palvin Barbi-kinézetű csaj, aki aztán beugrik a medencébe, és úgy úszik, mint Hosszú Katinka, majd kijön a vízből, és úgy távozik, mint Denise Richards a Vad vágyakban. Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki ilyenkor kínosan feszengeni kezd a bikinijében, és inkább bebújik a strandtörcsije mögé.