Képgaléria

Az ókori egyiptomiak (Kr. e. 1292 - 1069)

Az ideális egyiptomi nő magas volt, hosszú lábakkal rendelkezett, és nem volt rajta túl sok súlyfelesleg. Nagyon fontos volt az arc szimmetriája, úgy gondolták, hogy a szépség elsősorban ebben mérhető. Valójában ez az időszak sokban hasonlított a mostanihoz: az emberek dicsőítették a fiatalságot, a női szőrzet nem volt elfogadott. A bőrszínben a világosabbat preferálták, mivel ezt a gazdagsággal azonosították: a tehetős hölgyek kevesebbet voltak a napon, ezért nem barnultak le annyira, mint a szegényebb társaik.

Fotó: Wikimedia Commons

Az ókori görögök (Kr. e. 500-300)

Az ókori Görögországban a férfi testet istenítették (nem véletlenül született ennyi szobor és festmény róla), olyannyira, hogy a női testet annak eltorzított változatának gondolták. A görög nő akkor volt szép, ha teltebb volt, és fehér bőrrel rendelkezett. Míg a férfiaknál a külső szépséget a belső szépséggel azonosították, a nőknél ez pont fordítva volt: ha valakit szép arccal és megfelelő testtel áldottak meg az égiek, akkor biztosan belülről voltak problémái, tehát gonosz volt és rosszindulatú. A görögök már ekkor is rendeztek szépségversenyeket, amelyek során azokra a testtájékokra kötöttek szalagot, amely miatt egy illető megnyerte a versenyt: bicepsz, formás vádli, mellek, vagy esetleg fenék.

A Han-dinasztia (Kr. e. 206 - 220)

Ebben az időszakban a gyönyörű nő Kínában fehér bőrű volt, sovány, és aprók voltak a lábfejei is (ez valamiért Ázsiában a szépség egyik fokmérője). A szemei viszont nagyobbak voltak az átlagnál, a haja pedig hosszú, dús és sötét. A kínai férfiak a nagyon nőies hölgyeket látják szépnek még ma is.

Fotó: Wikimedia Commons

Az olasz reneszánsz (1400 - 1700)

Ha azt mondom, hogy rubens-i idomok, akkor valószínűleg mindenki tudja, hogy nem a nádszálkarcsú nőkre gondolok. Az olasz reneszánszban is hasonlóan vélekedtek a szépségről, mint ahogyan a holland festő, Peter Paul Rubens tette: minél több felesleg volt egy hölgyön, annál szebbnek látták, hiszen ezt a gazdagsággal azonosították. A reneszánsz nők sem a testükkel, inkább a hajukkal törődtek: az igazán menő az volt, akinek magas homlokot adtak az égiek, ezért akik nem rendelkeztek ilyesmivel, a hajvonalukat úgy emelték meg, hogy kitépkedték az alsóbb hajszálaikat. A szőke volt a szépség netovábbja, és a fehér bőr kötelező volt mindenki számára, aki csinos akart lenni.

A festmény Sandro Botticelli műve.

A viktoriánus Anglia (1837 - 1901)

Itt jelentek meg azok a kellemes, kényelmes fűzők, amelyek rengeteg nőnek komoly szervi problémákat okoztak. A viktoriánus szépségideál arca rózsásan piros, keble dús volt, alakja testesebb, viszont a dereka nagyon vékony - akinek nem adatott meg ilyen testalkat, az fűzőkkel kényszerített magának egyet. De még azok is hordták ezeket a kínzóeszközöket, akiknek egyébként keskeny csípőjük és derekuk volt, mert mindig lehetett még kisebb - ez pedig sokaknál komoly betegségeket okozott.

Fotó: Flickr / simpleinsomnia

Az 1920-as évek

Ekkor a teltebb idomok után a fiús test és arc lett a divat: a kis mell, lapos popsi, vékony testalkat és a fiús frizurák hódítottak. A nők, akik teltebb idomokkal és formákkal rendelkeztek, direkt olyan ruhákat hordtak, amelyekben idomtalanabbnak tűntek, olyan melltartót viseltek, amelyben kisebbnek látszott a mellük, és mindent megtettek azért, hogy törékeny legyen a testalkatuk.

Fotó: Library of Congress

Hollywood aranykora (1930 - 1950)

Nem tartott túl sokáig a fiús, vékony test divatja: az 1930-as évekre visszatért a homokóraalkat, a telt keblek, nagyobb fenék, és a nagyon vékony derék Szerencsére a nők ekkor a fűzőt már többé-kevésbé hanyagolták, de még mindig igyekeztek minden eszközzel elérni, hogy az ideális testalkatot elérjék. Ha szeretnél képet kapni arról, milyen is volt az ideális hollywoodi hölgy ebben az időszakban, elég csak egy pillantást vetned Marilyn Monroe-ra.

Fotó: Wikimedia Commons

Az 1960-70-es évek

A telt idomoknak a következő évtizedben megint búcsút mondtak a hölgyek, és nagyjából a tinédzseralakért áhítoztak: az ideális nő magas volt, nagyon vékony, kicsit esetlen, olyan, mint egy 18 éves tini. Ebben az időszakban a londoni divat határozta meg azt, mi volt a menő a világban, ezért a szépségideál is innen érkezett.

Fotó: Wikimedia Commons

Az 1980-as évek

Az 1980-as években jött el a szupermodellek időszaka, és ez volt az első alkalom, amikor kisportolt, izmosabb lányokat tartottak szépnek a férfiak. Divatba jött a kerek fenék és a feszes bőr, az ideális nő magas volt és erős, de egyben nőies és formás is. Az emberek először tettek különbséget az úgynevezett "skinny fat" és a vékonyság között: nem volt mindegy, hogy valaki csak egyszerűen vékony, de izomtalan, vagy tényleg feszes és szép.

Fotó: Flickr / Tommy Truong79

Az 1990-es évek

Furcsa fordulatot vett a szépségideál az 1990-es években: az ideális nő megint a vékony, esetlen, esetlen veréb típusú lett, akinek áttetsző, fehér bőre van, formái viszont nem igazán. Elég, ha arra gondolsz, hogy Kate Moss számított a korszak szépségideáljának: nőietlen, vékony, beesett arcú, és úgy néz ki, mintha egy nagyobb széllökés le tudná teríteni a lábáról. Nem véletlen, hogy az általa képviselt irányvonalat "heroin chic"-ként is emlegették, gondolom nem kell elmagyaráznom, hogy miért.

Fotó: Flickr / Nicholas Andrew