Nem kell ahhoz tudósnak lenni, hogy tisztában legyünk vele: a lájkok valójában nem boldogítanak. A saját bőrünkön is tapasztaljuk, hogy sokszor ki vagyunk éhezve rájuk, aztán csalódunk, ha nem kapunk belőlük eleget, és dühösek vagyunk magunkra, hogy titkon belül ez igenis valahogy számít. Ugyanígy bosszankodunk magunkban néha azon, hogy mások meg mennyi szívecskét és elismerő hüvelykujjat kaptak. „Biztos ők menőbbek, szebbek/gazdagabbak/boldogabbak nálam, és nyilván sokkal izgalmasabb életet is élnek” – futhat át a fejünkön akár napi szinten többször is.

Ennek fényében nem meglepő, hogy nincsen szorongóbb annál a Z generációnál, aminek nagy része már konkrétan lájkokkal kipárnázott mózeskosárba született, és már akkor gyűjtötte az elismeréseket az ultrahangfotójával, mikor még sejtése sem volt, mi az az internet.

Ám a közösségi média pozitív hatásairól sem szabad megfeledkezni: például arról, hogy mióta szerves része a mindennapjainknak, egymás külső és belső tulajdonságainak elfogadása meghatározó részévé vált az életünknek. Manapság szinte minden testalkattal vagy bőrszínnel rendelkező ember sok hozzá hasonló felhasználóval találkozhat a neten, valamint ma már igazán széles annak a spektruma is, hogy ki számít szépnek, ez a spektrum pedig minden nappal egyre tovább bővül.

sammie-vasquez-RmO3If0EYHM-unsplash (1).jpg

Ez alapján azt gondolhatnánk, hogy egy olyan generáció, ami számára a testpozitív életszemlélet nem valami ismeretlen, üdvözölendő furcsaság, hanem természetes dolog, az önmagával is elégedettebb, mint a korábbiak. Ám mint arra a brit Galmour tudományos tényeket felsoroltató cikke rámutat: ez bizony nincs így.

A Z-sek súlyos önbizalomhiánnyal küzdenek, nemcsak a külsejükkel kapcsolatban, de az életük többi területén is.

Az önbizalomhiányuk egyrészt a fent említett, lájkok által irányított világ (vélt, vagy valós) elvárásainak eredménye, másrészt a jelen és a jövő kilátástalansága is elkeseredetté teszi ennek a generációnak a tagjait, akinek az életét az önbizalomhiányon túl a depresszió és a szorongás határozzák meg. A Deloitte idei felmérése szerint soha nem létezett még olyan generáció, ami ennyire kilátástalannak látta a jövőt, a Z-seknek ugyanis kevesebb, mint 40 százaléka látja pozitívan az eljövendő éveket.

A klímaszorongás korában ez érthető is, hiszen a mostani fiataloknak nem (csak) elnyomással és politikai erőkkel kell szembeszállniuk, hanem konkrétan a túlélésért kell küzdeniük, hiszen nap mint nap azzal néznek szembe, hogy talán még az a jövő sem jön el, amit olyan sötéten látnak.

De a sok sötét felhő ellenére egy dolog markánsan körvonalazódni látszik a Z generációsok körében: lehet, hogy kevés önbizalmuk van, és a jövővel kapcsolatban is szkeptikusak, de mégis ez az a generáció, amelyiknek már a kisujjában van, hogy hallassa a hangját, hogy kiálljon a számára fontos dolgokért, és hogy ne adja fel harc nélkül.