Mielőtt felcsillanna a remény a szemekben: nem fogok csodamódszereket megosztani, nincs ebben az egészben semmi különös, sőt, az is lehet, hogy már neked is legalább tízszer átfutott az agyadon, hogy így csináld, mégsem tettél így. Mert túl triviálisnak, túl egyértelműnek tűnt. A végső leszámolás a kényszeres nasizással ugyanis csak néhány, nagyon-nagyon fontos és hangsúlyosan lelki összetevőtől függ - azoktól, amik elsőre bullshitnek hangozhatnak, mégis működnek.

Mert nincs olyan, hogy megveszek egy turmixport a drogériában, és ha azt eszem vacsi helyett, megoldódik minden, és boldog leszek. Már csak azért sem, mert a legtöbb nasiroham érzelmi alapokon érkezik - és ezt tényleg sok időbe telik felismerni, a küzdelem pedig csak utána jön... De vannak módszerek, amik segíthetnek, legalábbis engem (sok-sok melóval) kihúztak a pácból. 

Mindig van ára annak, hogy eszem 

Ezt most ne ilyen önsanyargató módon képzeld el: csak annyi történt, hogy felállítottam a saját szabályrendszerem. Mivel elfelejteni és örökre kizárni nem tudom az életemből a nasikat (nekem örömet okoz a tévé előtt rágcsálni, és kész, ezt elfogadtam), úgy döntöttem, csinálok magamnak egy "árat" minden csipegetéshez. A kedvencem, egy zacskó biotortilla chips házi avokádókrémmel például csak akkor megengedett, ha aznap sportoltam. Akkor eszem csokit, ha már valamit mozogtam: ez lehet takarítás, bevásárlás, vagy bármi az égvilágon. Oké, előfordult már, hogy betoltam egy adag nasit úgy, hogy nem futottam halálra magam aznap, de azért igyekeztem - és mai napig igyekszem - utána helyrehozni egy kis extra mozgással a finom falatokat. Egyébként rettentően nehéz nem átesni a ló túloldalára és elkerülni a sanyargatást...

Ha észreveszed, hogy egy összejövetelen minden szem rágcsáért megbünteted magad, vegyél ki szabit a fogyókúrádból! Inkább lassabban érj a célba, mint gyorsan, de idegroncsként.

erzelmi-eves.png

Tudom, hogy valami nem oké, ha hirtelen jön 

Ezt nem arra az esetre értem, amikor egész nap nem eszem, aztán majd' elepedek valami harapnivalóért. Ezt akkor érzem, amikor egy teljesen átlagos nap teljesen átlagos pillanatában derült égből villámcsapásként elfog a kajálhatnék, egyik másodpercről a másikra. Ha ez történik, tudom, hogy nem érzem jól magam valami miatt, még akkor is, ha egyébként eszembe sem jutna szomorkodni. A mai napig irtó nehéz rájönnöm, mi a bajom, amikor rám tör a sós keksz-mánia... Persze az is segít, ha nincs otthon sós keksz, de fontosabb, hogy ilyenkor higgadtan végiggondoljam, mi lehet a baj. Ha nem is érzek rá rögtön, addig is legalább átrágom, mit kaphatnék attól az adott kajától, miért lenne nekem jó, ha megenném. Ez egy nehéz mentális-vizualizációs gyakorlat, amit a legtöbbször már végig tudok futtatni a fejemben: ilyenkor látom magamat néhány perc múlva, egy zacskó chipsszel szegényebben, mégis ugyanolyan nyomott hangulatban. És ha sikerül a gyakorlat, rájövök, hogy semmi értelme... Ilyenkor szerencsére elmúlik.

Ne feledd: ha lassan éhezel meg, akkor tápanyagra van szükséged. Ha villámgyorsan, akkor viszont törődésre!

ennem-kell.gif

Írtam egy naplót 

Ez az a tanács, ami minden második diétás blog minden harmadik betöltött oldalán szerepel, és már a könyökömön jött ki évekkel ezelőtt - aztán úgy döntöttem, adok neki egy esélyt. Elkezdtem szépen komótosan leírni, mit kívánok, mikor kívánom és milyen a közérzetem, amikor kívánom. Nagyjából egy-két hét kellett hozzá, hogy biztosan tudjam: halogatós stresszelés közben sósat ropogtatok. Amikor egyedül vagy elveszettnek érzem magam, akkor édeset kívánok. Ha elnyomok egy problémát és nem akarok vele foglalkozni, melegszendvics a menü. Kezdetben csak azt láttam, hogy esténként szinte mindig jön valami evéskényszer, hetek múlva már láttam az irányokat, egy-két hónap szorgos jegyzetelés után pedig világos lett, melyik érzelmem melyik kaját akarja megetetni velem.

Ha még nem ismered ennyire a szokásaidat, vágj bele a kajanaplóba, érdemes jobban megismerned magad általa! Én a ciklusomat is vezettem mellette, így fel tudtam készülni a gonosz érkezésére... Trükkös megoldás, és tényleg nagy segítség.

naploiras.png

Célokat találtam magamnak

Azért nem hobbit meg kikapcsolódáshoz vezető cselekvéseket írtam, mert nálam nem ilyesmikről van szó, hanem kőkemény énépítésről - amióta kitaláltam, hogy mit szeretnék kihozni magamból, és mennyi idő alatt szeretném elérni a céljaimat, sokkal hangsúlyosabban elkerül az érzelmi evés. Csak hogy értsd: az egyetem után egy-két évig tévéműsorokban dolgoztam, amiket imádtam, aztán belevágtam az újságírásba is, ami még jobban passzol hozzám. Már ettől a váltástól mérséklődtek a kajarohamok, hiszen át tudom élni a flow-t írás közben, ami önmagában is jutalom - az áttörést mégis az hozta el, amikor beiratkoztam a pszichológia szakra, így most az életem tényleg abból áll, hogy egyik aktív és élvezettel teli területtel pihenem ki a másik aktív és élvezettel teli területet. Keresni kell, addig keresni, amíg meg nincs az a konkrét, "na, itt az én utam"-érzés. Amióta ez van, már nem a chipsen és a kaján gondolkozom a legtöbbet...