Mióta anya lettem, van egy gondolat, ami nem hagy nyugodni. A tudat, hogy ha teszik, ha nem, a lányomat is bántani fogják. Még leírni is szar. Egyszerűen nem tudok nyugodtan beletörődni abba, hogy az ő életében is lesznek Zsófikák, akik egy fél mondattal hazavághatják azt, amit én évek alatt építettem fel benne. Egész pontosan az önbizalmát és azt a képességét, hogy ha belenéz a tükörbe, akkor képes legyen kimondani, hogy „nézd anya, gyönyörű vagyok ma reggel!”

Bár duci kislányként könnyű célpontnak számítottam, a mai napig azt látom, hogy a gyerekeknek - főleg az általános iskolásoknak - még különösebb indok sem kell, hogy bántsák egymást.

És nem, nem vagyok megkeseredett, csak hallgatom, hogy a barátnőim miket sztoriznak a suliba járó gyerekeikről. Ennek fényében nagyítóval keresve sem tudnék hibát találni az én kislányomban, de sajnos szinte biztos, hogy akadnak majd mások, akiknek sikerülni fog. Ha pedig ettől nem tudom megvédeni, akkor legalább megpróbálom felkészíteni rá, hogy könnyebben vegye az akadályokat. Nem bezzeganyai észosztás következik, csupán pár módszer, amiket én jónak gondolok.

Nem baj, ha látja, hogy én sem vagyok tökéletes

Kezdem a (számomra) legnehezebbel, a példamutatással. Mert mondhatom én neki, hogy fogadja el magát, ha közben azt hallja, hogy anyu nem tud úgy belenézni a tükörbe, hogy ne mondjon magáról valami negatívat. A másik oldalról viszont tökre nem lenne önazonos, ha azt szeretném vele elhitetni, hogy tetőtől-talpig elégedett vagyok magammal.

Éppen ezért őszintén beszélek neki arról, ha azért sminkelek, mert sötét karikák vannak a szemem alatt és, ha azért veszek fel egyrészes fürdőrucit, mert zavarnak a csíkok a hasamon.

Cserébe olyan sosem fordulhat elő, hogy a strandon, azon aggódva, hogy ki mit gondol rólam, egy lepel alatt ülve kimaradjak a közös pancsolásból. Hadd ajánljak egy, a témáról szóló mesekönyvet egy olyan unikornisról, aki, látván, hogy máshogy néz ki, mint a társai, bánatában világgá megy, de a történet végén kiderül, hogy pont a másságában rejlik a varázsereje.

magabiztosgyerekm.png

Megmutatom neki, hogy nem bűn élvezni az evést

Korábban már meséltem arról, hogyan fordulhat elő, hogy nálunk a gyerek néha csokimikulást reggelizik. Mivel személyes tapasztalatból megtanultam, hogy a tiltott túró rudi mindig gyorsabban csúszik, ezért nálunk simán előfordul, hogy „csak úgy” bedobom, hogy menjünk el fagyizni, vagy, hogy nincs -e kedve sütit sütni, amit egy esti mozizás mellett megosztunk. Úgy gondolom, hogy részben ennek köszönhető, hogy nem vadul meg a lányom, ha más szülinapi buliján tortát lát, vagy ha a közértben elmegyünk az édességes szekció mellett.

Nem tartom tabunak, hogy mások vagyunk

5 évesen már simán előfordul, hogy gond nélkül elrikkantsa magát a közértben, hogy „nézd anya, a néninek fehér a haja” vagy, hogy „a bácsinak miért akkora  a hasa?”. Eleinte reflexből gyorsan lesussogtam, hogy maradjon csöndben, mert nem illik másokra hangosan ilyeneket mondani.

Aztán rájöttem: az ég világon semmi baj nincs azzal, ha őszintén elmondom neki, hogy a néni azért ősz, mert idősebb és egyszer az én hajam is ilyen lesz.

A bácsinak pedig lehet, hogy azért nagyobb a hasa, mert túl sok olyat evett, ami a hasában maradt, vagy talán beteg és nem tud sportolni, ami segít, hogy az ennivaló ne maradjon ott. Azt viszont minden alkalommal elmondom neki, hogy soha senkit nem szabad bántani azért, ahogyan kinéz.

Az ő szintjén próbálok vele beszélgetni

A testszégyenítéssel kapcsolatos eszmecserét ne úgy képzeld el, hogy a dedemet leültetve kiselőadást tartok. Magamtól például sosem dobom be a témát. Ha viszont ő azt mondja, hogy Andriska azt mondta rá, hogy csúnya, (volt ilyen, le se írom, hogy abban a pillanatban mit gondoltam Andriskáról) akkor mesével próbálom elmagyarázni neki, hogy ez miért történhetett. EZT és EZT a mesekönyvet nagyon ajánlom, szerintem tök jól segítenek megértetni a kicsikkel, hogy a csúfolódás tökre nem arról szól, hogy velük valami gond lenne.

Mindezek mellett, pedig nem telhet el nap, hogy ne suttogjam a fülébe, hogy mennyire gyönyörű és csodálatos, úgy, ahogy van. Biztos, ami biztos, az ilyet mindig jó hallani, nem igaz?