Az emberek nagy részének mi jut eszébe a nyárról? Fürdőruciszezon (már a kifejezéstől is agyfaszt kapok), farmersortos fesztiválozás, neonszínű szandálok. Nekem vér, verejték és könnyek.

Kezdem az izzadással. Ha csak fél órát töltök el egy légkondimentes helyiségben, már akkor is érzem, hogy olyan helyeken is szakad rólam a víz, amikről úrilány nem beszél. Amikor igazán bevállalós vagyok, egy jó kis városnézést is megkísérlek, de szigorúan műanyag, lábujjköztis papucsban, hogy még egy bokaficam miatt is aggódhassak, mert a talpam izzadni és csúszkálni fog a déli napsütésben...

Nem vagyok egy lepelben járós típus, hordok rövidnadrágot és szoknyát is, úgyhogy a másik kedvencem a műanyag szék.Mindegy, hogy kávézóban, vendégségben vagy városnéző buszon, ha csak 10 percet ülök rajta, felkelésnél érzem, milyen lenne, ha a combom hátsó felét is gyantáznám – miközben a szék úgy néz ki, mint egy mini kacsaúsztató. A legrosszabbat a végére hagytam: a combok összedörzsölődése. Ha elfelejtek bevetni valami csodatrükköt, akkor a „verejték” részről át is térhetek a „vér” témakörre.

Vagy úgy sétálok, mint egy vajúdó királypingvin, vagy úgy néznek ki belül a combjaim, mintha égési sérülésem lenne.

Mégis, számomra nem ezek a fizikai nyűgök a legzavaróbbak, sokkal inkább a lelki oldal. Ezzel át is térek a „könnyek” fejezetre. 32 nyáron vagyok eddig túl, de az idei volt a legszarabb. Sosem voltam nádszál típus, de idén, rengeteg kamu és valódi indok miatt, elengedtem magam, és le se tojtam, hogy jönni fog egy 3 hónapos időszak, amit magamnak köszönhetően végig fogok stresszelni, szomorkodni, duzzogni, nyüglődni. Mert igenis fel kellett vennem azt a fürdőruhát (senki nem hitte volna el, hogy vallást váltottam, azért nyomom burkában), fel kellett venni az ujjatlan pólókat, rövidebb szoknyákat és sortokat is.

Egy olyan van mögöttem, amikor egy kis, képzeletbeli szóbuborékban mindig ott lebegett a fejem fölött, hogy „Vajon ki mit gondol rólam?” , meg hogy „Milyennek látnak mások? ” és az is, hogy  „Majd arra fogom a nyakig beöltözést, hogy nem bírom a napfényt”.

Szóval a lényeg – a saját káromon tanultam meg, hogy a nyári alakért tényleg télen kell (pontosabban kellene) dolgozni. Nem azt mondom, hogy jövőre tuti a legnagyobb békében leszek magammal, de azért igenis tenni fogok, hogy legalább egy egyrészesben jól érezzem magam. Addig meg éljen a garbó, a hosszú nadrág, a sál, a harisnya, az Ugg csizma! Jó lesz végre egy kicsit fellélegezni, és önfeledten létezni ezekben. Arról nem is beszélve, hogy amióta nincs olyan meleg, hogy tükörtojást süthetek a motorháztetőn, még a futáshoz is újra kedvet kaptam.