Timor egy 500 km hosszú és 100 km széles sziget Délkelet-Ázsiában, Indonéziától nem messze. Keleti fele 2002-től önálló, nyugati fele pedig Indonéziához tartozik. Csodálatos, hófehér homokos tengerpartja van, türkizkék színű víz veszi körül, és buja növényzet borítja a hegyeit. 

A II. világháború alatt Timort is megszállták a japánok, és rengeteg hajadon lányt hurcoltak el úgynevezett  'vigasznőnek'. A timori nők egy csoportja ellenállt, a házasságot jelképező, szinte egész testet beborító fájdalmas tetoválási procedúrát önként vállalták - így menekültek meg az életfogytig tartó szexrabszolgaságtól.

1942 és 1945 között a japán birodalmi hadsereg szexuális rabszolgaságba kényszerített minden, a birodalom által elfoglalt területen élő hajadon nőt. Feladatuk a katonák „vigasztalása” és szórakoztatása volt, mivel a sereg vezetői el akarták kerülni, hogy a katonák elégedetlenek legyenek, és fellázadjanak.  A vigasznők számát többen is megbecsülték, Hata Ikuhiko japán történész 20 000-re, Josimi Josiaki, a téma kutatója pedig 50 000 és 200 000 közé teszi számukat. Voltak köztük malájok, indonézek, szingapúriak, thaiföldiek, és kis számban holland, francia és ausztrál nők is. Beszámolók szerint a nők egy részét az otthonaikból hurcolták el, míg másokat gyári vagy éttermi munka lehetőségével csábítottak el, majd bezárták őket. Átlagéletkoruk 18 év, vagy még kevesebb volt -  feljegyzések szerint akadt olyan fiatal lány is köztük, aki még nem is menstruált.

Jan Ruff O’Herne, egy holland nő, akit a japán hadsereg szintén elrabolt, 1990-ben az Egyesült Államok Képviselőháza előtt a következőket nyilatkozta:

Számos történetet meséltek el a holland nők gyötrelmeiről, szenvedéseiről, éheztetéséről a japán börtöntáborokban. De egy történetet sosem meséltek még el: a japánok által a II. világháborúban elkövetett gazságot, az emberi jogok lábbal tiprásának legszégyenletesebb történetét: a vigasznőkét. Azt, hogy hogyan kényszerítették akaratuk ellenére ezeket a nőket arra, hogy a japán birodalmi hadsereg katonáinak szexuális szolgáltatásokat nyújtsanak. A „vigaszállomáson” rendszeresen megvertek, és éjjel-nappal megerőszakoltak. Még az a japán orvos is megerőszakolt minden egyes alkalommal, aki a bordélyházba jött, hogy megvizsgáljon minket, nem vagyunk-e nemi betegek.

Egy Pápua Új-Guineán raboskodó katona, Gordon Thomas naplója szerint a japán bordélyházakban dolgozó nők naponta 25-35 férfit is kiszolgáltak. Egy japán sebész naplója pedig arról emlékezik meg, hogy a nőknek akkor is dolgozniuk kellett, ha megfertőződtek vagy fájdalmaik voltak.

Ezektől a borzalmaktól mentették meg a timori nők egy csoportját a tetoválásaik. Hagyományaik szerint ugyanis az, aki elkelt, tetoválást kapott. Ez egy rendkívül hosszadalmas, fájdalmas és nagyon véres beavatkozás - ezt mesélték azok a még élő timori asszonyok, akikről a VICE Broadly készített kisfilmet. Az akkor még fiatal lányok, bár nem voltak házasok, magukra tetováltatták a jeleket, így megúszták, hogy elhurcolják őket a katonák.

A timori tetoválásokról kevés dokumentáció létezik - amit találtam, annyiról szólt, hogy temetéskor és házasságkötéskor tetováltak. Nagyon vallásosak, és hisznek abban, hogy halottaik szellemei képesek gyógyítani és pusztítani is. Így a virrasztáskor, míg a család énekelt, egy tetováló rajzolta a halott bőrébe a szerencsehozó szimbólumokat. Házasságkötéskor szintén tetováltak, ilyenkor a kézre, könyökhajlatba és lábra kerültek jelek, amelyek megmutatták, hogy a viselőjük már elkötelezte magát.

A tetováláshoz a „tinta” korom és víz keverékéből készült, egy pálcika segítségével rárajzolták a mintát a bőrre, majd addig döfködték, ütögették  fém, illetve fa tüskékkel a bőrt, míg ki nem buggyant a vérük. Mikor a festékanyag összekeveredett a vérrel, bejutott a bőr alá, így örökre nyomot hagyott. Voltak olyan települések, ahol gyümölcsök sötét nedvéből nyerték ki a tintát, és egy bizonyos babféle kemény héját használták tetoválótűként.

Manapság ez a hagyomány kihalóban van, a fiatalok úgy gondolják, ha megtehetik, hogy elkerüljék ezt a hosszú és fájdalmas procedúrát, akkor inkább kihagyják az életükből. A ’30-as években született asszonyok viszont a VICE Broadly kisfilmjében arról beszéltek, őket bántja ez, mert bár tudják, fájdalommal jár, mégis egy több ezer éves hagyomány hal így ki velük, ami ráadásul még az életüket is megmentette.

Forrás: Itt és itt

Nyitókép forrása: Broadly