A 32 éves énekesnő úgy gondolja, a sunadrág nem csak egy trend, hanem sokkal több annál. Szerinte a ruhadarab politikai üzenetet hordoz, és most, amikor egyre többen hordanak feminista szlogennel ellátott ruhadarabokat, az ő nadrágjának is helye lehet a nők gardróbjában.

Nagyon sokan próbálják szabályozni vagy kontrollálni a vaginánkat, és ha a a női nemi szervek csonkítására gondolunk... Szerettem volna elérni, hogy beszéljünk ezekről a dolgokról, ugyanakkor ünnepeljük is egymást

– mondta a magát pánszexuálisként azonosító Janelle a People magazinnak. Hozzátette, szeretné arra használni a hangját, hogy az elfogadás üzenetét hirdesse, és hogy ünnepleje az LMBTQ közösségek tagjait, a kisebbségeket, a nőket, a bevándorlókat, és azokat, akik a társadalom perifériájára szorultak.

 

Janelle Monáe (@janellemonae) által megosztott bejegyzés,

Monaé egyébként az első lemezét még 2007-ben adta ki az Egyesült Államokban, de ezzel nem ért el átütő sikert. 2010-ben megjelent nagylemezét azonban a következő évben már Grammy-díjra jelölték, a Tightrophe című száma pedig egész népszerű is lett. 2012 márciusában a Fun együttes We Are Young című dalában vendégszerepelt, a dal 6 hétig vezette a Billboard Hot 100-as listát az Egyesült Államokban, újabban pedig a Pynk az, amivel legtöbbször a rádiókba kerül.

Mint a nőjogi mozgalmak önjelölt gerillaharcosa, a legmesszemenőbbekig támogatom Janelle üzenetét, céljait és álmait, és tényleg őszintén remélem, hogy a Pynk nadrágok hatalmas üzleti sikereket fognak elérni, de be kell vallanom, én nem látom saját magamat sunadrágban üldögélni egy nyári délután a Deák téren. Ám ha valaki fog, biztos, hogy odakacsintok majd neki.