Szerencsére könnyű szülésem volt (már amennyiben létezik ilyen ebben a műfajban), bababarát kórházban szültem, így a lányom érkezése minden szempontból nagyon pozitív élményként maradt meg, és biztos voltam abban, hogy szeretnék egy tetoválást, ami erre emlékeztet – ami újra és újra előhívja annak az elképesztő adrenalin- és endorfinhullámnak az emlékét, amit akkor átéltem. A szoptatás azonban egyelőre parkolópályára tette a tervet, úgyhogy addig is tervezgettem, fórumokat bújtam, tetoválóművészeket követtem be az Instán. És így történt, hogy egy csomó helyen belefutottam a természetesen mindenhez IS értő kommentelők véleményébe: egy anyára nem való a tetoválás.

Gyönyörűen fogsz kinézni, ha tolod majd a babakocsit.” „És mit fog szólni hozzá a gyerek?” „Tényleg ez most a legfontosabb dolgod?

Csak néhány megjegyzés azok közül, amelyek a különböző fórumokon érkeztek a tetováltatni készülő anyukák posztjaihoz.

Mondanám, hogy meglepődtem, de miért lepődtem volna meg, mikor egy kiskátét meg lehetne tölteni azzal, hogy a társadalom szerint a nőknek hogyan kell(ene) viselkednie. És a keretek még szűkösebbek lesznek, amikor valaki anya lesz: onnantól köztudottan tilos lesz nyilvánosan alkoholt fogyasztani, forrónadrágot hordani és úgy általában bármi iránt komolyabb érdeklődést mutatni, ami nem a gyerekkel kapcsolatos.

Azt a kérdést már izgalmasabbnak találtam, hogy vajon a való életben is találkoznak-e a tetovált anyukák ilyen megjegyzésekkel, vagy a kritikusok egy jótékonyan takaró avatár mögül osztják csak az észt. Nem volt más hátra, mint hogy belevessem magam az anyukás Facebook-csoportokba, és kikérjem a kivarrott mamik véleményét. A válaszadók között sokan voltak, akik kimondottan a gyermekük érkezését, az anyaságot szimbolizáló tetoválást viseltek, de olyanok is, akik egész testrészeket borító tetoválással álltak neki a gyerektervezésnek – még szerencse, hogy bármit is írnak a bigott fórumozók, a termékenységet pont nem befolyásolja, hogy valakinek van-e egy 30 centis koponya a háta közepén, vagy sem.

A válaszokból az derült ki, hogy élőben azért sokkal szofisztikáltabbak a vélemények: a tetoválásukkal kapcsolatban az általam megkérdezett nők vagy pozitív visszajelzéseket kaptak, vagy ha valaki mást gondolt, akkor inkább megtartotta a véleményét magának – ami tekintve, hogy egy másik ember saját testéről és saját döntéseiről van szó, szerintem egy teljesen jó stratégia.

Nem kell ám mindig mindent kimondani, ami eszünkbe jut.

További rossz hírem azok számára, akik szerint egy nőre/anyára nem való tetoválás, hogy bár nagyon sok, különféle indokból, különféle méretű és különféle mintákat viselnek az emberek, egyvalami közös volt bennük: egytől egyig azt mondták, hogy nem igazán érdekli őket, mi mások véleménye a tetoválásukról. Amikor azt kérdeztem, hogyan reagálnának, ha valaki nem tetszését fejezné ki a mintáikkal kapcsolatban, olyan válaszok érkeztek, mint hogy „nem érdekelne”, „nem zavar, mert nem az ő kedvükért csináltattam, hanem magamért”, vagy hogy „meg lehet a véleménye, de ez az én testem, én döntök”.

Timinek egészen sok és nagyobb méretű tetoválásai is vannak a mandalától a koponyán át, de a gyermeke születése után is varratott magára, és bár sokáig gondolkodott rajta, hogy egyáltalán tetováltasson-e, az első minta elkészülésétől kezdve sosem próbálta takargatni vagy titkolni őket.

Én nagyon szeretem, hogy ilyen varrott vagyok, nem mások, vagy divat miatt csinálom, az sosem érdekelt. A párommal úgymond szerencsés vagyok, mert őt nem "zavarja", de ha neki nem tetszene is felvarrattam volna, hisz még a megismerkedésünk előtt kezdtem el.  A családom elfogadja, bár nem értik sok esetben, ennek sokszor hangot is adnak, de kedvesen leszerelem őket, hogy az én testem, és azt teszek vele, ami nekem tetszik, ennyivel ezt el is intézzük. A terhességem alatt emiatt sosem kaptam visszajelzést az egészségügyi dolgozóktól, sose esett szó róluk.

