A halo-effektus, másik nevén holdudvar-jelenség egy szociálpszichológiai fogalom, amely a Hold körül látható fényjelenségről kapta a nevét. Így működik az agyunk, amikor egy vonzó emberrel találkozunk. A külseje, az őt körülvevő “fény” képes annyira elvakítani minket, hogy azonnal felépítünk magunkban egy képet az adott nőről vagy férfiról, és csak alapos ismeretség után alakítjuk át a véleményünket - azaz tulajdonképpen sztereotípiákban gondolkozunk.

A jelenségről így ír a szociálpszichológia két meghatározó alakja, Eliot R. Smith és Diane M. Mackie: 

...számtalan elképzelésünk van. A szőkék társaságkedvelők és szeretnek szórakozni, míg a vörösek szenvedélyesek és lobbanékony természetűek. A szemüveget viselők intellektuálisak, az ősz hajúak pedig különlegesek. Ismeretlenekkel történő találkozás során az emberek számos hasonló elképzelésre támaszkodnak, még akkor is, ha többségüket a kutatási eredmények nem támasztják alá. 

Érdemes belegondolni, hogy hány ilyen döntés vagy előítélet születik meg a fejünkben nap mint nap úgy, hogy nem is tudunk róla, és befolyásolja azt, hogy hogyan szerepelünk egy állásinterjún, vagy akár azt, hogy kibe zúgunk bele.

Egy Elaine Walster vezette kísérletben főiskolás fiúkat és lányokat állítottak párba véletlenszerűen egy táncos-beszélgetős estére. A kutatók a srácok tudta nélkül értékelték őket vonzerejük és társas készségeik alapján, sőt információt szereztek a tanulmányi eredményeikről, és az intelligencia-és személyiségteszteken elért pontszámaikról is. A est végén megkérdezték a fiúkat, hogy kérnek-e újabb randit attól, akivel párba állították őket.

Találd ki, mi történt: igen, azokat hívták el újra, akiknek a külsejét vonzónak találták. Durva, de az intelligencia, a társas készségek szinte egyik párosnál sem jelentek meg szempontként. Most gondolhatod, hogy "persze, iskolások között ez így van, de felnőttkorban érettebbek vagyunk, mások a prioritások". Hadd ábrándítsalak ki: ugyanez jellemzi a felnőtt embereket is.

Az általános iskolai tanárok például intelligensebbnek tartják a vonzóbb külsejű gyerekeket (Clifford, 1975), sőt nagyobb tanulmányi jövőt is jósolnak nekik. Ami pedig még megdöbbentőbb, hogy hatalmas következménye van a Halo-effektusnak az igazságszolgáltatásban is: a vonzó vádlottak kisebb óvadék kifizetése után is szabadlábra kerülhetnek (Downs és Lyons, 1991), sőt ha elítélik őket, enyhébb büntetést kapnak (Stewart, 1985).

Ennyit az igazságszolgáltatás vakságáról - de még a politikában is ott rejtőzik a Halo-effektus: bizonyított tény, hogy hajlamosak vagyunk arra szavazni, akit vonzóbbnak találunk (Hart, Ottati és Krumdick, 2011). Még az is számít, hogy mekkorára nőtt az adott politikus - minél magasabb, annál nagyobb valószínűséggel választjuk őt (McCann, 2001).

És még csak most jön a java: egy Amerikában folytatott kísérlet azt vizsgálta, hogy hogyan reagálunk a babaarcú emberekre. Az eredmény a következő volt: 

... a babaarcú felnőtteket naivabbnak, őszintébbnek, kedvesebbnek és szívélyesebbnek tartják az emberek, mint az érettebb arcúakat. Éppen ezért szívesebben választanak babaarcú partnert azok, akik szeretnek mások felett uralkodni, ugyanakkor kisebb valószínűséggel ajánlják őket olyan munkakörökbe, amelyek érettséget, például kompetenciát vagy vezetői készségeket igényelnek (Zebrowitz, Tenenbaum és Goldstein, 1991). 

Nem biztos, hogy ezek után a babasmink a legjobb választás egy állásinterjúra, ugye? Örökké sorolhatnám ezeket a kutatási eredményeket és érdekességeket, de mindegyiknek ugyanaz lenne a lényege: hiába rendelkezünk józan ítélőképességgel, hiába gondoljuk, hogy nekünk nincsenek előítéleteink, akkor is emberek vagyunk, akikbe hosszú évezredek vertek fix gondolkodási sémákat. Ha szeretnéd valahogy mégis kijátszani a Holdudvar-hatást, a legjobb, amit tehetsz, hogy az alkalomhoz öltözöl és sminkeled magad - különösen, ha mondjuk tárgyalásra, vagy állásinterjúra mész. Ha pedig randira, akkor legyél önmagad - azzal nem nyúlhatsz mellé.

Forrás: Eliot R. Smith, Diane M. Mackie, Heather M. Claypool: Szociálpszichológia, 2016, Elte Eötvös Kiadó