Sokszor hallottam olyan, elsőre túlzásnak tűnő kijelentéseket, hogy kismamák már akkor köszönetet mondanak a gyereküknek, mikor az még csak a hasukban növekszik. Ám a napokban, mikor az online bevásárlásomat raktam össze és a két csomag friss retek előbb került be a kosaramba, mint bármilyen édesség, belém csapott a felismerés: észre sem vettem, de az elmúlt nyolc hónap alatt sokkal egészségesebbé vált az életmódom, mint korábban. És nem, ezt nem annak köszönhetem, hogy olyan szerencsés vagyok, hogy cukor helyett zöldséget kívánok, hanem bizonyos szinten tényleg a még meg nem született gyermekemnek. 

Ugyanis a terhesség, és ezzel együtt a tény, hogy bármit teszek, azzal már nem csak magamnak tartozom felelősséggel, végre megtanított odafigyelni magamra.

Persze ezt már korábban is észre-észrevettem az elmúlt hónapokban. Én, aki világ életemben stresszkoplaló voltam, azaz feszült, szorongó helyzetekben hajlamos voltam akár napokig nem enni, ezzel gyakorolva kontrollt az életem felett, most elképzelhetetlennek tartom azt, hogy ilyesmit tegyek. És nem azért mert éhesebb vagyok, és mikor stresszhelyzetbe kerülök nem bírom ki, hogy ne egyek, hanem mert már a koplalás gondolatától is azonnali lelkiismeret-furdalásom van a gyerekemmel szemben, akivel ilyesmit persze, hogy nem csinálok meg. 

Ez a gondolat pedig végre ráébresztett arra is, hogy ha vele nem, magammal miért tennék ilyet?

Az, hogy leszoktam a stresszkoplalásról már önmagában is hatalmas eredmény, ám ott van emellett az is, hogy soha életemben ilyen egészségesen nem étkeztem, mint most. Eddig inkább utópisztikus mítosznak tűnt nekem, hogy emberek tényleg leülnek napi háromszor nyugodtan enni. Meg komolyan, reggeliznek akkor is, mikor nem nyaraláson vannak?! 

terhes bent.jpg

Persze a mostani otthonmaradós helyzet megkönnyíti, hogy az embernek legyen lehetősége leülni reggelizni, ám a gyerekem érdekében már azelőtt rászoktam erre, hogy bezáródtunk volna. És tudod mi a tapasztalatom? Hogy ugyan az első néhány napban tényleg fura és nehéz leülni reggelizni, ebédelni és vacsorázni, hihetetlenül hamar adaptálódik ehhez az rendszerhez az ember, és elképesztően megnyugtató harmóniát visz ez az életébe. Az pedig, hogy fizikailag és lelkileg is mennyire jól érzed magad attól, hogy a reggeli szelet kenyér-abonett-kovászos cipó mellé felvágsz pár zöldséget, - ha hozzám hasonlóan te sem így működtél korábban - felbecsülhetetlen.

Aztán ott van, hogy hány, de hány cikket olvastam már életem során arról, mennyire fontos a pihenés! Ez alatt pedig nemcsak az alvást értem, hanem azt, hogy az ember tényleg képes legyen letenni a munkát, kikapcsolni a telefonját és kihasználja a szabad perceit arra, hogy feltöltődjön. Most döbbentem csak rá, hogy mennyire más volt egész közérzetem addig, míg igazán soha nem álltam le a munkával, se azt követően, hogy kicsekkoltam az irodából, se hétvégén, mert úgy voltam vele, hogy úgyis bírom.

Nos, persze, hogy bírom, az ember nagyon sok mindenre képes összeszorított foggal, és sajnos pont arra a legkevésbé, hogy kicsi nyugalmat hagyjon magának.

És ha már nyugalom: a rendszeres sport pont egy olyan dolog volt, amit ugyan már évekkel ezelőtt sikerült bevezetnem az életembe, most azonban ez végre ki tudott egészülni azzal, hogy olyan mozgásra is nyitott legyek, ami nem a hasizmomat keményíti (azt most amúgy se nagyon lehet). Ugyan már korábban is jógáztam, de ezen a téren is mindig azt a formáját kerestem, ami a legkeményebb, legintenzívebb és a legkevesebb “spirituális humbukkal” van színesítve. Érdekes módon pedig, az összes korábbi jógás próbálkozásom során a legnehezebb és egyenesen kivitelezhetetlen feladat számomra mindig az órák végi, nyugalomban fekvő, relaxáló, befelé figyelés volt. Korábban ezt időpazarlásnak éreztem, ami helyett a millió és egy feladatomat is végezhetném. A terhességem végére viszont azt figyeltem meg, hogy igen is igényem lett a nyugis kismamajógázásra, igényem lett arra, hogy megtanuljam a légzéstechnikákat, és végre életemben először tényleg képes vagyok arra, hogy pár percig nyugalomban feküdjek és csak magamra figyeljek.

Habár a fent felsoroltak minden pontját bizonyos szinten azért kezdtem el bevezetni az életembe, mert a lehető legegészségesebb, legtáplálóbb és legkiegyensúlyozottabb környezetet szeretném már most megteremteni a gyerekemnek, valójában arra döbbentettek rá, hogy ezek a dolog NEKEM mind milyen hihetetlenül jót tesznek, és az ÉN életem mennyivel egészségesebbé és kiegyensúlyozottabbá vált. 

Egészen új élmény számomra az a gyengéd és kedves odafigyelés, amit magam felé tanúsítok, és azt hiszem, csak most, a terhességem során jöttem rá igazán, mit jelent magaddal törődni. Ezt pedig mindenkinek csak ajánlani tudom, még terhesnek se kell hozzá lenni.