A 39 éves Mónika egy 6 és egy 3 éves kisfiú édesanyja. Élete első tetoválását már kétgyerekes anyukaként készíttette, ami egy, a bal alkarján lévő szív forma, aminek a két szárában a fiai neve és születési dátuma van, a szív felső részén pedig a A betű, ami a férjére (Attila) utal, és az esküvőjük dátuma. Azt mondja, eddig kizárólag pozitív visszajelzéseket kapott, mindenkinek nagyon tetszett a környezetében a minta. 

Mindig is szerettem volna tetoválást, de valahogy kimaradt fiatalabb koromból. Aztán mikor a nagyobbik fiam megszületett, több mamás csoportban is láttam tetkóval kapcsolatos posztokat. Akkor erősödött bennem az elhatározás, hogy én is készíttettek egyet, az időpontot pedig a kisebbik gyerekem érkezése utánra lőttem be

– teszi hozzá.

Olyan is van, aki nem a szülés utáni rózsaszín köd hevében készíti el a tetoválását: Mária 48 éves volt, amikor rászánta magát a dologra. Mindig is szeretett volna valamit, és azt is tudta, hogy a lányaival kapcsolatos szimbólumra vágyik, de sosem volt elég bátor hozzá – aztán, amikor az idősebb lánya bejelentette, hogy tetováltatni fog, úgy döntött, itt a megfelelő alkalom, hiszen az elkészült kép így még jelentőségteljesebb lesz.

Mindenki imádja, az iskolában, ahol dolgozom, a többi tanár teljesen odáig volt érte, én pedig egy pillanatra sem bántam meg, és nagyon büszke vagyok magamra, hogy végül meg mertem lépni.

Szilvi a fél hátát takaró tetoválással vágott neki a babavárásnak, és bár fel volt rá készülve, hogy a csípője magasságban lévő koi pontyból gömbhal lesz, szerencsére a bőre jól viselte a változásokat.  Ő azt mondja, az anyukája volt az egyetlen, aki nem volt elájulva a tetoválása gondolatától – na igen, az anyukák aztán megmondják! – de egyébként mindig csak pozitív visszajelzéseket kapott, és a várandósság vagy szülés alatt sem kapott semmiféle megjegyzést a tetoválása miatt. Ő egyébként azt mondja, hogy bár gondolkodik rajta, hogy esetleg a kisfiával kapcsolatban is magára varrat valami mintát,

mindig azok jutnak eszébe, akik egy elveszett szerettüknek állítanak így emléket, emiatt lehet, hogy mégsem csináltat majd.

A 30 éves Tímea 6 évvel ezelőtt készíttette az első tetoválását, rögtön az egész jobb combját takaró mintát, majd ezt követte a lapockája, felkarja, lábszára… Szinte minden tetoválásához kapcsolódik valamilyen történet, jelképeznek számára valamit vagy valakit, kivéve a bal combját ölelő harisnyakötő nagy masnival, amit egyszerűen csak azért varratott fel, mert tetszett neki. Timi ma már egy 4 és fél és egy 2 éves kisfiú anyukája, és a szülés után sem hagyta abba a tetoválások gyűjtögetését. Azt mondja, a reakciók, amiket kap, elég vegyesek, volt már a „mi a francnak ez” és a „hú de vagány anyuka vagy” is, a szülésnél pedig az orvosa viccesen megjegyezte, hogy milyen szép harisnyakötője van.

A gyermekeit, családját szimbolizáló tetoválásokra csak pozitív visszajelzéseket kapott, azokra még az anyósa is azt mondta, hogy nagyon szépek, pedig ő általában inkább csak nem mond semmit. Az egyetlen hely, ahol néha furcsán néznek rá, az a játszótér, de azt mondja, ez nem zavarja, sőt.

Eddig még nem jöttek oda véleményt nyilvánítani, megteszik ezt a klikkjeikben, engem pedig feltölt, ha megbotránkoztathatom az unalmas életű anyukákat.

A legfontosabb visszajelzéseket amúgy is a kisfiától és az ő kis barátaitól szokta kapni, akik szerint nagyon szépek a tetoválásai – más véleménye meg mégis kit érdekel?