Te járnál plus size személyi edzőhöz?

Érdekes, ha jobban belegondolok, még életemben nem találkoztam nem tökéletesre gyúrt személyi edzővel. Mostanáig én is úgy gondoltam, hogy a testük maga a referenciamunkájuk, és az alakjukkal kicsit azt sugallják, hogy "tessék, ezt akár a te testedből is ki tudom hozni". Nemrég aztán véletlenül belefutottam egy listába, ami bemutat 12 életmód-tanácsadót. Akadt köztük jógaoktató, személyi edző, sőt, még rúdtáncos is. Ami érdekessé teszi az összeállítást, hogy egyik csaj sem vékony. Sőt. Végignéztem a listát, és miután félretettem az előítéleteimet, belegondoltam, hogy milyen is lenne egy olyan edzővel dolgozni, akinek az alkata eltér a megszokottól (vagy inkább az elvárttól). Tudna motiválni? Jobban megértené, hogy mi zajlik le bennem egy életmódváltás kellős közepén? Mindkét kérdésre igen volt a válaszom. Egy plus size edző például biztos tudná, hogy milyen érzés lehetett először lemennem egy konditerembe. Tisztán emlékszem az első alkalomra.

Úgy éreztem magam, mint egy ufó. Miközben az öltözőben vártam, hogy mindenki elhúzzon és átöltözhessek, addig kínomban ki-be pakolásztam a táskámban, nehogy feltűnjön bárkinek is: csak azt várom, hogy magam lehessek.

Miután kisétáltam az öltözőből a full fekete rejtőzködő szettemben, bemutatkoztam az akkori edzőmnek. Helyes, kedves, csinos csaj volt, kicsit mesélt magáról. Elmondta, hogy neki is volt nehéz időszaka, szülés után maradt rajta vagy tíz kiló felesleg, de pár hónap alatt sikerült megszabadulnia tőle. Nekem pedig az első gondolatom az volt, hogy ami neki pár nehéz hónap volt, az nekem pár nehéz év.

És nem beszélhetek múlt időben, mert még mindig küzdök. Mert általában, ha valaki megnyeri magának a 'plus size' jelzőt, az nem egy rosszabb periódus műve, hanem vélhetőleg állandó tényező. Például attól, mert volt egy piros hajú időszakom, még mindenkinek én maradtam 'a szőke lány'. És most nem arról  van szó, hogy az edzőcsaj ne lett volna empatikus vagy profi. Csak voltak olyan tényezők, amikbe esetleg ő bele sem tudott gondolni: hogy amikor a súlyzót a fejem fölé kellett emelni, nem azért nem nyújtottam ki a karom rendesen, mert lusta voltam, hanem mert azon kattogtam, hogy kilátszik a hasam. Ugyanez történt a négyütemű fekvőtámasznál. És ez csak a dolog gyakorlati része. 

A lelki része még nehezebb. Hogy én tudom magamról, hogy pár hónap alatt nem a kívánt eredményt fogom elérni, hanem, jó esetben, elkezd látszani rajtam, hogy formásodom. El sem tudom képzelni, hogy milyen lehet úgy elkezdeni életmódot váltani, hogy tudod, pár hónap és megvan a kívánt eredmény. Van barátnőm, aki májusban azért nem eszik pizzát és sütit, hogy nyárra, a strandszezonra rendbe legyen az alakja. WTF?! Nekem ahhoz, hogy jó formában legyek, legalább 6-7 hónapig erről kell, hogy szóljon nappalom és éjjelem. És hiába tudom, hogy rajtam múlik a siker, nem rossz, ha van valaki, aki látatlanban fogja a kezemet. Szóval minél inkább agyaltam a dolgon, annál inkább úgy gondolom, hogy nagyon is van egy plus size edzőnek létjogosultsága.

 Mert az edzőre nem feltétlenül kell úgy nézni, mint egy 'utána' képre. Ugyanis attól nem lesznek kockák a hasamon, mert az edzőmnek vannak, mint ahogy attól sem fogok többet hízni, hogy a trénernek nagy a feneke.

A heti pár közös óránkon kívül úgyis magam vagyok, és az én döntéseimen múlik, hogy az M-es vagy az XL-es farmer lesz-e rám jó. És lehet, hogyha mélypontra kerülnék, leültetne és elmondaná, hogy „ figyi, ez most nehéz és szar, és lehet hetekig az is lesz még. És lehet, hogy még marha sokáig úgy fogod érezni, hogy a befektetett energia nem arányos az eddigi eredményekkel. De már most többet tudsz futni, nem dőlsz ki húsz perc után, és magabiztosabban libbensz be a terembe. És ne hidd, hogy nem vettem észre, hogy fekete helyett pink pólóban jöttél le valamelyik nap.”  Igen, egy plus size edző biztos jobban átérezné a nem rejtőzködő outfitem jelentőségét.