Mielőtt nekiálltam az otthoni zsírgyilkoló tartalmak felkutatásának, írtam egy listát, ami alapján szűkíteni tudtam a találatok számát. Fontos szempont volt, hogy a nappaliban lévő szőnyegnek elég nagy legyen méretre, és hogy ne kelljen békaügetésben fel-le haladnom az előszoba és konyha között. Valamint az is, hogy egy megtöltött ásványvizes üvegen és egy gumiszalagon kívül ne legyen szükség más segédeszközre, továbbá, hogy az edzés TÉNYLEG kezdőknek és újrakezdőknek szóljon. Na jó, az is számított, hogy motiváló legyen az edző (plusz ne idegesítsen), és ne kifejezetten csak fenékre vagy hasra fókuszáljon, hanem mindenhol mozgasson át. (Nagyjából 15 kiló felesleggel elég nagyképűen hangzana, hogy csak a hasamat szeretném kockásabbra edzeni.) Ja, és mindez ne legyen több mint félórás.

Erre az utolsó pontra azt mondhatnád: minek kezdek neki, ha már most 30 percekkel puhánykodom. Nos, mert az általam megkérdezett szakember elmondta: ha közel egy éve nem edzettem rendesen, az első pár hétben, heti 3-4 alkalommal elég lesz ennyi idő. (Ha te sem vitted túlzásba a testmozgást mostanában, akkor neked is ajánlom, hogy beszélj egy szakértővel, mielőtt valami komolyabb sérülés miatt legfeljebb sakkozni fogsz tudni.)

A listámmal a kezemben neki is álltam a keresésnek. Marha sok, kezdők részére összeállított anyag van: amire elsőre ráböktem, attól már a bemelegítés végére sípolt a tüdőm, az meg állítólag rossz ómen. Pedig korábban rendszeresen edzettem, eddig is jártam kocogni, szóval nem minősülök teljesen kezdőnek. Pár nap után viszont sikerült összeállnia a listámnak, ami azért is szuper, mert a jövőben kedvemre tudom majd variálni a videókat, és később sem lesz egyhangú a tornázás.

 

Zita Szászhegyessy

Először is fontos, hogy a videóban van bemelegítés és levezetés is, ezt egyébként meglepően sok programnál hiányoltam. Másodszor, az edző szimpi, jól magyarázza a gyakorlatokat, de mégsem lihegi túl a nagy lelkesítést. A videó végére pont jólesően elfáradtam, de mégsem négykézláb kellett kivonszolnom magam a fürdőbe.

 

POPSUGAR Fitness kickbox

Ugrálós, fárasztó, mégis gyorsan letelt a 30 perc. Annak meg külön örülök, hogy egyedül voltam itthon, mert volt pár rész, ahol úgy festettem, mint egy  kalimpáló részeg polip. Ez az a gyakorlatsor, amit valamilyen hangos, verekedős zenével végignyomnék úgy, hogy közben simán Jackie Channek képzelném  magam. A kis súlyzók helyett pedig egy könyv vagy kis üveg víz is megteszi.

Rachella Nisson

Ez a táncos, ugrabugrálós videó annyira tetszett, hogy még azt is elnéztem, hogy több, mint félórás. Mikor először belenéztem, nem tűnt olyan nehéznek, ehhez a képest a végére jól leizzadtam. Sőt, volt egy-két elem, ami rendesen kifogott kifogott rajtam. De attól még tuti, hogy újra elő fogom venni!

 

 

Rubint Réka igényes nők edzésprogramja

Eredetileg nem terveztem Rékát is tesztelni, mivel gondoltam, őt úgyis mindenki ismeri. Viszont miután megnéztem ez a videót, sőt ki is próbáltam, az egyik kedvencem lett. Mondjuk, mikor a videó felénél vigyorogva megkérdezi, hogy hogy érzem magam, nem tette volna zsebre a válaszom, viszont ennél is jól elfáradtam, átmozgatott, sőt az áhított izomláz sem maradt el.

 

Ráadás, mert megérdemled!

A bónusz videót pedig küldöm minden lelkes csajnak, aki hozzám hasonlóan kedvet kapott és rászánta magát egy kis testmozgásra. Remélem, hamarosan fittségi szintet lépek, és jöhetnek majd a 30 napos, kihívásos videók!